NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 21:05 Összes olvasás: 24994| 148. | [tulajdonos]: levelek, utánra | 2019-02-14 18:46 | Olykor, hosszóra nyúlt hajnalokon, mint amilyen a mostani, cigaretta ürügyén (amit
gyakran benn is felejtek) elindulok, hogy némán körbejárjam a házat.
Meg-meg állva, szeppenten, homlokom az égnek szegem, ama ferde fenyőhöz hasonlatosan,
mely kertünkben ácsingózik, s kiengedem néma, poshadt hálám ezért az életért - hogy
e masszívan érzékeny testben ért.
Képzeletem elmerítem a felhők sodrásába, csodálom a hajlékony fákat, melyek
alázattal meghajolnak azon erő ellenében, mely a setét fellegeket északnyugatnak tereli,
nem ellenkeznek, csak szállnak könnyedén, kíméletlen ragyogó csillagok alant, s nem kapaszkodnak
szerekbe, szerelmekbe,
beléd, ki itthagysz minduntalan, dehisz ezért szeretlek. Elérhetetlenséged bekerített, s odaadóan
merítkezem én a gyönyörteljes fájdalomba.
Lomha magamra-eszmélés, örök február, míg mások beöltöznek, én azalatt vetkőzöm,
mezítelen farsangolok a végtelen ég alatt, szakadt láncaimat vígan csörgetve.
Ha szembe mernék nézni Istennel, magammal: nem volna rád szükségem. De gyáva vagyok, így hát
hozzád fordulok. Mintha jó-kedvemben lennék.
Felöltöm a legcsalfább vigyorom, és úgy nyúlok feléd, akárha cigarettát gyújtanék. Még jó,
hogy nem figyelsz, elítélnél,
elítélnél könnyűszerrel kedvesem,
pedig ártatlan vagyok én, akár az ördög. Hitvány sereg gyűlik hátam mögött, sótlanul, édesen, ahogy
a víz a földön, cirkulálni kezd, a sejtelem, a sejtelem nem elég: szeretni kell, s nem ily éhesen.
Kopogó szemekkel te sem bírsz jóllakatni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
