NAPLÓK: Felvil.levelek (feladó:random)
Legutóbbi olvasó: 2024-04-24 17:10 Összes olvasás: 24976111. | [tulajdonos]: ... | 2018-01-11 17:10 |
ebben az időben együtt létezhettünk csak és ekként összebilincselten egymás taszításában háttal a másiknak fölfénylő homlokunkat a tátongó űrnek szegve feszültünk átellenest közös tengelyünk körül körbeforogva s így pörgettek bennünket az unottan a rajcsúrozó csillagok hogy málló képzetünk aranyporként szállott szertre kusza vásznaikra
még szerencse hogy mit se tudott rólunk az Isten s jómagam is csak nagyokat hallgatok itt hosszú esős jellemzően szuicid napokon melyek úgy tűnik már sohasem akarnak véget érni mert lomha alvadt éjszakákba torkollanak rendszerint s én jól tudom ilyenkor ha te nem lennél ellenem a semmibe zuhannék egyszersmind
***********************************************************************************
hétköznapi tudatállapotunk visszaállításához szerek kellettek volna de nem ilyenek vak nyúlványainkkal céltalan böködtük a vibráló képernyőket álmatlan ténferegtünk itt egy örök őszben egymásnak döccenve olykor meg-megállva béna kifordított esernyőkkel egy végtelen esős november délelőtt suhanó fények rikkanó-bájoló szlogenek sodrotta képzeteink között rianva kerestük álmaink kényszereink szennyesében kotorva remegőn nyeltük a sötétet éhes kezekkel babrálva kerestük szagos páránk de már nem maradt semmi semmi meleg és ismerős nehéz fagyott gőz csipkézett hidegen és feketéllőn textilben ölben tányérban sovány farkasainkat savanyú köddel etettükés kövéreket fintorogtunk megvonyítatlan holdjainkra horgas monitoraink közvetítették a másmit és másholt élőben előzetesen és ismételten is s mi ringón hortyogtunk ezen eldőlve aztán hanyatt s tátott szánkra kövér macskánk fullasztva települt
*****************************************************************************************
láttam a léggömböket a telefirkált szavakkal kirajzolódni a halmok alól s pukkanni tompán felverve a port egy könyvtárszobában ahol már nem virraszt senki és ahol a megkövült faggyű foltok felett szorongva gubbasztó szerzeteseket utoljára síró bohócok vígasztalták ablakok árnyékánál fénylő cukorfüzéreket morzsolgatva összedőlt kártyahalmokon kucorodva ámulva és rebbenőn várták feljőni a holdat, hiába persze (a földet akkoriban kékszemű szerecsenmakik tartották - fejjel lefelé) semmi sem történik meg igaziból jól tudom nekem hiáha is sziszeg az anyag s tekereg itt a beton
*****************************************************************************
van az úgy hogy lelkünk kiürítetlen csikkeseit felborítják a macskák akik rosszaló nyavajgással arrébb-állnak majd egymásnak ugranak dühöngőn és őrülten hogy azután hirtelen hátat fordítsanak egymásnak egyfajta méltóságteljes undorral arrébb-állnak csupán és ahogy innen nézem valóban igazuk is van hiszen miért nem ürítjük a csikkeseket vagy miért tartunk akkor macskát odabenn |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!