NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 16:37 Összes olvasás: 13488| 17. | [tulajdonos]: A morzsik | 2018-07-10 11:16 | A morzsik
A morzsik mindenütt ott vannak. Még csak nem is zsemlemorzsa színűek. Az udvarok utcáról nem látható sarkaiból rontanak elő. Poros sufnikból, csótánylátta pincékből, fák odvából, ebihalas hordókból, lyukas fazekakból, kiivott boroshordókból. Minden második kerítésnél áll egy, a fekete szőrtömegből csak vicsorító fogsoruk fehérlik ki. Róluk mintázták a Végtelen történet Gmorkját. Itt vannak télen-nyáron, hóban-esőben, napsütésben. Mindenütt egyformák. Mintha testvérek lennének. De ennyien? Azt sem tudni, fiúk vagy lányok. Pardon. Kanok vagy szukák. A barátom szerint a szörnyetegeknek nincs nemük. Osztódással szaporodnak. Ez sok mindent megmagyaráz.
Az imént egyik szomszéd asszonyom – hallván a vele szemközt lakó morzsi nyálfröcsögős csaholását azzal fenyegetett, hogy kihívja a rendőrséget. Vasárnap van, munkaszünet, túl a családi ebéden, most lehet semmit tenni, nézni a Szulejmánt. De miattam nem tudja. Innen fúj a szél.
- Miért ingerled szegény kis kutyát? – kérdezi az otthonkás, papucsos, hajcsavarós banya. Tipikus kispolgár. (Művészember jobban teszi, ha kerüli az ilyet, míg el nem szívja az ihletével együtt az életerejét is.)
- Én csak elsétáltam mellette! – védekezem.
- Direkt ingerkedik vele! – fröcsögi protkója közül a muskátlis erkélyről.
- Mindenkit megugat! – ordítom.
- Dehogy, csak magukat!
A többes számmal nyilván a barátomra és a kutyánkra utalt. Bütyök kész angyal, hófehér, egyik szeme körül egy folttal. Csak néha harap, és ennél is alig gyakrabban pisil az ágyba. Egész nap elvan kedvenc játékaival: egy Barbie-fejjel egy szárított szarvaslábbal. Ezeket időnként a párnámon találom barátom legújabb, díszkiadású sci-fijének cafatjaival megspékelve. Van ízlése, nem mondom! Csak frissen mosott pokrócra hajlandó hányni, a legformásabb grillcsirke-combot lopja el a tányéromról. De mindez édes kölyök-csínytevés.
Bezzeg azok a morzsik! Ha csak rájuk nézek, felgyorsul a pulzusom, szívem a torkomban dobog. Rémálmaim főszereplői ezek a koromgombócok. Kéményekből füstölögnek elő, lefolyókat tömítenek el. Tőlük bűzlenek a kukák, őket veti fel kék nejlonzsákba kötözve a Duna. Ezek sírnak fel a kriptákból minden éjfélkor. Morzsikkal terhesek a kamaszlányok, az orvosok kénytelenek zárójelentést hamisítani. Teszik ezt Hippokratészi esküjük megszegésének és büntetőjogi felelősségük tudatában. Mert etika és törvény ide vagy oda, azért azt mégsem mondhatják, hogy mindenről a morzsik tehetnek. Miattuk növekszik az abortuszok és a végtag-amputációk száma. Elhiszem, ezek a bestiák felfoghatatlan rémtettekre képesek. Múltkor a porcelánbabát is széttépte. Pedig csupán azért lógattuk be hozzá, hogy kamerán rögzítsük a reakciót. Jó lesz valamelyik null-budget filmünkbe.
- Ne ugattassa a kutyáááát! – szól már jól ismert hősnőnk az emeletről. A változatosságkedvéért most nem virágos, hanem kockás otthonka van rajta.
- Fogja be a pofájááát! – üvöltöm.
- Tessééék? Mondja még egyszer, nem hallooom!
- Legyen szíves befogni a pofáját, kérem szépen! – váltottam udvariasabb stílusra. Közben a barátom lőtt is pár snittet.
Pénz és szakértelem híján nem sok mindenhez nyúlhat az ember. Várjuk a botrányt, egyelőre hiába. Az kihúzna a morzsiból. Ugyanis, jobb híján kénytelenek voltunk beleköltözni. Olcsón béreljük, igaz már csak a végbele jutott. Nagyon kell kapaszkodnunk, mikor szellent, ám így legalább megspóroljuk a hurrikán-szimulátort.
Hollywoodba készülünk. Ott még a morzsikaka is sikerszagúbb. Angolt magolunk szorgalmasan, különös tekintettel a social expressions-re, fel ne tűnjön, hogy szociopaták vagyunk. Kár, hogy kutyákat nem engednek fel az utastérbe. Főleg, még ha tudnák, hogy kiket rejteget. Vajon az állatokat hány évre büntetik embercsempészetért? Náluk a tíz év talán egyenlő az életfogytiglannal.
És ha kérdezik, kellemesen utaztunk-e, majd csak ugatunk valamit.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
