1. Vezsenyi Ildikó abban hisz, amiben akar. 2. Bárki, bármelyik világnézetet szabadon bírálhatja. 3. A két fenti mondat illetve az azokban említett jogok nem állnak egymással ellentétben.
tehát
1. Vezsenyi Ildikó megoszthat L.R.H. idézeteket
2. Én mondhatom azt, hogy a szcientológia egy üzleti szekta, amely totalitárius módszerekkel zsákmányolja ki az áldozatait, cserében nem ad nekik semmit, egy rakat közhelyen és egy igénytelen műmítoszon kívül. És azt is mondhatom, hogy filozófiai vagy lélektani hivatkozásként gagyi.
Ildikó az itt léte óta számtalan kedvességgel halmozott el, ezek közül a legviccesebb az volt, amikor egy régebbi szcientológia-apologetikai naplóbejegyzésében az emberiség ellenségének nevezett. Kommunista tempó. Náci tempó. Tömegtotalitárius tempó. Nem áll jól senkinek, nem áll jól neki sem. Tempót lehet és érdemes váltani. De nem kötelező. A személyemet illető eposzi jelzői: "gyerek", "alternatív szexualitású" kocsmába illőek, nem egy irodalommal foglalkozó ember szövegeibe. Én nem aggatok rá eposzi jelzőket. Ízléses lenne, ha ő se tenné. Az ízlés nem kötelező.
Én nem gondolom, hogy Ildikó az emberiség ellensége. Azt gondolom, hogy egy ambivalens emberi lény csak úgy mint mindannyian, akit van aki szeret, van aki nem, van akinek közömbös (én ezekhez tartozom), és van akit ő szeret, van akit nem szeret (én ezek közé tartozom, ezt egy régebbi hozzászólásában leírta, innen tudhatom), van aki közömbös neki. Műveletlennek, bölcseleti és lélektani hivatkozásait pedig igénytelennek és gagyinak tartom. Ezek nem személyiségjegyek.
Minden ember álma a szuverenitás. Az embernek van lényege és van esetlegessége. A lényege szuverén, az esetlegessége nem. Az ember lényege, ontológiai státuszát tekintve transzcendens szuverén, az ember esetlegessége vagy mellékessége ontológiai státuszát nézve az ember lényegéhez való viszonyok folyamatos át és átrendeződése, komplexitása és ambivalenciája. A felvilágosodás(ok) mélységes sötétsége abban nyilvánul meg, hogy az egyetlen olyan szuverenitást amely lehetséges (és valóságos) elvetik, legalábbis azt játszák, hogy elvet(he)ik. (Ez a játék azonban az emberi lényeg szuverenitásának valóságosságát nem érinti.) Ellenben a lehetetlen szuverenitások ábrándjait kergetik. Ezt hívják individualizmusnak, amit végsősoron az emberi esetlegességekre és az embertelen, sőt, élettelen szuverénre (ez már szinte a paradoxonok paradixona, ha nem egyenesen az oximoronok oximoronja) vezetnek vissza. (Ez a kísérlet természetesen eleve kudarcra ítélt.) Nem lehetsz szuverén, ha estleges ember vagy, vagy ha állat, vagy ha anyag. Csak akkor lehetsz szuverén, ha szellem vagy, akinek lényege vagy maga az ontológiai státuszát tekintve transzcendens szuverén (keleti tradíciók), vagy legalábbis az teremtett a saját hasonlatosságára (nyugati tradíciók). Jól megértsük tehát, hogy a nagy elsötétedés előtti világ a tényleges szuverenitást vette alapul, a nagy elsötétedés azt makacsul tagadni kezdte ("nincs az egyetlen valóságos! nincs az egyetlen valóságos!") és a nem valódi szuverenitást, azaz a szuverenitás paródiáját tette, teszi kötelező közkinccsé. Nem mellesleg többen felhívták rá a figyelmet, hogy ebben a tévedésben vagy gonoszságban egyes egyedül a sátáni libertinus, azaz az isteni márki volt következetes, amikor repetitív módban azt ábrázolta, hogy a hóhérrá illetve áldozattá válás specifikus, sajátos változataiban lelhet csak egyediségre a létező, hiszen életet adni és megszületni csak egyféleképen lehetséges, ám életet kioltani és életet veszíteni végtelen formában. Jó, ha megértjük, hogy ez a materializmus, ez az empirizmus, ez a libertinizmus, sőt, a liberalizmus, ez a tömegek lázadása, ez a tömeg baloldaliság, ez a tömeg jobboldaliság ez a valódi természet megcsúfolása, ez a Nagy Paródia.
Nálam a hatvanas évek a The Beatlesről szólt. Gyerekfejjel azért tettem félre a zsebpénzemet, hogy ezerötért megvehessek egy Terta magnót (persze agyonhasználtan, olyan 20 kiló lehetett, nyújtotta a szalagot, mint az állat, még egy nyolcas is volt a tengelyében), hogy imádott együttesem sokadjára átmásolt számait hallgathassam.
És akkor jöttek Mikóék 88-ban a Tháliában a Mindhalálig Beatles-szel.
Egyszerűen nem értettem, hogy a közönség miért tapsolt és őrjöngött, miközben én a pipától nem láttam. Komoly zenészeknek is kihívás azokat a számokat egy-az-egyben játszani, még a feldolgozásokat is – kevés kivétellel – nehezen viselem, de Brekiék játéka felháborított. Azt hiszem, tökéletesen értem érzéseidet.
Kevés dolog van ami felbőszít, azonban a Mozart -című musical ilyen. A közösségi oldalon éppen szembejött velem egy hirdetés, ami ezzel az "izével" provokált. Olyan az az alpári giccs, mintha valaki Shakespeare-ről egy pamfletet írna, vagy Michelangelo tiszteletére kertitörpét emelne.
ÉLET A MÁJRA! Tegnap éjszaka egy bizonyos szervemmel álmodtam. Azzal a bizonyossal, amelyik par excellence tantrikus szerv. (A buddhizmus három jánájának a vadzsrajána, tantrajána vagy mantrajána nevű ösvénye a mérgek elixírré való alakításának ösvénye. A görögségben is voltak olyan nézetek, hogy a máj az érzelmi központ, vagy éppen Marokkóban is a szerelem tanyájának tekintik.) Jungiánus analízisben égek ma, hogy megértsem mit üzen az álommanó. Azt hiszem saját értelmezésre leltem Prométheusz májkitépésre-ítéltetése kapcsán. Nos, amellett, hogy leláncolták, így merev külső keretek közé helyezték egyben megfosztották őt a belső átalakítás képességétől, vagyis a helyzetének a szabad elemzésétől, az ahhoz való viszony alakításának szabadságától. Minthogy a külső szabadság könnyen elvehető, nem kell nyomorultat újra meg újra lekötni. Azonban a belső szabadság újra és újra megteremthető, meglelhető, felnevelhető, ezért azt újra és újra kitépték belőle. Az én álmom egész bizonyosan az érzelmek átalakításának képességével /akadályaival kapcsolatos. De sok-szempontot kell még itt végiggondolnom. Szeretem az ilyesmit. Kerestem is, szerves-kiszínezőt és nyomtatni fogok májas színezőket, és sok-sok színnel végig színezgetem azokat. igen ez egy jó nyári program lesz.