NAPLÓK: OLvasatlanul Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 23:56 Összes olvasás: 35511| 78. | [tulajdonos]: püff neki | 2016-08-31 17:10 | | Tényleg rossz amiket írok, sőt: siralmas. :( Ilyenkor nem tudom, mit érzek. | |
| 77. | [tulajdonos]: Nem Villon | 2016-08-29 17:05 | Csupasz seggel távozva
Míg fekszem kiterítve,
nyakamon hóhér kötele.
Seggem a hóba nyomom.
Keselyűk a vállamon,
csipegessenek, hagyom.
Csontig csupasz a testem.
Harc nélkül elestem.
Hiába éltem, ez a vesztem.
Míg fekszem kiterítve,
nyakamon hóhér kötele.
Seggem a hóba nyomom,
keselyűk a vállamon. | |
| 76. | [tulajdonos]: Villon | 2016-08-29 16:08 | Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
| |
| 75. | [tulajdonos]: Tóth Á. | 2016-08-27 21:08 | ŐSZI KÉRDÉS
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta? | |
| 74. | [tulajdonos]: Puskin | 2016-08-27 19:28 |
NAPLÓMBÓL
Fülsértő minden földi hang,
s a fény is elviselhetetlen,
akár a fog a megdagadt,
ínyből, kibújna már a lelkem.
Kibúvik - és mindjárt vadul
ledobja nyűtt burkát a sárba.
Ezerszemű - az éjbe hull,
de nem e szürke éjhomályba.
És engem itt hagy fekve, mint
bankárt, apacs-késtől lerogyva -
sebem szorítva rángani
s üvölteni világotokban. | |
| 73. | [tulajdonos]: József A. | 2016-08-27 18:14 | 1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.
2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.
4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.
7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.
8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!
10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok. | |
| 72. | [tulajdonos]: Jogos | 2016-08-27 17:33 | Hülyeség volt írnom, de már mindegy. :(
| |
| 71. | [tulajdonos]: Az idegen | 2016-08-27 08:49 |
Első nap csak becserkészett,
feltűnt neki hogy sok macskát etetek.
Szűk szemmel szemembe nézett,
őt is megkínáltam pár szelet szalámival.
Másnap ismét eljött, szeme résnyire,
ételt osztó kezem lépésnyire figyelte.
Harmadnap reggelén az elsők között volt,
csendben ült. Pár pillanat múlva felállt,
a lábánál ezüstszürke kiscica lapult.
Én megrendülten hozzájuk hajoltam,
(tűrték a simogatásomat)
még senkitől se kaptam ekkora bizalmat.
Többé nem idegenek, emberük lettem.
(mert nem az embernek van macskája,
hanem a macskának van embere) | |
| 70. | [tulajdonos]: Kányádi S. | 2016-08-26 08:40 | Őszeleji kívánság
A vadludak és a darvak
már az égre ékelődnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.
A fecskék is készülődnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenőknek,
hosszú őszt a maradóknak.
Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok hűvösödnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.
Gyapjasodnak a kis őzek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenőnek,
hosszú őszt a maradónak. | |
| 69. | [tulajdonos]: csak úgy | 2016-08-26 08:00 | napok óta kutyául érzem magam
én, a mások lenézett alanya
a ma sem jobb, átkozott vagyok
nem tudva semmit törtem a csillagokba
kicsit meghaltam
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
