NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 06:58 Összes olvasás: 13472| 19. | [tulajdonos]: A Balatonhal | 2018-07-14 09:50 | A Balatonhal
- Hogy lehet olyan nevet adni egy abc-nek, hogy Botanika? Talán vegán kaját árulnak? – nevettem, kezemet kilógatva a nyitott kocsiablakon.
- A vele szemközti Nemzeti Botanikus Kertről nevezték el – így barátom.
- Nemzeti? Piros-fehér-zöld liliomok és huszárhalak a kerti tóban? – gúnyolódtam.
- Ha már a halaknál tartunk, folytatod, amit az előbb elkezdtél, a Balatonhalról? – Barátom, mint egy kisfiú az anyukájától, kérte, hogy meséljek. Legalább hamarabb eltelik az út a rémunalmas felolvasás helyszínéig. Egy rakás amatőr öreg bácsi kedveséhez írt nagyon megható verse, a rendezvényszervező – aki mellesleg görög félistennek hiszi magát – magasztos ömlengése a rendezvénysorozat nagy múltjáról. Mindig ilyen, de azért elmegyek, ez is eggyel több sor a publikációs listámban. Ha szerencsénk van, megkínálnak valami egzotikus ínyencséggel is. Arra nem számítottam, hogy szemtől szemben találkozom fantáziám egy teremtményével.
A Balatonhal a Srí-Lankai szökőár után született. A híradóban bemondták, hogy senki ne vegyen a tragédia utáni két héten belül dobozolt olajos halat, mert ezek nagy eséllyel hullákkal táplálkoztak. A tengeri hal iránti kereslet erősen megcsappant. A kereskedő persze azért kereskedő, hogy profitot termeljen. Egy magyar vállalkozó úgy döntött, felhagy a szennyvízelvezetési menedzserkedéssel, és halat fog tenyészteni. Végül is víz, víz. A tengeri halak édesvízbe való átszoktatása nem új keletű. Így lehet az, a fagyasztott hekkek fele „Származási hely: Balaton” felirattal van ellátva. Nincs sok különbség. Tulajdonképp, miért ne. Még mindig jobb, mintha a teheneket nevelnék át húsevésre.
Nem is lenne túl izgalmas a sztori, ha a vállalkozó el nem tűnik. Hónapokon át, mindenütt keresték. Kórházban, halottasházban, rendőrségen. Határainkon innen és túl. Nyomozókutyák kajtattak utána földön, égen, csak épp a víz alá nem mentek érte, de nem lelték. Valaki szerint hamis személyazonossággal kezdett új életet. Másik szerint átoperáltatta az arcát, hogy ne ismerjék fel. A plasztikai sebészt úgyis ismerte, hiúsága nem viselte el folyton kiújuló pikkelysömört.
- Aztán mi lett? – kérdezte Ármin.
- Nem tudni.
- Ennyi az egész?
- Nagyjából. Csak annyi még, hogy időnként furcsa, indokolatlan halszag terjeng a pasas elhagyatott tanyáján. Egy környékbeli kisfiú pedig azt állította, a halfejű bácsi harapta le a kisujját, mikor a tóban fürdött. Persze senki se hitt neki. De mégis miért tenné a nagyanyja egérfogójába?
- Mint valami ZS kategóriás film eleje – ásított barátom, a horrorszakértő.
Aztán többet nem beszéltünk róla. Megérkeztünk. A hely határozottan kellemes. Vízparti nyaraló, tágas terasszal, ami megtelt jegyzeteikbe lógatott orrú wannabe költőkkel. Majdcsak túlesek rajta, aztán jön a terülj-terülj asztalkám. Direkt ezért nem ettem uzsonnát. Reménykedve bámulom a mellettem ülő, madárijesztő küllemű pasast, amint egy pohár bort emel piszkos szakállához. Várom, hogy nekem is hozzanak, de csak ketten kapnak. Talán nem hiszik el, hogy nagykorú vagyok? Vagy ezek ketten kivételezettek? Az fel se merül, hogy fizettek a piáért. Akkor hagyjuk. Ropira még lenne apróm, de magában felesleges, csak kiszárad tőle a szám. Hátha az esemény után. Lelki szememmel már látom szőlőlevélbe csavart kéksajtot, a rozmaringos csirkecombokat.
Pár rémunalmas, de magát fontosnak és maradandónak képzelő „kollega” után végre sorra kerülök. Felolvasom direkt erre az alkalomra, megadott témára írt novellámat. Egy fiatal párról – rólunk – szól, akik egy öregasszonyt keresnek harmadiknak. Végül egy fiatal nővérkét akarnak megöregíteni, de a kísérlet félresikerül, és egy ráncos fejű csinibabát kapnak. Egy átbulizott éjszaka után leveszi arcát, ami mögött semmi sincs.
A hallgatóság kicsit furán néz, de kénytelen lenyelni a sztorit. Ezek a mai fiatalok már csak ilyenek. Szex, erőszak, buli, trágárság. Na igen. Meg a többi.
Az utolsó szereplőt már nem hallgatjuk végig, mert nekem gyomorgörcsöm támad a visszafojtott röhögéstől, Árminnak pedig pisilnie kell.
- Fú, annak a csávónak milyen rohadt büdös volt a szája! – jegyzi meg Ármin. Én is éreztem. Gyenge, csöpögős verseivel kibírhatatlanul émelyítő elegyet alkot.
Dolgunk végeztével kimegyünk a tópartra levegőzni egyet. Kutyasétáltató lányok és egy-két hippi. Szabad és tiszta tájkép. Akár egy film végkifejlet utáni jelenete. Ám itt nem írják ki, hogy „The End”, vagy „Fin”. Nyári szellő borzolja végig a fák gerincét. Halszag furakodik orrunkba. Nem a korzó sültponty-illata. Hanem valami rohadó és mély. Ilyen lehet a mocsár, amiből senki nem húzhatja ki magát hajánál fogva. Ami olyan régi, mint a dinoszauruszok. A hideg pokol. A bomló szerves anyagoktól böfögő-fingó, vonagló, már-már megszólaló.
- Mi a franc ez? – dugja bele nagylábujját Ármin. Csak víz. Valami mégsem stimmel. Mintha élne.
- Képzelődünk az éhségtől, menjünk fel, hátha megterítettek már! – javaslom. Azt nem vallanám be, hogy félek.
- Aztaaa, mekkora hal! – mutat kedvesem a távolba.
- A lesőharcsa ember nagyságúra is megnőhet.
A múzeum teraszán két tálca fogad minket. Egyiken zsíros kenyér, a másikon margarinos kenyér. Lehet választani. (Ahogy víz és málnalé közül is…) A zsírosat választjuk. Megpakoljuk hagymával.
- Így legalább mindkettőnknek egyforma szagú a szája! – csókolózunk össze.
- Tényleg, hol a büdös pofájú csóka? – kérdezem.
- Ki? – kérdezi a házigazda.
- Ó, bocsánat, tovább ne adja neki. Aki utolsó előttiként olvasott fel.
- Az én voltam.
- Nem, dehogy?
- Előtte, vagy utána.
- Előttem te, utánam Pisti barátom.
- Nem őt keressük.
- Hanem?
Kezembe nyomja a napi programot, rajta a felolvasók névsorával. Mind ismerem. Nincs közte. Tanácstalanul adom vissza a papírt.
- Itt hagyta a szemüvegét! – vesz fel az asztalról egy régimódi okulárét Ármin – Csak szeretnénk visszaadni neki.
A görög félisten a fény felé tartja. Két lencséje két szivárványos halpikkely.
- Ööö, hát akkor köszönjük a meghívást, mennünk kell, elnézést! – és már be is pattanunk a terepjáróba.
- Elmondjam a botanikus sáska történetét? – ajánlom fel.
- Inkább ne – ciripeli Ármin.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
