NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random) Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 05:43 Összes olvasás: 24855118. | [tulajdonos]: Mario Luzi, Fernando Pessoa | 2018-02-25 17:40 | FEKETE (NERO)
De itt van már az éji óra, melyben az űr mélyéből kihajol a felszín zilált és hozzáférhetetlen arca, s a mi teendőnk már, hogy bátorítsunk, rosszkedvű virrasztásunkkal s a bágyadt mécsvilágokkal városi egünkön.
A fekete, lila űrök szelétől megbolydulnak a szikkadt konyhakertek, utcákon hallik a macskák nyögése, csapódik a lengő zsalu, s ha kívül körülnéz, akinek van mersze, rálel a szélre, a lámpásra, részegekre.
Kérded, mit hozott nékem ez a nappal?, vagy semmit, vagy csak alig többet annál, mi szorító, nyomott napokban, az eső meg-megnyíló függönyén át kibukkan s tovatűnik: fák, teherkocsik, várostöredékek, emberek, esőben esővíz, pára.
ÉS A FARKAS (E IL LUPO)
Mikor recseg a jég, és riadt állatok bámulják a sarki táblán a széthullt tengereket, a jéghegyek futását,
és szigony döfte cápák verdeső tusái tombolnak-csillapulnak, és a nemzés mohó vágyával pusztulásba tartó lazac fölúszik a sziklás folyókon,
és a farkas, élte minden kínját cipelve, s anyáiét, kölykeiét is, e nagy kavargással szivében
nekiindul a hegynek, s újra érzi, hogy öreg lába fürge, és az ősi szelek vándorutat, zsákmányt, szerelmet zengő hívószava készen találja,
te, nem-sajátom élet, éjből és káoszból öröklött fájdalom, egyszer csak magadra eszmélsz a mélyben, s szorítva vívsz-vergődsz a súly alatt.
MÉHEK (API)
A tiszta téli nappal rázós szekérutat hagy, feni a kődarabok élét, a pár szál zöld hajtást kiszívja a csupasz dombtetőkön. Ki rőzsét gyűjt, vagy szárítókötélre ruhát terít, siet; szöges bakancsban vagy fapapucsban morzsolja a földet, a kunyhó ajtaját reteszre zárja. Nyersek a zsinatolások ilyenkor, reszelősek a szavak és a búcsúk.
Űzötten, mint nélkülözők, szegények, s éppúgy, mint az, ki gyöngeségből vagy áradó szívvel a többiekhez szalad, mert nem tud meglenni enélkül, vagy mint ki nem leli nyugalmát, bátorságot merítek, és a fagyban végigjárom a dombot és a lejtőt, mely csurgók és erek rácsáig ér le.
A falu változatlan, de most, a hosszúra nyúló, kitisztult órákban napvilágra tárja kérgét, töviseit. A szorgos háziasszony nekifeszülve lépked itt is, ott is, míg kapujához ér; az őrizetlen, vagy házalni, kérni küldött fiúcska jár-kel, s az úton egy-egy bőrdarabkát, vagy néhány cseppnyi vért hagy.
Ebben a mindenütt-kéreg magányban, ebben a télben csak e nyughatatlan lelkek, a méhek röpködnek-keringenek, elevenítik meg a zöldet; egy-két hátramaradt hírnök talán, vagy őrszem, ágrólszakadtak örökkön bolyongó, tékozlók fogyhatatlan vásznu népe.
S ez addig tart, míg a fák, a bokrok szárai, bordái meg-megkaparják az alkonyi szeleket, és tovább is.
TOCCATA
Ím április, a porvíz égbolt egyhangúsága, az ablakon a gyékény, a nád nem-moccanása, könnyű szélrezzenés, seb, idegen jelei a létezésnek, a kapumélyeinkben, halvány hamufolyókban, boltívek alatt kongó lépteidben.
A PILLANTÁSOM PONTOS, MINT EGY NAPRAFORGÓ. O meu olhar é nítido como um girassol.
A pillantásom pontos, mint egy napraforgó. Szokásom csatangolni járt s járatlan utakon Nézegetek jobbra, balra És néha koronként hátrafelé… S amit látok minden pillanatban S az is, amit azelõtt sose láttam, Lenyûgözi lényem, Mert képes vagyok még az eredendõ ámulatra, Amely csak egy gyereket tölthetne el, ha születése percében Tudatosulna benne, hogy valóban a világra jött… Úgy érzem, minden pillanatom születés, Rácsodálkozás a Világ örök megújhodására…
Hiszek a világban, mint egy százszorszépben, Mert látom. de nem töprenkedem rajta, Mivel gondolkodni annyi, mint félreérteni…
A világ nem azért van, hogy okoskodásaink tárgya legyen (Aki fúrton fúrt spekulál, olyan mintha a szemével volna baj), Hanem azért, hogy szemléljük, és eggyé váljunk vele… Nekem nincsen filozófiám: érzékeim vannak… És nem azért beszélek a Természetrõl, mert tudom, miféle, Hanem mert szeretem, S aki szeret soha nem tudja, kit, mit, Miért szeret s azt sem, szeretni mit jelent…
Szeretni: örök ártatlanság, És az egyetlen ártatlanság, ha nem gondolkozol…
ESTEFELÉ KIKÖNYÖKLÖK AZ ABLAKOMBA, Ao entardecer, debruçado pela janela,
Estefelé kikönyöklök az ablakomba, Tudván, hogy rézsút átellenben már ott vannak a mezők, És amíg nem kezd égni a szemem Cesário Verde verseit olvasom.
Mennyire sajnálom őt! A vidéki embert, Aki szabad rabként járkált a városban. De ahogyan a házakra nézett, Vagy az utcákat bámulta, Ahogyan a dolgokat fogadta, Az a fákat néző ember viselkedése volt, Aki szemével végigjárja lefelé az utat, melyet koptatni szokott, És elgyönyörködik a mezők virágaiban…
Ezért ülte meg az a nagy bánat a lelkét, Bár erről igazán sose beszélt, De úgy bolyongott a városban, mint aki réteken barangol, Szomorúsága, mint a könyvlapok közt préselt növényeké, S a vázába tett, vágott virágoké…
NÉHA, TELJES ÉS TÖKÉLETES FÉNYÛ NAPOKON, Às vezes, em dias de luz perfeita e exacta,
Néha, teljes és tökéletes fényû napokon, Amikor szinte tapintható a dolgok tényszerû valódisága, Eljutok odáig, hogy megkérdem magamtól, Vajon miért tulajdonítok Szépséget a dolgoknak.
Egy virág talán szép? Egy gyümölcs talán szép? Nem, színe van és formája És létezése csupán. A szépség, a nem létező dolgok neve, Amelyet cserébe én adok nekik a kellemes érzésért, melyet látásuk okoz. Nem jelent semmit.
Akkor hát miért mondom a dolgokról, hogy szépek?
Igen, még bennem is, aki csak élek, mert élek, Fellelhetõk a meghamisító spekulációk, Amelyekkel az emberek viseltetnek a dolgok mibenléte iránt, A dolgok iránt, amelyek egyszerűen csak vannak.
Milyen nehéz megõrizni önmagunkat, és nem látni mást, csak a láthatót!
CSAK A TERMÉSZET ISTENI, ÉS NEM ISTENI MÉGSEM… Só a Natureza é divina, e ela não é divina…
Csak a Természet isteni, és nem isteni mégsem… Csak azért beszélek róla úgy, mint egy lényrõl, Mert ahhoz, hogy szólhassak róla, az emberi nyelvre szorulok, Amely személyiséget ad a dolgoknak És névvel ruházza fel őket.
Ám a dolgoknak nincs se nevük, se személyiségük: Léteznek, és az ég nagy, a föld széles És a szívünk csak akkora, mint egy bezárt ököl…
Áldott legyek mindazért, amit megismertem. Élvezek mindent, mint aki tudja, van nap az égen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|