NAPLÓK: JÓ ÉJT! Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 05:43 Összes olvasás: 13482| 76. | [tulajdonos]: Érték | 2018-10-07 22:05 |
Észrevettem, hogy mindig csak egy ember ül az étterem teraszán. És hogy mindig ugyanaz az ember. Ötvenöt és hatvan közötti, szakállas. Ha éppen nem eszik, akkor újságot olvas. Vagy úgy tesz, mintha olvasna. Gyanús, nagyon gyanús. Talán kém. Vagy terepet felderítő tolvaj.
- Látom, ízlik az itteni menü, hogy mindennap idejár – kezdtem a beszélgetést.
- Kicsit már unom.
- Akkor miért nem megy máshová?
- Mert ez van legközelebb.
Egy pillanatra el is hittem. Aztán tovább kérdeztem.
- Itt lakik az Alagúton túl?
- Túl, jó túl.
- Ezt hogy érti?
- Miért érdekel egy szép, fiatal lányt a magamfajta csóró vénember. Nincs pénzem.
- Nem kell mindjárt rosszra gondolni. Csak az érdekel, miért ül mindig itt.
- Őszintén? – Itt lehalkította a hangját – Ez a munkám.
- Pincér? És ilyenkor lóg? Nem árulom be.
- Ha pincér lennék, többet keresnék. És karcsúbb is lennék. Én csak egy bérevő vagyok.
- Mi?
- Bér-e-vő – szótagolta – Azért fizetnek, hogy egyek.
- Hát ez jó meló! Nem kell belőle még egy? Hova küldjem az életrajzomat? – örvendeztem.
- Egy fenét jó! Idáig vagyok – mutatott a feje fölé, és állítását egy böfögéssel is alátámasztotta. – Gondolja csak el. Enni, enni, tíztől nyolcig.
- Tíztől?
- Aha, az a reggeli turnus. Hattól nyolcig pedig a vacsora. Három műszakos vagyok.
- Mondom, szívesen átveszem az egyiket.
- Ezt csak az éhes gyomra mondatja magával.
- Lehet. De azért napi egy-két ebédet kibírnék.
- Tizenkettőt. Gyomorrepedésig. Az elődöm abba halt bele. Az ő elődje pedig megfulladt egy halszálkától.
- Brr. És legalább jól fizetnek?
- Falatonként két forintot.
- Az nem túl sok. És honnan tudja, hány falatot evett aznap?
- Számolom. Az eredményt pedig felírom egy szalvétára.
- Nem fárasztó ennyit számolni?
- Matematikus voltam.
- Én költő.
- Akkor biztos leír engem is.
- Lehet.
- Ezért még számolunk – élcelődött.
- Kér egy szalvétát?
- Köszönöm.
És már körmöltem is.
Jól elbeszélgettünk, gyűltek körülöttünk az emberek. A vidám villacsörgés közepette észre se vettük, hogy két srác leült mellénk. Gyros tálat rendeltek. A csípős-joghurtos lé jóízűen csorgott divatos kis kecskeszakállukról. Megtörölték a szájukat. A matematikus számaival. Az én versemmel.
| |
| 75. | [tulajdonos]: Pozitív | 2018-10-07 13:30 | Az egész 2017-es nyaram a HIV-ről szólt.
Úgy kezdődött, hogy egy haverom azt mondta, hallotta valakitől, aki hallotta valakitől, hogy az exem AIDS-es.
De ciki megkérdezni valakitől, hogy:
- Écces-e vagy?
A klasszikussá vált „buzi-e vagy?” mintájára.
Mivel rákérdezni nem mertem, meg gondoltam, úgy is letagadná, inkább két hónapon át paráztam. Lemondtam minden programomat.
Kerestem a fertőzöttség jeleit. Meg is találtam: folyton fáradt vagyok és folyik az orrom. Szegény családom, hogy mondjam el nekik? Legjobb, ha sehogy. Főleg, míg nem biztos. Tesztre menni féltem, mert mi van, ha kiderül, hogy pozitív vagyok.
Augusztus elején mentem csak anonim szűrésre. A nővér a szexuális életemről faggatott.
- Hány emberrel volt szexuális kapcsolata?
- Összesen?
- Az elmúlt évben.
- Ööö, várjon, nem vagyok nagy fejszámoló.
- Orál?
- Igen.
- Anál?
- Nemigen.
Technikai okokból csak hagyományos vérvételre volt lehetőség, gyors ujjbökésre nem. (Ez az én formám.) Az eredményre pedig három hetet kellett várni. Közölték, hogy a tesztem nem negatív. Ami az esetek nagy részben pozitívat jelent. Ilyenkor meg kell ismételni. Én viszont annyira elkeseredtem, hogy vérvétel nélkül leléptem. Csak két hét múlva mertem visszamenni. Reményt csak arra láttam, hogy továbbutalnak az AIDS-szakrendelésre és pár biztató szóval küldenek a rövid vegetálást követő buzimennyországba. Erre azonban még várnom kell.
- Elnézést, az anyukám neve nem Kovács Mária! – reklamáltam.
- Ne haragudjon, összecseréltük, megesik az ilyen a mai egészségügyi állapotokban.
Neki ennyi.
Megcsinálták a gyorstesztet. Most először örültem annak, hogy azt mondták, negatív vagyok. Felhívtam az exemet, és biztattam, menjen el ő is tesztre. Elment.
- Negatív – sírta el magát.
Még ott helyben jól meg…vigasztaltam.
| |
| 74. | [tulajdonos]: A kalács | 2018-10-06 10:38 |
A háromszínű kalács. Te nem ismered. A tizenkét év korkülönbség? Dehogy. Apukám ötvenhét, mégis megvan neki. A szocializmus le nem söpört morzsája.
Menza-trikolor: rózsaszín-barna-fehér. Minden reggelire ezt ettük az oviban, az iskolában, és a még jobban utált táborokban. Kakaóval, tejjel, teával. Vajjal, lekvárral, üresen. Finom. Pont, mint a többi kalács. Csak a színe más. Egészségtelen, ételfestékes szar – mondta anyám. És hát tényleg az. De szerettem. Gondjaim voltak az evéssel, alig pár félét ettem meg, ahhoz is meséket kellett szőni. Például, hogy „És akkor most a kiskatona belovagol a sárkány szájába, és hamm, bekapjaaa!”.
Kértem a szüleimet, hogy vegyenek nekem reggelire. De nem lehetett kapni a boltokban. Most se lehet. Már kezdtem elhinni, hogy csak az idő színezte rózsaszínre. De nem. Beírtam a Google-ba, hogy „háromszínű kalács”, és több, mint három ezer találatot dobott ki. Receptekkel.
Pedig ez gyerekkorunk íze. Ilyet nem lehet sütni.
| |
| 73. | [tulajdonos]: A hentes | 2018-10-05 10:57 | Piacra menni nem muszáj. Ott a hipermarket. Mindjárt öt is a környéken. De az nem ugyanaz. Árban semmiképp. A piac drágább. Az, hogy ártatlan kofák honnan szerzik be, mindegy, fő az illúzió. A szalonna-és hagymaszag. Ezért járunk ide keddenként. Paradicsomot öt, almát két helyről. Banánt mindig roma sráctól. Az áfonyát a szélső, megfáradt fejű, valaha szép-volt nénitől. Tojást az idős, szemüveges házaspártól. A kolbász csak itt jó, a sonka csak ott. Akkor is, ha ugyanolyan. Csak mert nálunk így szokás.
Már nem fér el a hűtőben, de csak bepréseljük. Akkor is, ha a legalul és legfelül lévők is szétnyomódnak. Be kell vásárolni, ha kell, ha nem.
- Ma fasírt, holnap slambuc, azután gombás spagetti, majd rántott sajt, és aztán, mi is? De talán megvettünk hozzá mindent… - mereng barátom, titkon reménykedve, hogy még pár percig turkálhat a rondábbnál rondább zellergumók között. /A vita azon szokott menni, hogy én a lehető legbizarrabb formájú választom, ő meg egy szabályosabbat, merthogy ő pucolja, és azt könnyebb./
- Megmeg – csak menjünk már haza, pisilnem kell – toporgok.
Utána meg már engem kell húzni, mert leragadok a kínai boltnál. Gagyibbnál gagyibb játékok. Kinyomható belű gumibéka, egy vihart – se – bíró szivárványos esernyő. Pónik, dinoszauruszok.
- Kár, hogy megszűnt a bedobós! – siránkozunk – Így hol vesszük meg a harminckettedik büdös Kukaszörnyet? – keseredek el.
- Most a hentes az elsődleges – megy át felnőttesbe barátom. Mintha nem ő lepett volna meg az első Kukaszörnnyel…És még sokkal.
A hentes – az egyik – szép darab ember. Két és fél disznónyi. Még szerencse, hogy békés jószág. Tudja, mennyi só kell bele. Mármint a vénasszonyokba, hogy hű vevői maradjanak. Megkérdezi, hogy vannak, segíthet-e. Ha kell, a legalsó körmöt veszi ki a kupacból.
- Húsz deka angolszalonna, húsz deka füstölt lapocka, egy csirkemell. Ne azt, hanem ezt itt. Nem, nem ott, eggyel arrébb. Balra.
Rádobja a mérlegre. Ami véres. Véres lesz a zacskó is. Barátom átveszi. Nem tudom mi iszonyúbb. Hogy véres, vagy, hogy fel se tűnik neki. Mikor szóvá teszem, azt mondja, mindegy, úgyis megfőzzük.
A második hentes vörös bajszú vadászember. Az ember nem tudja eldönteni, hogy sorozatgyilkosra, vagy harcsaverő parasztra hasonlít jobban.
- Egy szál száraz csemegekolbászt kérünk.
- Más nem lesz?
- Nem.
Rádobja a mérlegre. Véres. Húsdarabos. Nyújtja a visszajárót. Olyan a keze, mintha könyékig járt volna egy lóban. Forog velem a világ. Nem bírom elvenni. Barátom kisegít.
És nem főzzük meg. Csak nekiesünk, mert kurva éhesek vagyunk. Mert nálunk így szokás.
| |
| 72. | [tulajdonos]: Hiábavalóság | 2018-10-02 13:06 | Álmomban ember nagyságú, színes szöcskét kergettünk hetedhét határon át. Medencébe csobbantam érte, pedig nem is tudok úszni. Vonatra szálltunk. Kezedben kis csomag.
- Ajcsi – gügyögted – Kibontottam. Nagy, kövér, szelvényes férgekkel volt teli. Egyesével agyoncsaptam őket. Nem találtam undorítónak, csak egynek a mindennapos feladatok közül.
Fogyott az út, fogytak a férgek.
Velünk párhuzamosan egyik exem ült, kendőbe bugyolálva. Azon gondolkodtam, a lenvászon mögött van-e feje. Arcátlanul előbukkant. Pont, mint bármelyik másik.
- Megvolt? – kérdezted súgva.
- Á, puha – Legyintettem - De persze, megvolt.
Mire odaérünk, tél lett. És a fránya szöcske még mindig nem adta meg magát. Csak egy-egy izmos pillanatra villant fel a suhanásban. Lehet, hogy egy őz. Már nem is tudtuk, mit, csak lestük. Ugrált a szemünk.
Hazamentünk, begyújtottunk.
- Ott, a falon! – reménykedtem – Valami mászik!
Összezsugorodott. Egy csótány.
- De cuki – mondtam.
- Sose irtjuk ki – mondtad.
És összebújtunk. Kicsit szúrt a lába, csiklandozott a csápja. De megvolt.
| |
| 71. | [tulajdonos]: A felmondóember | 2018-09-28 19:41 |
A felmondóember márpedig létezik. Eddig csak pár homályos felvételt láthattunk róla a bevásárlóközpontok kameráján (Ami, megjegyzem, sokkal hatásosabb a dolgozók naplopása, mint bolti szarkák ellen.)
Egy felmondóember-lábnyom érkezett a helyi múzeumba. Eredetiségéhez kétség sem férhet. Még a Tesco-embléma is kivehető az Budget ketchupba lépett cipő recéiben.
A felmondóember a városi legenda szerint munkahelyről munkahelyre jár, hogy a bejelentett, ám még sosem látott dolgozók nevében felmondjon. A munka(v)iszony megszüntetésének ugyanis feltétele a személyes jelenlét és aláírás. A felmondóember bárki kézírását tudja utánozni. Mindig az adott cég egyenöltözéket viseli. Arca nincs, de azt úgyse nézik a főnökök. Nekik minden beosztott egyforma. Az sem tűnik fel, ha nincs ott, csak a jelenléti íven szerepeljen a neve.
A jelenléti íveket a fantomdolgozók által felbérelt fantomdedikálók végzik napi két felesért. A féldecisek országa vagyunk.
A féldekás is egy fantom. Mindennap elfogy belőle pár tálcával, pedig állítólag ilyen szart senki se iszik. A féldecis komoly egészségügyi kockázatot jelent.
A fantomdolgozók nem mennek senki májára, esetleg az idegeire. Mert a munkát márpedig el kell végezni. Majd a többiek. A náthások. Akik sose mennek betegszabadságra. Lógó orral állnak a kasszában, kiszolgálnak, pénzt számolnak. Megfertőzik a vevőket.
A patikában hosszú sor áll, ott igazi patikusok placebót árulnak. A fantombetegek érvényesítik fantom társadalombiztosításukat.
A felmondóember megpihen, itt nincs dolga. A betegséghez való jogáról úgyse mond le senki.
| |
| 70. | [tulajdonos]: A fehér kenyér | 2018-09-24 17:59 | Albi bácsi, az alsó szomszédunk nem szereti a zsidókat, a drogosokat, meg a naplopókat. Ezt onnan tudom, hogy a barátomat mindháromnak elhordta már.
- Velem kedves – mondtam, majd rácsatoltam a kutyát a nyakörvre.
- Vidd az ablakom alól! – ordította Albi – Mikor reggelizek, nem a szart, hanem a kenyeret akarom nézni!
A kenyeret nézni? Ezen annyira elképedtem, hogy arrébb vittem a kutyát. Mit lehet egy kenyéren nézni?
És még aznap este távcsővel meglestem, hogy „nézi a kenyeret”.
Kirázza a kalocsai hímzéses abroszt, majd gondosan megterít. Késével keresztet karcol a kenyérbe. Mielőtt megszegné, szótlanul vár egy percet. Lehasítja a csücsköt. Félreteszi. Körülpillant apró malacszemeivel. Szalonnaképéhez emeli a megsebzett kenyeret. És nézi, nézi.
Nem tudom, mit láthatott benne. Csak hogy fehér volt. Biztos szép lehetett, ha mosolyra fakasztotta a mogorva vénembert. És hogy azóta én is minden nap nézem.
Ma is bekapálta a kertet. Jó reggelt kívántunk egymásnak, mikor a kutyát – a kerítésen kívül – elengedtem.
| |
| 69. | [tulajdonos]: Emésztőrendszer-váltás | 2018-09-22 20:27 |
Egy jó iskolából nem kerülsz ki úgy, ahogy bementél. Egy nívós oktatási intézmény megőrzi és kis adagokban adja tovább az értékeket.
A Baroni Béla Konzervatóriumba nem egyszerű bekerülni, és kikerülni még nehezebb. A diákok a saját lábukon mennek be, és áruszállító kocsikon, szabvány fémdobozokban jönnek ki. Barónisnak lenni minőség és rang.
Értékálló tudást adunk – hirdeti a szakközép. És valóban: ételre mindig szükség van, a tartósítószeres, légmentesen lezárt konzervek túlélhetik a harmadik világháborút. Egy hátránya, hogy a fúvósok nem kapnak levegőt. A Hattyúk tavának drámaiságát a csülkös pacalpörköltbe ragadt táncosok fokozzák. A színészek smink gyanánt bekenhetik az arcukat sertés májkrémmel. A vonósok bélhúrokon játszanak. Ne panaszkodjanak. Régen se volt más. Őrizzük a hagyományokat!
A Konzervatórium félreteszi a jövőnek a jelen tehetségeit. Mert mi lesz, ha kihalnak? Mentsük meg a talentumot! – ezzel etetik a népet. Pedig valójában félre akarják őket állítani a magasabb szinteken kijelölt akadémisták útjából. A tehetség veszélyes. Meg nem alkuvó, szeszélyes, szívós, erős. Mint egy katona. Csak egy hibája van: kizárólag a saját parancsát teljesíti. Próbálkoztak átneveléssel, programozással, mindhiába. Adtak az országnak pár magamutogató, zászlót lengető, ám csak-csak a saját nótáját ismételgető zombit.
Nem maradt más hátra, a végső megoldáshoz kellett folyamodni. Először a Kossuth-díj átadókon hőzöngő ghostművészeket zárták koncertrációs táborba. Majd kiállító-és hangversenytermekben vadásztak rájuk. Hagymás sültvérdíjat tűztek ki a fejükre. Húsukat a külföldi turistákra specializálódott éttermekben szolgálták fel. Így nem érthették a rántott karaj segélykiáltásait. A Himnuszt azért sokan ismerik, és a cigánypecsenyével együtt nótázták, hogy „Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bő lével…”. A dolog híre rohamosan terjedt, hamarosan minden „magyaros” étekhez elvárták a „zenélő dobozt”. Külön szertartást is rittyentettek hozzá. Köszöntő, hálaima, a konzerv ünnepélyes felnyitása.
Így ment ez időtlen időkig, mígnem egy névtelen hős megheckelte a konzervgyárat. Az éj leple alatt minden doboz tartalmát kicserélte egy-egy államilag támogatott álművészre.
- Na ezt hallgassátok!
Szólt a nóta hamisan, csöpögött a giccs a vendégek poharába. Hánytak éjjel, hánytak nappal. Az okádóverseny népszerűsége fellendítette a turizmust. A turizmus más alapokra helyezte az ország gazdaságát és defektette az új rendszer epeköveit. Így történt, hogy a gusztus HÁNYadikán a 22. század nemzeti hősét I. Pisoár királlyá koronázták.
| |
| 68. | [tulajdonos]: Szobaciszta | 2018-09-19 23:28 |
Soha többet nem kell ciszta! – mondtam. Olyan fájdalmas, mikor eltávozik. Olyan szomorú elásni a kertben. Vagy bevinni a klinikára, szövettanra. Hentesek ezek!
Nincs jobb esős őszi délutánokon, mint a hasamat simogatva olvasni. Hallgatni, ahogy dorombol. Etetni se kell, önellátó. Ráadásul szobatiszta.
Persze, hogy megint szereztem egyet. Szegény árva ciszta már a halálsorra került volna, már kitűzték a beavatkozás időpontját. Megmentettem. Úgy kellett ez nekem, mint Scrooge-nak a karácsonyi jócselekedet.
Nagyon izgultam, nehogy ne adják nekem. Mielőbb alá akartam írni a papírokat. Izgatottan vittem haza a kis drágámat. Hihetetlen, hogy egyesek hogyan képesek megválni a cisztájuktól. Pedig azon túl, hogy kedves, belsőséges teremtés, sok előnnyel jár. Ha rendetlenkedik, rá hivatkozva tudsz lógni az iskolából, kivehetsz betegszabadságot. Van okod arra, hogy ne menj nyaralni. Hogy elhúzódj a szobádba kályha mellé (mert a kis drága imádja a meleget) és azt csináld, amit szeretnél. Ha cisztád van, komolyan vesznek.
Kezes jószág, meghálálja a törődést, szépen növekszik. Néha kicsit csikar, de melyik kölyökállat nem.
Itt van. Már csak az a kérdés, hogy juttassam magamba. Mert addig oké, hogy odaadták, de az operációt nem vállalták. Bezzeg Amerikában! Ott azon se lepődnek meg, ha valaki macskává varratja magát. De ez Magyarország. Korlátoznak emberi jogaimban! Hogy azzal éljek, akit szeretek. Hiába igyekszik az Öntranszplant-lobby, hiába a felvonulás a cisztabüszkeség felvonás, csak nem tűzik napirendre az ügyet.
Az ember magára van utalva. Először próbálom egy tibeti sámánmódszerrel a hasamba masszírozni. Nem sikerül. Talán rosszul artikuláltam a varázsigét.
Nem sokkal többet az se, ha egy tamponba csomagolva próbálom feldugni. Ám így csak a méhszájig juthat el. Ez a gondosan tenyésztett fajta viszont kizárólag a bal petefészekben él meg.
Egy darabig szemezek a vajazó késsel, de á, inkább ne.
Végül állami segítséghez folyamodom. Mivel az NKA-pályázatnak nincs ilyen kategóriája, egyenest az Egészségügyi Minisztériumba írok. Néhány nap múlva jön a válasz, hogy köszönik, megkapták a levelem, és azt továbbították az illetékeseknek. Hetekig tűkön ülök, mire válaszra méltatnak. „Tisztelt Kérelmező, bla bla bla(…), kérését elfogadtuk, az operációt elvégezzük, azzal feltétellel, hogy a kért bal ovárium helyett a jobb ováriumba helyezik a kért szervet.”
- Azt már nem! Az én díjnyertes, pedigrés családból származó, törzskönyves kicsikém, csak a balban szeretne lakni. Ahogy a csivaváknak se lehet bármit enni adni…
Írok a bal oldaliaknak is, mire azt mondják, egyedül abban az esetben tudják elintézni a műtétet, ha a cisztám áttér a zsidó hitre, és nyíltan coming outol, azaz meleg migránsnak vallja magát. Az első két feltétel rendben is lenne, de hogy migránsoznak itt? Ettől hánynom kell egy kerítésszaggatót.
Most mi legyen? Teszem fel a kérdést az aranyomnak. Azt feleli, nem megy ő se jobbra, se balra, ő szobaciszta. Csak tegyem a kályha mellé, és hagyjam békében, kényelemben élni. Ezek voltak az utolsó szavai. Kiszáradt, én pedig kénytelen voltam elmenni a hivatalba dolgozni.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 67. | weinberger: kihagyom | [tulajdonos]: A nászéj szaga | 2018-09-13 13:14 | | Már az elején is záporoznak a kreatív szóviccek, ráadásul szerepel kedvenc italaim egyike, a Becherovka, de a továbbolvasást ezúttal kihagyom. Ami persze Téged ne rettentsen el életműved további bővítésétől. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
