Én értem, hogy az operát a mai bunkóknak is el kell adni, de a pornószínész küllemű énekesek már a túlzás kategóriájába hatolnak. Az operában a szemnek kell nedvesedni. -
- Jó, legyen fess meg stabil, mint D'arcangelo Ildebrando, de Gianluca Margheri már tényleg túlzás. És nem csak a pucérkodó képein.
Előző bejegyzésemnél igen figyelmetlenül írtam, itt egy javított változat.
ÖR-
Azt hiszem, hogy a profitmaximalizálás és a fogyasztásmaximalizálás, mint a kulturális evolúció csúcsa tulajdonképpen emberkáromlás. A vírus levonulása után, amikor majd végignézünk a világon és milliószámra látjuk a munkanélküli, hitelre szoruló, a megörökölt lakásokat a bankoknak olcsón kínáló szegények hadát, nos, "akkor fogjuk magunkat ismét nem elhatározni". Úgy döntünk majd megint, hogy a profitmaximalizálás megérte ezt az árat. Igen, helyes egyetlen vagy maximum három gazdaságtól, az olcsóság bűvöletében, egyoldalú függőviszonyba rendezni a többi száz, amúgy önmagát egy józanabb struktúrában (nevezzük ezt PROFIT OPTIMALIZÁLÁSNAK ÉS FOGYASZTÁS OPTIMALIZÁLÁSNAK) eltartani képes gazdaságot, és így életveszélyesen kiszolgáltatni az emberiség többségét gyakorlatilag BÁRMINEK. Igen, helyes megakadályozni a széles és erős polgári öntudattal megáldott középosztály létrejöttét, amely minimum rendelkezik egy évre elegendő saját tartalékkal bármely krízis idejére. Igen, pontosan ilyen cinikus következtetésekre jutunk majd. Mert nem fogunk észhez térni, nem fogjuk belátni, hogy a nemzetállam az a keret amelyen belül erős középosztállyal és rendkívül színes gazdasággal KELL rendelkezni, ahhoz, hogy az úgynevezett emberiség ne legyen szélsőségesen kiszolgáltatott, ismétlem: BÁRMINEK. Én szeretem azt a jó szándékot, ami a liberális és a szociáldemokrata keblekben lobog, de vezérlő fáklyaként nem követném a pokolba, ha nem muszáj.
Azt hiszem, hogy a profit maximalizálás és a fogyasztás maximalizálás mint a kulturális evolúció csúcsa tulajdonképpen emberkáromlás. A vírus levonulása után, amikor majd végignézünk a világon és milliószámra látjuk a munkanélküli, hitelre szoruló, a megörökölt lakásokat a bankoknak olcsón kínáló szegények hadát, nos, "akkor fogjuk magukat ismét nem elhatározni". Úgy döntünk majd megint, hogy a profitmaximalizálás megérte ezt az árat. Igen, helyes egyetlen vagy maximum három gazdaságtól, az olcsóság bűvöletében, egyoldalú függőviszonyba rendezni a több száz, amúgy önmagát egy józanabb struktúrában eltartani képes gazdaságot, és így életveszélyes kiszolgáltatni az emberiség többségét gyakorlatilag BÁRMINEK. Igen, helyes megakadályozni a széles és erős középosztály létrejöttét, amely minimum rendelkezik egy évre elegendő saját tartalékkal bármely krízis idejére. Igen, pontosan ilyen cinikus következtetésekre jutunk majd. Mert nem fogunk észhez térni, nem fogjuk belátni, hogy a nemzetállam az a keret amelyen belül erős középosztállyal és rendkívül színes gazdasággal KELL rendelkezni, ahhoz, hogy az úgynevezett emberiség ne legyen szélsőségesen kiszolgáltatott, ismétlem: BÁRMINEK. Én szeretem azt a jó szándékot, ami a liberális és szociáldemokrata keblekben lobog, de a fáklyaként nem követném a pokolba, ha nem muszáj.
A végtelen filmszalag anyaga és a rajta átvilágító fény nem személyes de lényegi. Hát ilyen az életszalagunk és eszméletünk fénye is, nem személyes de lényegi. Ó, engem már egy ideje nem érdekel se a vígjáték, se a horror, se az örömöm se a kínom. Az eszmélet fénye, ahogy átvilágítja az üres életszalagot, így vetítve az időtlenség és határtalanság érzékiségét a bárgyú történések mögé, szóval ez a kérlelhetetlen szigorúság, ez viszont érdekel, egyre jobban, mintha csak bűvös kígyóként hipnotizálna. Jaj, milyen szomorú, hogy az erotikus hús őrjöngése olykor mégis eltereli a figyelmemet. Különben a bujaság magánparadicsomai meglepően pokolszerűek. A fantázia és a valóság azonban kiábrándító távolságban van egymástól. Amikor ül veled szemben valaki (aki mondjuk kedves) és beszámol a valóságról, akkor a fantáziától igencsak elmegy a kedved. Minden ábrándképünk dacára nem létezik mennyei pokol. Csak pokoli pokol létezik. Abban pedig semmi érdekes nincsen. Marad tehát a történések mögött surranó közömbös szalag és a rajta átbújó fény.
A hagyomány nélküli ember absztrakció és mint ilyen kisemmizett, hiszen "A folytonosság emberi jog, emlékeztető mindarra, ami az embert megkülönbözteti az állattól." White-Dupont.
Hiába képtelenség számomra az ideáimhoz felnőni, mégis csak jobb hozzájuk mérten általában közepesnek, kirívó esetekben földalattinak találni magamat, mint egyenrangúnak egy kerti törpével. Persze egy igazi kerti törpével nem lenne semmi bajom, beszélgetnék vele a kertbéli dinasztiák tündökléséről és bukásáról, csupán a kerti törpe mint tömeg zavar. A kerti törpeség. Mint olyan.
