Kedves Mark! Mindannyian helyesnek gondoljuk a saját hiedelmeinket, de párbeszéd nélkül ezek tényleg csak buborékok maradnak, szétpattannak. Párbeszédet leginkább az idegennek tűnő hiedelmeket hangoztató társainkkal érdemes folytatni, hogy a gondolatokból egyetértés, szerencsés esetben tudás legyen. Nem vitatom a jogot az idézet kiválasztására, de ha az idézett részlet nem a szerző által szándékolt lényeget nélkülözi, akkor az idézést csak modern kori bunkósbot használatnak tekintem. Bárki hiheti, hogy Hamvas számára az idegenkedés, az undor a lényeg, de értelmezésem szerint ő is gyászolja az elsüllyedőket: "Még ma is azt hiszi, hogy uralomra jutott, és a világ fölött a hatalmat átvette. Ebbe a tévedésbe komoly szellemiségek is beleesnek. Azért beszélnek új népvándorlásról és a barbárság betöréséről és kollektív uralomról. Nincs itt szó semmiféle uralomról. A katasztrófa nem a barbárság feltörése, hanem az özönvízbe való elsüllyedés. És ez az, ami ma történik. Nem az uralom kérdése ez, hanem a tömeghalálé" (https://embers-eg.webnode.hu/news/a-vizonto - 20.szakasz). De mit tudunk tenni mi a kármentés érdekében? A filozófusok régi vitája az anyagi és a szellemi eredet kérdése, mindkét nézetrendszernek vannak alkotói és barbár követői, de a barbárság ócsárlása alig ha emelkedett, inkább bárkákat kell építenünk, amelyek átviszik a közösség iránti szerelmet a túlsó partra.
"Voltak, akik a tömeg uralmának jelentőségét átlátták. Megértették, hogy itt nem uralmi kérdésről van szó. A világhelyzet változott meg. A folyamat nem társadalmi, hanem annál mélyebb: alapvetően életrendbeli. Azzal, hogy a tömeg jut felülre, szükségképpen együtt jár, hogy a tudattalan tevékenység jut felülre. Az egyéni és világos gondolkodás és tevékenység elkezd a tömeg zavaros, tudattalan tevékenységétől függeni. Ami egyszerű és értelmes, az függ a vaktól és zavarostól. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad. Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok.
Ebben az új helyzetben az, hogy ami lent volt és felkerült, éppen olyan végzetes, mint az, hogy ami fent volt, az elmerült. A tömeg helye lent van, ahogy lent van a tudattalan helye is. Sorsa szerint ide tartozik. Az ökör, ha a szekeret húzza és szánt, szent állat. Ha felkerül, sárkánnyá változik. Az ekét nem húzza többé, az igát ledobja, megvadul és tüzet okád. Az uralkodó helye fent van, mint a tudaté. Sorsa szerint ide tartozik. Az angyal, ha fent él, szent lény, de ha lemerül, ördögivé változik. Nem áraszt világosságot és tüze vulkanikus lesz. Ha a tudattalan, amelynek helye lent van, felkerült, éppen olyan démonikussá válik, mint a tudat, amelynek helye fent volt és lemerül. A szent igavonóból sárkány lesz, a szent világosság angyalából sátán. Mert ami lent türelmesen szolgáló ökör, az fent szörnyeteg, és ami fent fényes angyal, az lent ördög. És az, hogy az igavonóból sárkány lett, éppen olyan katasztrófa, mint az, ahogy az angyalból sátán.
Vannak, akik még ma is azt merészelik hinni, hogy az igavonó a jármot eleget viselte, s most már ideje az angyal helyébe lépni, hadd húzza az azekét. Az észrevétel figyelemre méltó lenne, ha időnként meg lehetne tenni, hogy az ember a hasát a nyakán, az agyát pedig a gyomra alatt viselné. Éppen olyan értelmes lenne a fákat felkérni arra, hogy ezek után gyökereiket dugjak ki a földből, ágaikat pedig fúrják a talajba. A has felül, a nyakon éppen olyan démonikussá válnék, mint az agy alul. Ha a belek elkezdenének gondolkozni és életterveket szőni, ezek bél-gondolatok lennének. Mint ahogy a tömeg uralomra jutásának legelső jele a belek gondolkozásának felülkerekedése volt: előtérbe lépett minden, ami táplálék, gazdaság, gyomor, földi javak, étel. A sárkány egész léte, hogy zabál és horkol.
Ha pedig nem tud jóllakni, rablásra indul, és aki eléje kerül, azt leüti. Nyersanyagra van szüksége -, a tömeg korszakának jelszava: nyersanyag. De ha az agy lemerülne, és elfoglalná a belek helyét, fel kellene hogy lázadjon abban a sötétben, amelyet nem szokott meg, s amely lénye ellen van. Mint ahogy a lemerült szellemi ember ma nem egyéb, mint színtiszta lázadás. A lázadó agyvelő éppen olyan gonosz, mint a gondolkozó bél. Éppen olyan démonikus, mint a gyökereivel fölfelé s ágaival lefelé fordított fa. Az igába fogott angyalnak sátánná kell változnia, ahogy az uralkodói székbe került ökörnek sárkánnyá." (Hamvas Béla: A Vízöntő)
Azért ezt emeltem ki, mert ezt valami itteni szöveg-ábránd kapcsán aktuálisnak éreztem. Egyébként bármiből szabadon lehet idézni. Az általam kiemelteknél sokkal súlyosabb mondatok vannak a tömegre vonatkoztatva. És meg lehet keresni a szöveget, és el lehet olvasni. Másfelől Hamvas itt nagyon nem kanyarodik el a tradícionalista szerzőktől. A világ nem felemelkedés hanem alászállás. Ezt lehet vitatni. Én nem vitatom. De megfordítom. Idézz olyat Hamvastól, ami arról szól, hogy emelkedés van.
Kedves Mark! Csak egy rövid megjegyzés; minden részlet, mindenfajta kiemelés idézőjelek közé téve hamisítja meg az eredeti mondanivalóját. Jobb, ha segítjük a teljes mű elolvasását, mert A vízöntő című esszé fő gondolata nem ér véget a 9. pontnál, azzal, hogy "Ez a történetutáni ember. [...] irányát visszafelé veszi: a sötétség, az elkorcsosulás felé, és korcs szörnyeteggé válik". A teljes esszé végigolvasása teszi világossá, hogy nem a tömeg gyűlölete, hanem az alkotás szigeteinek fenntartása a helyes út, ezt írja Hamvas is. Ha a szerző által lesajnált tömeg úgyis elmerül, akkor miért kell ostorozni? Amúgy a beképzelt szellemi magaslatról ez kifejezetten kínos... https://embers-eg.webnode.hu/news/a-vizonto/
A KULCS MINT OLYAN (ha a fejünk tetejére állunk, akkor is)
6. (...) A primitív embernek, akiről szörnyű mennyiségűvé dagadt irodalom beszél, a tudomány azóta, amióta az alulról való népvándorlás folyik, egészen különös figyelmet szentel. Néprajz, lélektan, társadalomtudomány, vallástudomány egyöntetűen azt vallja, hogy a primitív ember a kultúrember őse, alapja és kezdete. Őseink primitívek voltak, vadak, emberevők, az erdőben laktak, kövekkel verték agyon egymást, az asszonyokat rabolták, írni, olvasni nem tudtak, és ahogy Jung beszéli, isteneiket úgy tisztelték, hogy tenyerükbe köptek, a nyálat szétkenték, és a felkelő napnak megmutatták. A tudománynak a primitívek iránt táplált és egyáltalán nem titkolt rousseau-i lelkesedése már odáig fejlődött, hogy akár Szophoklészről, akár Shakespeareről, akár az ima lényegéről vagy az áldozatról legyen szó, mindenekelőtt lelkiismeretesen megkérdezték a patagónokat és a pápuákat. És amikor az egészet sikerült kiírtani pozitivizmus formájában, tüstént visszatért mint kultúrmorfológia. A tudomány összetéveszti a primitívet a primerrel, és a vadat az archaikussal. Azt hiszi, hogy a primitív ember volt a magas ember fiatalkora, egyszerűbb foka, éretlenebb és kezdetlegesebb ideje. Mindenképpen, ha valaki a magasabb ember dolgait kutatja, először azt gondolja, a primitívet kell megvizsgálnia, mert ott van mindennek az eleje. Egész életünk benne nyugszik egy kaffer falu életében. S ha már valaki valamilyen formában a mai jelenséget ott megtalálta, nyert. Csak azt kell mondania: a fejlődés folyamata és mindenki érti, hogy a fejlődés folyamatán szűrve, bonyolítva, meggyúrva, átöltöztetve, meghígítva, megfelelően elsápasztva a jelenség mai alakjában készen áll.
7. A tudomány e stupid véleményét nem menti semmi. Mindenekelőtt és -fölött azért, mert kivétel nélkül minden életjelenség a primitív ember világában ahelyett, hogy egyszerűbb, világosabb, kezdetibb lenne, végtelenül bonyolultabb, elmosódóbb, zavarosabb és irreálisabb. A primitív jelenségekben az ember saját életének ősi elemeit egyáltalán nem ismeri fel önkéntelenül és közvetlenül. A primitív ember egyáltalában nem is elemi. Amit általában mindenki elementárisnak érez és tud, és amiben saját életének igazi elemeit közvetlenül úgy felismeri, hogy azt kell mondania: ez az! - ezt az elementárist és ősit, kezdetet és prímért éppen nem a vadembernél találja meg, hanem a legmagasabb embernél, a géniusznál.
Ez valahogy egészen magától értetődik. A tudomány nem képes lemondani arról a tévhitéről, hogy a dolgok lent erednek, és alulról fölfelé mennek. Ez a rousseau-i szentimentalizmus benne, azt hinni, hogy a kultúra eleje az erdőben van. Később gorombább lett, amikor pozitívnak vallotta magát. Hiába látja be, hogy nem a városi templom épül a falusi mintájára, nem a művelt ember gondolkozik és öltözik a vad szokás szerint, nem a város táplálkozik a vidék ízléséből, hanem fordítva, a tudomány nem tudja levetni azt a hitet, hogy a dolgok származását alulról kezdje, és belássa, hogy éppen nem az az egyszerűbb, a világosabb, az elemibb, ami lent van, hanem ami fent. A zseniális ember közelebb áll a kezdethez, mint a paraszt vagy a vad. És a tisztult, világos, elemi jelenségtől az ember minél távolabb lép, annál zavarosabb, kétesebb, bonyolultabb és összetettebb lesz.
8. Amikor Lévy-Bruhl a primitív emberről írt könyvében először mondta ki, hogy a vadember gondolkozását prelogikusnak kellene hívni, vagyis olyan gondolkozásnak, amely a logikust megelőzi, Durkheim kitűnő érzékkel tiltakozott ellene. Lehetetlen, szólt, a primitív gondolkozást a mai előzményének tekinteni. A tudomány baklövéseit igen nagy óvatossággal követi el, még ennél is több: módszeresen. Ami később megakadályozza abban, hogy a hiba kijavítását lehetővé tegye. Mert amire a bajt észreveszi, már éppen a módszerességénél és óvatosságánál fogva annyi egyéb vonatkozással került viszonyba, hogy ha a téves gondolatot ki is emelik, minden vonatkozását felszámolni már nem lehet, és közvetett nyoma megmarad. Ezúttal is ez történt. A prelogikus gondolkozás tételéből nem lett doktrína, de közvetett hatása a lélektan, vallástudomány, néprajz, társadalomtudomány egész területén mindenütt megtalálható.
A logikát Mallarmé úgy határozza meg, hogy a lét ősharmóniájának tudata. Logikus gondolkozás ezek szerint az, amely a kozmikus ősharmóniával megegyezik. A logikáról általában azt tartották és tartják, hogy merőben az értelem dolga, és hogy a szabatos gondolkozás törvénykönyve. Mallarmé meglátja, hogy a helyes gondolkozás nem az emberi értelem autochton sajátsága; a törvényeket az értelem valahonnan vette. Az értelemnek, amikor helyesen működik, vagyis amikor logikus, mintája van: ez a minta és példa a kozmikus ősrend összhangja. Az értelem a törvényeket valahol állandóan látja, s onnan olvassa le. Hol látja? A világ isteni rendjében. Az értelem nem egyéb, mint az emberi szerv és tehetség, amely a kozmikus rendet felismeri.
A logika törvényrendszere a világ ősrendjének az emberi lélekben való jelentkezése. Logikusan gondolkozni nem annyi, mint szárazon, elvontan, mesterkélten, természetellenesen, hanem annyi, mint a világ rendjével összhangban gondolkozni: egyszerűen, következetesen, józanul és világosan. Amikor a tudomány feltételezi, hogy az elementáris ember még nem tud logikusan gondolkozni, ezt az embert tulajdonképpen azzal gyanúsítja meg, hogy a kozmikus ősharmóniát nem tudja felfogni. Ami viszont azt jelenti, hogy ez az ember a világ ősrendjével nincs összhangban. Tényleg így is van; azzal a különbséggel, hogy a logikával nem rendelkező ember nem az elementáris, hanem a primitív, vagyis nem az ősi ember, hanem a vadember.
9. A primitív nem az ősember, a vad nem az archaikus, és a kezdetleges nem az elementáris ember. Der Urstand des Menschen ist gewiß nicht der der Primitivenstufe - az ember ősállapota egészen biztosan nem a primitív. “Amit primitívnek hívnak, sokkal inkább olyan helyzet megjelölése, amely visszaesés a történetelőttiség kései visszamaradottságába." A vadember nem az első ember, hanem a kései időkben lemaradt és megrekedt lény. Ez a jelenség “a történet emlékezetébe eső korban is kétségtelenül tapasztalható az egyiptomi fellahnál, a mexikói maja népeknél és másutt, ahol kitűnik, hogy a primitivizálódás nem egyéb, mint a történetutáni lélek lezüllése".
Az emberben a történet végén, amikor egy aión lezárul, a személyes tudat elhomályosodik, és az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A kollektív pszichébe süllyedt ember tömeggé válik. Primitívvé lesz, vagyis elkezdődik a lelki visszafejlődés kései történet-előttisége (vorgeschichtlicher Spatzustand seelischer Rückbildung). A tömeggé vált ember abba az állapotba merül alá, amelyben a logikus gondolkozást, a világos és szabatos, értelmes józanságot elfelejti. A kozmikus ősharmóniával fenntartott kapcsolata megszűnik. Az értelem elborul. Ez az állapot, amit prelogikusnak hívtak, de amiről kitűnt, hogy posztlogikus. A primitivizálódás, más szóval a kollektivizálódás az ember egyéni létét elnyomja, és helyébe a tömeg életét teszi. Mérlegelés nincs, az intelligencia eltűnik, az ítélőképesség elhomályosodik, az ízlés, szellem alászáll. Ehelyett felmerül az ingerlékenység, irigység, hisztéria, szenvedély, hiszékenység, névtelen félelem, indokolatlan bámulás és gyűlölet, babona és bálványok.
Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idők legelejéről származik, hanem az idők legvégéről. Ez a történetutáni ember. Nem a nép ez, amelyből a történet kifejlődik, hanem a tömeg, amely a történet lezajlása után megreked és visszakorcsosul. A primitív a világról letöredezett és félreesett hulladék, amely egy masszába tömörülve megáll, és irányát visszafelé veszi: a sötétség, az elkorcsosulás felé, és korcs szörnyeteggé válik."
A kolléganőim ma a nyomorukról beszélgettek. A rettenetes drágaságról. Ezután áttértek megbeszélni az idei útjaikat. Az egyikük most jött vissza egy törökországi ***** szállodából. A másik 10 napos nílusi hajóútra megy majd. Jómagam 3 napra Frankfurtba utazom de nem nyaralni, hanem egy roppant fontos vallási eseményre. Egyébként Voltak a hölgyek Erdélyben is illetve itthon is nyaralni. Különös elképzelései vannak az embereknek a nyomorról. A két szereplő a besorolásaikkal a pótlékaikkal stb. hazavisznek 370 000 - 410 000 körül. Ezért 8x24 órás ügyeletet kell teljesíteni. Sok? Kevés?
Egyszerűen az altruizmus kifejezést nem szeretem és a lelki közgazdaságtant. Olyan izé. Az alábbi szöveget nagyon szerettem kamaszként. Az első szöveg volt amit páli nyelven is fejből recitáltam. Mellékelek mellé egy szép recitációt. Páli nyelven tiszta élvezet beszélni. Fenkölt hangulatba kerül tőle az ember, míg a tibeti recitáció az erő érzetét kelti. Farkas Pali bácsi fordítása elveszi a szöveg költőiségét. A púdzsa-könyvben így szerepel például az utolsó sor, sokkal közelebb a szó szerinti jelentéshez :
"Na hi jatu gabbhaseyyam punar eti'ti" (Na hi dzsátú gabbhaszévvám punár éti'ti) "És többé nem lép anyaölbe"
Vagy Pali bácsinál: "E tanítás szerint ezt mondják magasztos állapotnak"
"Brahmam etam viharam idhamahu" (Bráhmám étám viháram idámahu) "Így tartózkodhat (a földön) az istenek között"
KARANIYA METTA SUTTA - TANÍTÓBESZÉD A SZERETETTELI KEDVESSÉGRŐL
"Aki jó úton jár, így cselekedjék, hogy elérje a nyugalom állapotát:
Legyen rátermett, becsületes, egyenes, nyájas szavú, szelíd és szerény, megelégedett, kevés igényű, kevés elfoglaltsággal bíró, egyszerű életet élő, érzékeit uraló, körültekintő, tartózkodó, támogatókhoz nem kötődő. Ne tegyen semmit sem, amit a bölcsek rosszallnának.
Legyen minden lény boldog és békés, töltse el boldogság. Minden létező élőlényt – legyen gyenge vagy erős, hosszú, nagy- vagy középtermetű, rövid, kicsiny vagy vaskos, látásból ismert vagy sosem látott, távolban vagy közelben lakó, létező vagy létezést kereső –, kivétel nélkül minden lényt töltsön el boldogság.
A másikat senki sehol tönkre ne tegye, meg ne alázza. Haragból vagy ellenszenvből senki se kívánjon a másiknak rosszat. Ahogyan az anya védi gyermekét, egyetlen gyermekét, akár élete árán is, úgy terjessze ki az ember szívét határtalanul, mindenre, ami csak él. Az ember szerető szívét terjessze ki határtalanul, minden világra – fölfelé, lefelé és minden irányban –, akadályok nélkül, gyűlölködés nélkül, ellenségeskedés nélkül.
Amíg az ember lankadatlan, tartsa fönn ezt a tudatosságot, akár áll, akár jár, akár ül, akár fekszik. E tanítás szerint ezt mondják magasztos állapotnak.
Nem bonyolódván vélekedések hálójába, erényekkel ékesen és átlátással fölvértezve, az ember föladja az érzéki örömök iránti vágyakozást. Az ilyen ember bizony nem tér vissza újra a szenvedés világába."
(Snp 1.8 / Sn 143-152 Fordította: Farkas Pál)
Karaniyam atthakusalena Yan tam santam padam abhisamecca Sakko uju ca suju ca Suvaco c'assa mudu anatimani
Santussako ca subharo ca Appakicco ca sallahukavutti Santindriyo ca nipako ca Appa ga bbho kulesu ananugiddho
Na ca khuddam samacare kinci Yena viññu pare upavadeyyum Sukhino va khemino hontu Sabbe satta bhavantu sukhitatta
Ye keci panabhut'atthi Tasa va thavara va anavasesa Digha va ye mahanta va Majjhima rassakanukathula
Dittha va yeva adittha Ye ca dure vasanti avidure Bhuta va sambhavesi va Sabbe satta bhavantu sukhitatta
Nos, kollégáim a megmondhatói, hogy úgy szoktam összefoglalni munkánk lényegének terhét avagy terhének lényegét, hogy nehezen feldolgozható az, hogy egy Bosch festmény mélyén keressük a kenyerünket.
„Mivel a marxista antropológia élharcosai – a Marx gondolataival vagy a primitív társadalmak valóságával köszönőviszonyban sem lévő kiskáték fáradhatatlan kidolgozói – képtelenek osztályharcra lelni a primitív társadalomban, végül a nemek harcában vélnek felfedezni egy olyan társadalmi küzdelmet, amelyben mindig a nő a vesztes; ez a társadalom, mondják, elidegenedett helyzetben tartja a nőt, akit a férfi elnyom és kizsákmányol. Ez a krédó furcsamód ott visszhangzik egy bizonyos feminista diskurzusban is, amelynek hívei makacsul állítják, hogy a primitív társadalom szexista, mivel abban a nő a férfiuralom áldozata. (…) A férfiak és a nők közötti –valóságos vagy szimbolikus, tudatos vagy tudattalan –viszony a néprajztudomány egyik legizgalmasabb problémája. Hogy miért? Mert a közösség belső társadalmi életének lényege nem is annyira a férfiak és nők –amúgy teljesen érdektelen– viszonyán alapszik, mint inkább e kultúráknak azon az egészen különös –részben a mítoszaikban, de még inkább a rítusaikban megnyilvánuló– belső szemléletén, amely a nemek közti különbségek érzékelésének és elgondolásának közegét alkotja. Világosabban fogalmazva: a gyakran férfiasnak tetsző, sőt, a férfierő kultuszát ápoló primitív társadalomban a férfiak –minden látszat ellenére– defenzív pozícióban vannak a nőkkel szemben, és –ezt a mítoszok és a szertartások mellett a mindennapi élet is bizonyítja– nagyon is elismerik a nők felsőbbrendűségét. (…) Az a tény, hogy minden férfi harcos is, a feladatok nemek közötti megosztása terén eleve férfifunkcióvá avatja a háborús tevékenységet (…) A primitív társadalomban így a férfin már meghatározásánál fogva is ott a végzet pecsétje: a férfi mindenképpen halálra szánt életnek tekintendő, akár a közeli, akár a távoli jövőben kerül sor a halálára. (…) Férfiasság és halál között tehát nagyon is meghitt és lényegi a kapcsolat, amelynek a háború a közvetítő közege. (…) A nők legelemibb, alapvető rendeltetése, hogy biztosítsák a közösség biológiai ezen keresztül pedig társadalmi reprodukcióját, méghozzá a gyerekszülés révén. A nők nem fogyasztási cikkek, ahogyan nem is a kizsákmányolás áldozatai, sőt: épp az ő gyermekvállalási kedvük függvénye, hogy fennmarad-e az adott társadalom, hiszen mégiscsak a gyerek jelenti a törzs közeli és távoli jövőjének zálogát. Bármilyen magától értetődő is ez az igazság, nem árt rá emlékeztetni. Nagyon is jól tudták ezt azoknak a harcosoknak a feleségei, akik úgy döntöttek, inkább haljon ki a törzs, de ők többé nem hajlandók gyereket szülni. A női lét azonos a biológiai funkcióként felfogott anyasággal, ami mindenekelőtt a "gyermektermelés" felett gyakorolt szociológiai ellenőrzéssel egyenlő: kizárólag a nőktől függ, születnek-e gyerekek. Végeredményben ez biztosítja a társadalom feletti uralmukat. Nem egyebet látunk itt feltárulni, mint az élet és a női lét közti szoros összefüggést, vagyis hogy a nő lényegében az életért van.” (Pierre Clastres: Az erőszak archeológiája)
-ZA
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
