NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 00:32 Összes olvasás: 39021| 195. | [tulajdonos]: Alízka | 2018-10-02 20:12 | Ma, szent őrzőangyalok napján van a születésnapom. Alízkának meg ez a nap a halálának napja. Közelebb volt a százhoz, mint a kilencvenhez. Az egyetlen, akiről verset írtam. Tegnap még elmondta nekem újra azt a mondatot, amit a vers végére tettem. Sajnálom, hogy sose olvastam fel neki.
Az otthon
Az internátusból még elszökhettem.
A rossz jegy franciából, otthonom esőrágta
verandájának látványa, apám szemüvegének
gyengéd villanása, ha felém fordult ő is,
ahogy anyám, egy pillanatra félretéve
nemcsak a könyvet, hanem az egész világot,
elég ok volt a szökésre.
És én, kettejük szeretetének metszete,
a köztük lévő eleven vérszövetség,
akkor megesküdtem, hogy elviselem
a hiányt, s a holtig növő távolodást.
Innen már nem szökhetek.
A lábam még vinne, a szívem is.
De már kétlem, hogy van egy ajtó,
s azon túl egy szoba, ami befogad.
Ez a mostani nem fogad be. Intézeti
bútorok között réghalt apám karosszékében
ülök, mégse. Az asztalterítő anyám kéznyoma,
a tükörben láthatatlan arcának emléke, mégse.
Eltűntek a tárgyak, elsüllyedtek velük együtt,
látványuk érzékcsalódás.
A nővér goromba volt, én meg a vén hülye.
Bonbonnal engeszteltem.
Itt is vannak esőrágta verandák. Ma felismertem
a szomszéd szobában fekvő nőben anyámat.
Kikérte magának, én meg szepegtem, mint régen.
Szöknék újra, de már nincs hova. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
