NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 08:26 Összes olvasás: 24857124. | [tulajdonos]: ma is | 2018-08-16 21:50 | Ma váratlanul képtelen és igaz élményben volt részem. Egy belsõ villámlás ráébresztett arra, hogy nem vagyok senki. Senki, egyáltalán senki. Amikor felragyogott a villámfény, az, amirõl azt hittem, hogy város, kopár síkságnak bizonyult; és a baljós fényességben, amely megmutatott önmagamnak, nem látszott égbolt felette. Megfosztottak attól, hogy létezhessek, még mielõtt a világ megszületik. Ha újra testet kellett öltenem, önmagam nélkül öltöttem testet, nem öltöttem testet. Egy nem létezõ település határvidéke vagyok, terjengõs kommentár egy meg nem írt könyvhöz. Senki, de senki nem vagyok. Nem tudok érezni, nem tudok gondolkozni, nem tudok szeretni. Egy megírásra váró regény szereplõje vagyok, és bár soha nem léteztem, tünékenyen és formátlanul bolyongok egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni. Szüntelenül gondolkodom, szüntelenül érzek; a gondolataimban nincs meggondolás, az érzéseimben nincsen érzelem. Áthullva a fönti csapóajtón, zuhanok lefelé a határtalan ûrön keresztül, iránytalan, végtelen, testetlen 29 zuhanásban. A lelkem sötét maelström, roppant forgószél valami üresség körül, végtelen óceán örvénylése egy semmiben megnyíló lyuk körül, és a vízben, amely sokkal inkább kavargás, mint víz, ott sodródik minden benyomás, amit szemmel és füllel felfogtam a világból – házak, arcok, könyvek, ládák, dallamtöredékek és hangfoszlányok ûzik-kergetik egymást fenyegetõ és fékevesztett körforgásban. És én, valóságosan én vagyok ennek az egésznek nem létezõ, csupán a mélység geometriája által megsejthetõ középpontja; az a semmi vagyok, amely körül ez az örvénylõ mozgás kereng, csak hogy kerengjen, noha nincs semmiféle középpontja, vagy csak annyiban, amennyiben minden körmozgásnak van. Én, valóságosan én vagyok az oldalfalak nélküli, de az oldalfalak összetartó erejét magamban hordozó kút, a minden középpontja, amely körül a semmi forog. És magamban õrzöm, akárha a pokol maga kacagna, bár az ördögök nemzetsége ezen nem fakad kacajra, a halott világmindenség károgó õrületét, a fizikai tér körben forgó tetemét, valamennyi világ végét, amely alaktalanul, oda nem illõen, feketén hánykolódik a szélben, Isten nélkül, amely megalkotta volna, önmaga nélkül, amely a homályok homályában kereng, lehetetlenül, egyetlenként, a mindenként. Tudhassunk gondolkodni! Tudhassunk érezni! Anyám nagyon korán meghalt, nem ismerhettem õt…1 | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|