NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 08:30 Összes olvasás: 24963| 144. | [tulajdonos]: levelek, utánra | 2019-01-24 23:04 | E leveleket, melyeket mostanság félálomban írok, azután adom majd át neked,
hogy végleg bevégezted árulásod, melynek méltó eszköze lehettem, s akkor
hozzád közvetlenednek a ragok, a rangok, mert mindegy leszek én neked, felszívódom
rejtőzködő, takaros múltadban, s amivé általad mindeközben válok, ismeretlenné nemesül.
Körös-körül élő, belőlünk lélegző utópia. De nem csak ennyi az egész. Elhullott,
szerelmes szulák visszhangját zengik recsegő betonmadarak. Hogy lehetett-e volna
másként? Aligha. Kertemet, mely kellőképp szürreális volt kóborló jelenlétednek,
hideg és magas, ámbár omlékony falakkal öveztem, mert rémisztett e ripacs világ,
s féltem, javaimat majd barbárok dúlják fel, akik azonban veszélytelenebbnek bizonyultak
az építőmesternél.
Itt ülök minden nap, jobb esetben, többnyire csak szédelgek éjféltől korahajnalig,
nézem a lányt, aki vagyok, nézem, ahogy legyűri az idő, s mégsem akar más lenni, mint aki
volt, látom, ahogy az idő rákényszeríti magát, ez egy teljességgel passzív átalakulás,
a nőhöz férfi kell, barbár férfiakat látok, félszeműeket és vakokat, csonka nyomorúságokat
dédelget ölén, az, kibe visszabújni, magamba vakulni, oly nehezemre esik. De mindez megvalósul,
tudom, megvalósul, könnyűszerrel, nélkülem. Megtehetem, hogy részt veszek. Ördöngős szerep,
szétporló ajándék, szűkös, fojtó csipke-hálóing. Volt benned valami igazi, valami, amivé magam is
szívesen váltam volna, a talpadon azt a sebet becsókoltam volna, ha lehetnék különb annál, mint ki
vagyok. Egyenlőre, igyekeznék reám forrt álarcaimat vér nélkül elvakarni.
Az önmagának áldozat szerepében tetszelgőre próbálok nem gondolni. Ha ez kudarcot vall, mert olykor
bizony azt vall, őszintétlen jókívánságokkal vezeklem. Haszontalan magakínzás. Telesírná dalos éjszakáim.
Méltóbbnak tartom magamat én annál mintsem nektek adjak ennyi mindent. Azzal vigasztalódom, aki vagyok s
csak azután azzal amit kapok.
Ma sikerült valami ehetőt is eléd tennem, magamnak forraltam azt a gombalevest, hirtelen elhatározásból
kínálhattalak csak, így gyorsan, alattomban átvertük a matériát, mely alantas megkeseredik kezem ügyében, amikor a tűzhely
körül sertepertélek s rólad árulkodom. De ezúton csapdába csaltam az izgága-cserfes atomokat, nem hagytam
időt, ugyanis hogy átrendeződjenek,igaz, Lucifer bizonyost számon tartja majd e trükkömet is.
Van egy bizonyos fajta energia, mely időnként átveszi hatalmát feletted, s ettől én előbb merev és
körültekintő, majd tartózkodóan siket és oly érdektelenül kábult leszek,fel nem foghatom ekkor, akárhogyan
is igyekszem, amiket összehordasz, mintha semmi közöm nem volna hozzá, könnyen lehet, nincs is.
Tudatlanul, átkozódva némán belém-rendezkedsz, ha oda nem figyelek, s körém-cibált tükreiddel elűzöd
óvó-féltő természet-adta képességem, hogy ne lássam saját arcom, s hogy magamba csak lábunknál futó
folyamok fölé hajlottan , a mosogató fölé gémberedve vagy tekinteteden át - lopva - tudjak belenézni.
Távoli arányainkba, egymásba hasonlunk, édes-éhesen, de mind ki álmélkodik, s ki nyüzsög mibennünk,
nem férhetnek meg egymással, ezért koordinálsz és mesterkedsz túlbotolva óvatlan ortopéd lépésekben, s én
ezért légszomjazva kitörőn perlekedem.
Tudod, bennünk, akikben ott a ragyogás (amivel azért jobb vigyázni ahogy mindig mondod) kevés dolgot hagy meg
az egyensúly felbomlása, az arányok ilyetén felborulása képtelenné tesz bennünket bármilyen kötődésre, nekünk félrebeszélnek
a dolgok, s olykor nem is nagyon hiszünk az érzékeknek. Lelkünk nem ritkán táplálék nélkül marad. Azonban,
látjuk a tájban időnként pl Mednyánszkyt, ami remegtető boldogság, meg persze magunkat is olykor, mi kevésbé.
Sötét, magányos alakként kódorgunk egy szürreális kertben, pálma és majomkenyérfák hajlongnak a hóesésben, reggelente
szikrázó napsütés, alkonyattájt a csálé fenyő mögül, hetykén és magakelletőn elősejlik a Hold e setét-mályva-színű égen,
nekünk, nekünk sejlik elő, különben, s ez nagy szó.
Vannak megfizethetetlen pillanatok. Szabad, makulátlan őrület
van.
Két nap és repülök. Alattomos vagy te magad (nem a sármod). Hogy kilöksz a világra - anyámnak ez nem sikerült, legföljebb, formálisan - míg indulsz átellenest..
Imádkozz. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
