NAPLÓK: Juli Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 13:30 Összes olvasás: 15457| 47. | [tulajdonos]: Vers | 2020-09-10 20:13 | Szontyolgó
Gólya Gáspár elutazott,
Amint búcsúzott a nyár.
Hátán pöttyös batyujával,
Azóta már messze jár.
Elhagyatott ház kéményén,
Viharverte gólyavár.
Ütött kopott résein át,
Szellő úrfi ki-be jár.
Sün Sámuel szomorkodik,
A jókedve odalett.
Nem érti, hogy tarsolyából
A sok mosoly hova lett.
Egész nyáron gyűjtögette
El sohasem rejtette,
Ám, hogy ellopják majd tőle
Bizony nem is sejtette.
Öreg tölgyfa rejtekében,
Avar ágyon elterül.
Bánatában nagy szipogva,
Mély álomba szenderül.
Aztán másnap felébredve,
Minden mosolyt visszakap.
Mire korán legelsőként,
Jó reggelt köszön a Nap.
Tudja, búcsút int az ősz is.
Majd a tél is véget ér,
Mire hóvirágok nyílnak,
Gólya Gáspár visszatér. | |
| 46. | [tulajdonos]: Vers | 2020-08-26 19:47 | Jó éjt, anyu!
Mesék birodalmát látni,
Hiába is vágytam.
Tündérország kertjeiben
Én még sosem jártam.
Mesekönyvem lapjaira,
Sötét árnyak írnak.
Törött szárnyú pillangóim,
Éjszakánként sírnak.
Hogyha behunyom a szemem,
Rögtön lesben állnak.
Szürke, nehéz szárnyaikkal,
Ágyam fölé szállnak.
Álomország kapujánál
Érkezésem várják,
Színes tollú madaraim
Kalitkába zárják.
Félek tőlük édesanyám.
Félek, rám zuhannak.
Ágyam felett sötét árnyak,
Nesztelen suhannak.
Nem kellene sosem félnem,
Ha te velem lennél.
Hogyha egy nap te is, mint én,
Szívedből szeretnél.
De szép volna édesanyám
Lépteidre várni,
Árnyak nélkül kezed fogva,
Tündérföldön járni. | |
| 45. | [tulajdonos]: Vers | 2020-05-26 19:24 | Nélküled
(Szeretett öcsém emlékére)
Álmodtam egy régi tájról,
Nádfedeles kicsi házról.
Csalogatott, egyre hívott,
Kertje végén akác nyílott.
Udvarában eperfa állt,
Zöld lombjára vadgalamb szállt.
Hinta ölelte az ágát,
Szellő mozgatta a láncát.
Ablakában lámpa égett,
Érkezésem estbe lépett.
Csillag ragyogott az égen
Hegedű szólt, úgy mint régen.
Eperfánknak szelíd árnya,
Mint megannyi angyal szárnya
Észrevétlen fölém hajolt,
Édes illattal átkarolt.
Már a küszöb előtt álltam,
Csak egy pillanatig vártam.
De mielőtt beléphettem
Mély álmomból felébredtem.
Tovaillant mint a varázs,
Lelkem mélyén izzó parázs
Hiányodtól lángra lobbant,
Szívem hangosabban dobbant.
Milyen nagyon szerettelek,
Emlékekben kerestelek.
Vajon áll- e még a mi fánk
Emlékszik-e ő is még ránk?
Árnyékában megpihentünk,
Gyermekálmot ott színeztünk.
Szivárványból szőttünk fátylat,
Vágyainknak színes szárnyat.
Közös álmunk messze szaladt,
Mára minden emlék maradt.
Nem kereslek nem is várlak,
Szívem közepébe zárlak.
Eperfánkon az a hinta,
Képzeletem hányszor hívja.
Ha a szívem oda téved,
Mindig ott talállak téged. | |
| 44. | [tulajdonos]: Van ez így | 2020-05-16 11:24 | Sütibú
Róza néni szomorkodik,
A jókedve odalett.
Nem érti, hogy kamrájából
Az a sok liszt hova lett.
Amióta karantén van,
Egész nap csak sütöget.
Internetes oldalakról,
Recepteket gyűjtöget.
Állandóan gyúr és dagaszt,
Összecsapja tenyerét.
Takaros kis konyhájában,
Maga süti kenyerét.
Zsemle, kifli, kuglóf, linzer,
Foszlós kalács, friss cipó,
Mire észbe kapott szegény
Felugrott egy pár kiló.
Szomorúságának oka
Végül száján kiszaladt,
Szobamérlege az este
Amint ráállt kiakadt.
Megdöbbenve szótlanul állt,
Keze-lába remegett.
Nehéz kőként nyomta gyomrát,
Mindaz amit megevett.
Könnybe lábadt mindkét szeme
Majd hirtelen felderült,
Az is lehet nem történt más,
Csak az elem lemerült. | |
| 43. | [tulajdonos]: Valamikor | 2020-04-28 18:35 | Egyszer régen
Tavaszt álmodtunk a télbe,
Csillagot az égre.
Mikor borús volt az egünk,
Befestettük kékre.
Tovafutó huncut percek
Rajtunk jót nevettek,
Újjai között a sorsnak
Homokként peregtek.
Titkunkat elfedni leplet,
Holdfényből szőtt az est.
Takarni izzó vágyaink,
Nem volt az éj se rest.
Szívünkben szikrázó parázs,
Hirtelen lángra gyúlt.
Mirtuszkoszorúból a gyöngy,
Egyszer csak földre hullt.
Miénk volt csak a pillanat.
Gyöngéden átkarolt,
Nesztelen árnya az éjnek,
Csendünkre ráhajolt.
Megsúgták múló perceink,
Hervad majd tavaszunk.
Ahogy az úton csendesen,
Nyár felé haladunk.
Hirtelen mint ki ott se járt,
Elbúcsúzott a nyár.
Nyomában színes avaron,
Lábunk már őszben jár. | |
| 42. | [tulajdonos]: Így van ez | 2020-04-22 12:28 | Szavak nélkül
Fáj most a tett, fáj most a szó.
Meghal mi szép, meghal mi jó.
Elfeledte mindazt mit tett,
A magyarföld mostoha lett.
Egykor bölcsőjét ringatta,
Most hitében megingatta.
Ifjúságát neki adta,
De őt- e föld kitagadta.
Tisztességben szerényen élt,
Inkább adott mintsem, hogy kért.
Kevés mit a sorstól kapott,
Mégis tiszta szívből adott.
Gödrös sáros úton haladt
Bár nehéz volt, ember maradt.
Munkától kérges tenyere,
Keserű lett a kenyere.
Hosszú dolgos évek száma,
Értéktelenné vált mára.
Most, hogy elfogyott ereje
Csapkodja a sors vesszeje.
Félelemtől reszket ágyán,
Púp lett szülőföldje hátán.
Teher már a puszta léte
Elhagyatottság a bére. | |
| 41. | [tulajdonos]: Fohász | 2020-04-01 09:15 | Fohász
Egy nap a sok rossz véget ér,
Ha majd a fohász égig ér.
Legyőzni száz és száz veszélyt,
Talán, még Isten ad esélyt.
Istenem mondd meg mit tegyen,
Mutasd meg jobbá, hogy legyen.
Engedd a rosszat feledni,
Tanítsd az embert szeretni.
Szeretet nélkül mit sem ér,
Hallgasd meg uram, hogyha kér.
Segítsd az úton haladni,
Bajban is ember maradni.
Higgye, hogy nem hiába él
Adj neki reményt, hogyha fél.
Ne vedd le róla két kezed,
Ne hagyd el gyarló gyermeked. | |
| 40. | [tulajdonos]: Tavasz | 2020-03-29 12:52 | Más most a csend
Sírva, nyögve pattan a rügy.
Árny ül minden ágon.
Szomorú most a madárdal,
Odakint a fákon.
Nem röppen a pillangó sem,
Eltörött a szárnya.
Házak között gubbaszt a csend,
Kalitkába zárva.
Feketében jár a tavasz,
Keserű a csókja.
Legszebb színes virágait,
Sírhantokra szórja. | |
| 39. | [tulajdonos]: Van ez így | 2020-03-21 09:27 | Sziasztok!
Van az úgy néha,, hogy az ember vásárláskor elnézi a terméken a feliratot. Főleg, ha a celofánba csomagolt áru kísértetiesen hasonlít egymásra, és véletlenül még közös rekeszbe is helyezték őket.
Katonásan bevallom, hogy velem így történt a minap.
Petrezselyemzöldet szerettem volna vásárolni, csak közben történt egy kis galiba. Alaposan mellé nyúltam, ugyanis petrezselyemzöld helyett koriandert sikerült vásárolnom, amit természetesen észre sem vettem. Mentségemre szolgáljon, hogy már közel sem látok olyan jól mint fénykoromban. Bár, ha jobban belegondolok már akkor sem, hiszen lassan ötven éve szemüvegen át nézem ezt a gyönyörű világot. Szóval gondoltam, rittyentek egy jó kis rakott krumplit, olyat finomat amilyet még soha. Ami után megnyalja mind a tíz ujját a család. ( külön- külön) Gondoltam hozzá is látok-e nemes feladathoz rögvest.
Teszek bele minden hozzávalóból jól bőven, úgy az igazi!
Sőt! Nem hagyományosan kolbásszal, inkább hússal készítem. És igen..
Elhatároztam, hogy életemben először, petrezselyemzöldet is teszek bele. Így utólag visszagondolva, lehet valami a szaglásommal is az utóbbi időben, mert hát bizony nem vettem észre a különbséget.
De nem ám! Majd csak akkor, amikor mint előkóstoló próbáltam magam elsőként megvendégelni. Persze csak azért mert egyedül voltam itthon. Jó, azt azért el kell mondanom, hogy voltak kételyeim már amikor sült. Valahogy más volt az illata mint amit vártam, de sebaj!
Végül is, a végeredmény számít. Alig vártam, hogy teszteljék a családtagok.
Végre eljött a pillanat!
Már kezdtünk éppen vacsorázni, amikor (persze véletlenül) kicsúszott a számon a petrezselyemről és korianderről szóló mai esti mese csere című epizódja. Mondhatom, kár volt! Kisebbik lányom Judit hasát fogta a nevetéstől, és azonnal versbe is foglalta a következő címmel.
Steszkó Juli: Vacsora
Négy napja már eszem amit főztem,
Izzadok a koriander gőzben.
A rakott krumplit én máshogy csinálom,
Mert az eredetit nagyon nem komálom.
De ezek így is- úgy is a sonkát zabálják,
Egyétek meg akkor az anyátok pics....át.
Mi ebből a tanulság?
Ne szólj szám...!
Ó dehogy! | |
| 38. | [tulajdonos]: Vers | 2020-03-01 12:10 | Bukott álmok
Óvatosan lépked az est,
Mélykék égen csillagot fest.
Holdfényt is az éjszakának,
Aztán ágyat vet magának.
Falu szélén áll egy kis ház,
A boldogság falán csak máz.
Megtévesztő színes álca,
Gazdájának bukott álma.
Néha ábrándokat hajszol,
Olykor színes álmot rajzol.
Mintha attól szebbé válna,
Életének elnyűtt vászna.
Árnyként követi a múltja,
Titkait fülébe súgja.
Régi emlékekről mesél,
Rosszat jóért el nem cserél.
Szinte suttog alig hallja,
Hangosabb az óra hangja.
Cserbenhagyja az értelem,
Ágyára ül a félelem.
Álma üveggömbként törik,
Ha a remény is elszökik.
Pislákoló gyertya árnya,
Lassan kialszik a lángja.
Hívja, csalja, a régi táj,
Amikor a magány úgy fáj.
Az a kis ház, azaz utca,
Szíve egyre oda húzza.
Várnak ott rá szíve súgja,
Egy nap a szél oda fújja.
Ahol a fák égig érnek,
Hol az álmok véget érnek. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
