NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 09:42 Összes olvasás: 13484| 128. | [tulajdonos]: Szemétszövetség | 2019-04-01 09:50 | Szemétszövetség
Van a szombat reggeleknek az az előnye a hétköznapokkal szemben, hogy tovább alhatok, mert ilyenkor Ármin a soros. Övé a szemét, meg a kutya. Nagy élvezet tölt el, miközben a másik oldalamra fordulok, hallom az ajtócsukódást. Pár káromkodás, hogy a francba, kiesett egy tejfölös doboz, a kutya meg ellopta. Vagy, hogy véletlen rálépett a banán farkára, és a kutya pedig makacskodik, nem hagyja a fejére húzni a Tescós szatyrot.
Árminnak is nehezek a reggelek. Pedig már ő is csak hetente iszik, együtt szoktunk le, illetve váltottunk függőséget. Most sem emelgetjük kevesebbet a sörös dobozt, minden nap leportalanítjuk a gyűjteményünket. Tisztaságmániások lettünk. Anyám megmondta, hogy a rossz dolgok könnyebben átragadnak az emberre. De hát Ármin eddig úgy titkolta tisztaságmániáját, mint ha AIDS-es lenne. Immár együtt hódolunk új szenvedélyünknek. Ez tart össze minket. Meg is kötöttük a szerződést: egy tálba összecsorgattuk hypós-domestosos-ciffes mixeinket, majd megittuk. Esküdtünk rá, hogy ezután örökre együtt suvickolunk és vakarunk. Nincs ennél romantikusabb program. Imádok büdös, halas edényeket mosogatni, és körömmel kaparni fel a sült marhanyelvdarabkákat. Egyedül a szemétlevitelt utálom. Mert olyan személytelen. Minden összekeveredik mindennel, az indonéz konzervmaradék a kínai levestésztával. Kulturális sokk. Intim betétek a Nivea For Mennel. Genderizmus. Én sose szerettem keverni a dolgokat. Na jó, az irányokat és égtájakat még mindig. De az ételeket soha! Képtelen lennék megenni egy borsófőzeléken tálalt sertés szeletet.
A bajok akkor kezdődnek, mikor nincs mit levinni. Ilyenkor Ármin ellopja a szomszéd bácsi szemetét. Szereti is mindenki a lépcsőházban. Szívesen leviszi a kakis pelenkákkal, taknyos zsebkendőkkel teli pakkokat. Kidobnivaló nélkül nem maradhatunk, akkor oda a napi rutin. Ez olyan, mint a reggeli fésülködés: kell hozzá haj. Vagy az imához Biblia. Ezért igyekszünk minél többet fogyasztani. Néha félig-teli üvegeket dobunk ki, hagyjuk megrohadni a zöldségeket, hogy biztosan minden nap legyen mit a szemetesbe tenni. A szemetes konyhamalac, örökké éhes. Nem is merek belegondolni, mi lenne, ha nem etetnénk rendesen. A mi kukánk keresztény, húsvétkor, karácsonykor ünnepi vacsorát kér. Azért a hálaadást sem veti meg. Évről évre két pulykát veszünk, egy kisebbet magunknak és a vendégeknek, egy nagyobbat a szemetesnek. Ha nem kapna pulykát, ki tudja, mit enne meg helyette.
Egy reggel arra riadtam fel, hogy nem ugat a kutya. Milyen nap van? Hány óra? Szombat. Kilenc. Már egy órája ki kellett volna vinni. Ármin nincs az ágyában. Most meg kéne nyugodnom, biztos a kutyát vitte ki. Leszek olyan rendes, gondolom, hogy ezúttal a hétvége ellenére is magam viszem ki a szemetet. De nincs a helyén, a kamrakilincs üres, nem fityeg rajta a paradicsomlétől szivárgó, kólásüvegekkel dagadtra tömött kék zsák. Lesokkol a látvány. Tehát egyszerre vitte ki a kutyát és a szemetet. Végül is, miért ne. A praktikum ezt kívánja, ám nekem, akinek lelki ügy a szemetes sorsa, gyanús. Ármin nem tenne ilyet a kukával. Csak rá figyelne. Valami baj lehet. Kinézek a belső udvarra. Látszólag nyugodt. A gyerekek az egész heti iskolát pihenik ki, a szülők az egész pénteki ivászatot.
Felöltözök, és lemegyek. A nagy, közös szemetesből szűkölést vélek hallani. Megnyugtatom „kis” kedvencemet:
- Minden rendben kicsim, nem volt elég a reggeli? Majd jön az ebéd: spenót tükörtojással. Te se szereted, azért sírsz? De majd lesz finom rohadt hagyma vacsorára – veregetem meg a „kicsike” oldalát, mire válaszul még kétségbeesettebb vonítás felel.
Nyikorog a vaskapu. Fellélegzek megkönnyebbülésemben. Ármin az, és a póráz végén: a szemeteszsák!
- Nagyon pajkos ma! – simogatja meg a zsákot barátom. Az hálásan csöppent egy szép adag kukalét Ármin lábára.
Szóhoz se jutok.
- A házsártos szomszédasszony is kezdi megszeretni! – újságolja.
- És ülni tud már? – megyek bele a játékba.
- Peersze, nézd csak.
- Bubu, ül!
És a zsák engedelmesen lehuppan. Kész bűvész ez az Ármin, ki hitte volna?
Tovább cukkolom.
- Pitiztesd!
És a zsák megemelkedik. Kinyúlik belőle két zellerszár. És pitizik. Ezt nem hiszem el!
- És ugatni is tud?
- Vau, vau.
Elég élethű. Ármin is meglepődik. Egyszerre fordulunk a kuka felé. Egy lógó nyelvű kutyafej néz ránk reménykedve. Gyorsan kiszabadítjuk. Örömében a nyakunkba ugrik.
A szemeteszsák kidurran féltékenységében. Rohadtalma szemei csirkevérben forognak. Félbeharapott uborkaorra bélgázokat fúj. Penészes szája gombákat köp. A szomszédasszony az erkély korlátjára könyökölve figyel. Most végünk, gondolom. Feljelent.
- Köszönöm, köszönöm, legalább lesz mit takarítanom! – jelenik meg egy takarítóeszközzel. A seprű kéjesen serceg, mint ujjak alatt a szeméremszőrzet.
Azóta hatan élünk együtt: Ármin, én, a szomszédasszony, a kutya, a szemetes, meg a seprű. Hűségben, egészségben, betegségben, míg a kukás el nem választ.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
