látod elfordult már a Hold is nem őrzi pusztulásom egyedül vívom haláltusám csak a pőre éjszaka maradt hogy öljön hogy öleljen egyedül maradtam csendes őrületben rendes ruhában betömött fogakkal számban még rothadó ki nem mondott szép szavakkal hogy rosszul szerettem de még méltatlan vagyok az elmúláshoz
völgybenülő vályogházak csendje megfeszített krisztusok fölébe függő kerek faliórák monoton ketyegése meszelt falak és csipkézetlen vásznak ezek valók nekem abba akarnék belehalni amibe születtem abbahagyni végleg a zokogást a kacagást tűrni némán megdicsőülését a sziporkázó enyészetnek