NAPLÓK: Egy Bőrharis Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 04:48 Összes olvasás: 33182| 8. | [tulajdonos]: ismét valami könnyed | 2003-03-10 15:47 | Hétvégén szörföltünk a tévén. Egy kereskedelmi műsoron akadtunk végül fenn, valami tánc, még jó, hogy reklám után kiírják, mi az, amit a csokik, árelőnnyel bíró autók és a jövő heti Zs kategóriás texasi karatefilm homályos folttá mosott a néző agyában. Szóval Tap Dogs.
Gyönyörűek voltak, de tényleg. Hat izmos, szép testű fickó szteppelt indusztriál diszletek között, életemben nem hallottam róluk, igazolandó feneketlen vagy éppen nagyseggű műveletlenségem, de élveztem. Finom zene, leginkább dobok, meg persze cipő, mit cipő, igazi munkásbakancs, olykor gumicsizma kopogása, ösztönritmus, kicsit VHK, kicsit Amadinda, valahol egy kis Henry Rollins beütés, talán a kidolgozott mellkasok és a kockás ingek, esetleg az izomból dobbantások miatt, bár tetoválás sehol, aztán persze picikét Michael Flately, mert show volt ez is, röhögséges olykor. Én legeltettem szemem, Bőrharis meg végig táncolt, nagyon élvezte. Mondtam neki később, kihagyott pár remekbeszabott férfitestet.
Aztán elgondolkodtam: miért szeretem nézni a szép nőket, a szép férfiakat? A mellüket, feneküket. Nem tudom, hogyan akarom birtokba venni, magam alá gyűrni vágyom, esetleg magamba, vagy egyszerűen magaménak? Hogyan szeretkezzem vele, partnerem legyen vagy én magam? Bőrharis szerint szeretkezéskor úgyis két testet használ az ember, nem mindegy, melyik a szép? Elmosódnak a határok. Szerintem meg Bőrharis vagy szűz, vagy csak kitalált alak. Én mindig érzem, ha beszorul a könyököm, esetleg röhejesen festek a nem létező külső szemlélő szemében.
| |
| 7. | [tulajdonos]: sárga irigység | 2003-03-07 12:06 | Kicsit el vagyok szonytolodva.
Olyan súlytalan lettem, mint a vattacukor, ragadok ide meg oda, és ha békiben hagynak, nyúlós cukorpermetté válok. Marad a gizda hurkapálca.
Olvasom Johann és Gyopár naplóját, olyanok hozzám képest, mint a fenti vattacukorhoz viszonyítva egy disznótoros, minden szépségével, borzalmával, tragikusságával és tartalmasságával. Szeretem a disznótorost.
Rohadt Bőrharis meg röhög mögöttem, ő bezzeg éppen akkora, mint egy Bőrharis, sem több, sem kevesebb. Shar pei, lógó bőrü sznob vagy, mondja, majd elmegy vizelni, esküszöm, fütyörészni fog, és mintákat rajzol a piszoár felületére.
Írtam is egy verset, majd a tükör mellé ragasztom sárga cédulán:
Tegnap estére csak könnyű rántotta,
közben Roald Dahl.
Jó lenne azt írni most: Henry Miller is,
de az tegnapelőtt történt,
és amúgy sem jutott eszembe róla semmi.
| |
| 6. | [tulajdonos]: ez viszont jó | 2003-03-05 17:16 | Gumicukrot vettünk, Neon Férgeket.
Legalábbis ez lenne a nevük magyarra torzítva.
Mindegy, felőlem aztán gombafonálnak is nevezhetik, ha egyszer bejön.
Aprócska kis giliszták a szivárvány minden színében, kristálycukorban megforgatva - ugye nem ez a kandírozás? És savanyúak, savanyúak, mint a kökény, mint az ecet, mint a rozsdás vasdarab, összehúzza minden testnyílásunkat, csücsöri szájjal, résnyi szemekkel vigyorgunk egymásra, és újabbat tuszkolunk be fogaink közé.
Egészen boldog dolog ez.
Csak el akartam mesélni.
| |
| 5. | [tulajdonos]: ez most nem jó rész | 2003-03-05 13:06 | Szól itt nekünk a Red Hot Chili, indiánzenének nem rossz, populár, művészien tetovált indiánzene ez ugyan, de a kifinomult dzsessz nem elégíthet ki minket. Most.
Ott voltunk a pincében, a kanyarnál, a mozgásérzékelőnél, egy apróság, a testhőmérséklet finom emelkedése volt a jel, és berohantunk a tiltott kanyarba. Rohantunk, hogyne. Három méter agónia, három méter vákuum, úgy suttyant bele hullafoltos kis álmocskánk, hogy csak a pormacskák nyávogtak utána. Sehol egy üreske, még helyünk sincs csavarokat dobálni, merre van a halálos erősségű gravitációs anomália. Ezt persze csak én írom, Bőrharis egykedvűen rágózik a ritmusra, szégyelli, hogy pár órája lebiggyedő szájjal szembesült zsákutcánkkal. A könnye majd kicsordult.
Kár volt bemennünk, megmaradt volna a Zóna Közepe, A Titkos Hely, az Őszinte Kívánságok Kupakbeváltó és Elfogadó Helye. Bőrharis újra a prériről álmodozik, a Keselyűcsőr szikla alatti hasadékról, ahova fiatal korában nem merészkedett be, most már késő, nem fér át a nyíláson. De te sem, mondja, ahogy végigmér. Bekaphatja!
Eszembe jut a régi, lebontott ház. Kőkerítése mellmagasságomig ért, bent, a kertben a föld feltöltődött egészen a kőrakás széléig, vagy a fene se tudja már, talán csak a dzsumbuj burjánzott fel, párás zsálya szaga áradt, söröskupakok csillantak fel.
Bőrharis, csak reménykedem, lesz erőm nem arra menni, ha legközelebb hazautazom. | |
| 4. | [tulajdonos]: epizód | 2003-02-28 17:43 | Ma postafiókban voltunk.
Száraz szavak ezek, pedig a hely csodálatos.
Betoljuk a körútra nyíló nagy ajtót, bent az udvaron az egyik legkedvesebb esküvői ruhakölcsönző hirdetése fogad: torzonborz, alig sminkelt leányzó rendezetlen fogakkal, majd kicsattan. Édes. Örül, hogy házasodik, na.
Bent nyilak vezérelnek A Pincéig. A Pince. Kanyargós, dohos, fehérre mázolt, a titokzatos - más számára nyilván egyértelmű - csövek fájdalompirosak, az egész olyan, mint valami öregasszony, aki nem adja fel, bár billeg a fején a műmadaras kalap, és összeröhögnek mögötte. Menni kell, követni a piros nyilat, katt, ez a mozgásérzékelő volt, katt, ez a másik, a pince elágazásánál. Hamarosan kitárul a folyosó, kicsiny, linóleummal fedett helyiségbe jutunk, nem is helyiség ez, klub. Műanyag kerti székek a szabvány fajtából! Az asztalon vékony levelek csokorja egy vázában, némelyik levélre üvegszerű gyöngyöt húztak! A falon polc, a polcokon szórólapok, a szórólapokon fitness, használt ruha, lakatos, tovább nincs. Ez az előtér. Mélyeket szippantottunk áporodott levegőjéből, beleborzoltunk a gyöngyös, halálra ítélt vágott levelekbe, ámultunk.
Beljebb már maguk a fiókok várnak, a fiókok között lehaajtható pult. Be kell kukkantani. Olyan idill fogad, mintha a télikikötő valamelyik lakott hajójára jutottunk volna fel, csak a hisztérikus korcs hiányzik. Fotelek, radiátor, nippek, poros Valentin szívek, még porosabb műfenyőágak, sárguló fotók a falon, kockás plédek hanyagul omolnak a földre, Füles keresztrejtvények tátognak üres kockáikkal az ég felé. Másfél méterszer tizenöt méter paradicsom.
Menni kell, dologra, fiókot nyitni, zárni, leadni, felvenni. Indulni.
Bőrharis a kanyarnál tovább szeretne menni, felfedezni, visszatartom, a mozgásérzékelőre mutatva. Egyértelmű, kedves Watsonom! Az érzékelő jelzi elhaladtunkat. A második pedig azt, elhagytuk a fiók területét. A két jelzés közti idő nem nyúlhat hosszúra, keresésünkre indulhatnak. Bőrharis elmélázva kaparja a falat: futni kéne, azzal időt nyerünk! Értőn nézünk egymás szemébe, legközelebb készülünk.
És egy kis könyv is. 200 Ft volt, de bizisten megérte. A titokzatos idegen - Négy klasszikus angol kisregény. Szeretne Ön többet tudni a fiatalemberről, aki abba a leányzóba szerelmes éppen, aki közelebb áll hozzá? A templomi zenekarról, mely csúfosan elbukott - ebben közrejátszott egy kis hordó pálinka. A legényről, aki egyik nap keresztapa, másnap férj, harmadnap pedig apa is lehet, ha belehúz? Egy másik ifjúról, aki inkább meghal, mintsem elárulja, betörése célja szégyenletes helyesírású szerelmes levelei visszaszerzése volt? A talpraesett leányzóról, aki nagyapja halála után még egy-két dologra ráveszi az öreget? Olvassanak, olvassanak! Thomas Hardy: Csodabogarak című kisregényéről beszéltem, Bőrharis ajánlásával! | |
| 3. | [tulajdonos]: olvasónapló? | 2003-02-26 14:09 | Tegnap este lenyomott Bőrharis rendesen. Mondtam neki, olvassunk bele a könyvbe. Mondta, jó. Éjfél után már diszkréten figyelmeztettem, korán kelünk, munka, miegymás, de rám se hederített, szerinte az ember addig olvas, amíg jól esik. Jelen esetben fél kettőig és a hátsó borítóig. Kösz.
Rém ronda vörös barakk. Kábítósok tanyája, olyan kábítósoké, akik éppen saját elhatározásukból nem kábítózó kábítósok. Drogos regény. Mondtam is Harisnak, van ilyen nem egy, A narkós, vagy ott van a Gázos bébi, Trainspotting. Bőrharis a száját húzta. Hogy nekünk minden egyes rántottát össze kell vetnünk az eddigiekkel. Mert tojás-tojás. Javasoltam neki a telefonkönyvet, az is tojás, csak még nyers, mire vállat vont. Evett ő nyers tojást is, ha arra volt szükség.
Vörös barakk.
Képzeljük el, hogy kábítózunk, de nem ám súlyosan, hanem civilizáltan. Nyugtatók, kedélyjavítók, csupa-csupa legális eszköz, persze napi 20-30 szem valóban túlzás. Mindenki tolerálja, hiszen pszichoanalitikusok írják receptre, szakember által jóváhagyott ügy. Azért csúnya dolog kihagyni az óránkénti felültöltést.
Hősnőnk francia szabadúszó újságíró, a szexuális forradalom idején él, kötetlenül utazgat, tolja a szájába a pirulákat, gyakran kifekszik, még gyakrabban le, bárkivel. (10 dolcsiért rögtön az elején egy karikás szemű fiatalemberrel - nem a fiatalember fizet.) Aztán kiakad, bekattan, és bekeveredik egy különös barakkba Amerikában, amit kábszer nélküli kábszeresek vezetnek, minden orvosi, pszichológusi segítség nélkül élve szabályozott életüket. Az ajtó nyitva, le lehet lépni bármikor. Szabadság.
Szabadság?
Odabent mindenki egyforma. Nincs tulajdon, nincs személyes tárgy, kedvenc blúzod holnap egy vadidegen halássza elő szekrényedből, nyavajáid a kutyát nem érdeklik, elvonási tüneteiddel senkiben nem gerjeszthetsz szánalmat, mindannyian telehányták a lavórt annak idején.
Szexuális életed limitálva van, kedd, csütörtök, szombat tízől éjfélig, menet közben bekopogtatnak a szobába, ki van ott? kivel? Regisztrálják. Nap közben dolgozhatsz, kapsz ételt, fedelet, hetven zavaros-bűnöző-prosti-pszichopata-neurotikus-gazdag-csóró embert a nyakadba. Működik a rendszer? Hatékony? A fene se tudja. Hősnőnk kilábal, vagy valami olyasmi. Nem tudom, nekem picit rózsaszín az egész, lehetséges, hogy a hihetetlenül könnyed, egyszerű mondatok teszik súlytalanná a néhol iszonyatos tartalmat, talán a halszemoptika, ami hősünkre koncentrál, mellette eltörpül minden és mindenki - egy önző, egocentrikus főhös monológja esetében megvan ennek a logikája persze.
Bőrharis szerint a történet szépséges és igaz, kár, hogy véget ért, a szereplőket megszerette, mindet egytől egyig, kíváncsi, mi lett végül Eltonnal, Susannal. Mondja, náluk, hopokáknál is vannak ilyen függők, de azok hopokák, akik függők. Sokat nem várnak tőlük, ám ha jó kedvük van, igazán borzongató meséket tudnak kitalálni.
Én meg továbbportyázom az ismeretlen, száz forintos könyvek között, ha van valakinek tippje, megnézem. Meg azt is, tulajdonképpen mit kell tudni erről a könyvről, ha kell egyáltalán bármit is. | |
| 2. | [tulajdonos]: elhajlás | 2003-02-24 11:52 | Eltelt a hétvége, függetlenül mindentől, különösen attól, hogy az ember leírja: eltelt a hétvége.
Olvasás kimaradt, Bőrharissal inkább kocsmázás alakult, gyenge csocsóval.
Mondja nekem a hátam mögül, hogy kicsit ajánlgassam ezt a csocsót, mert jó.
Drága lélek. Persze, hogy jó sport, mert
- olcsó: fényes helyeken is ötvenessel megy el a gép, plussz egy sör/bor/fröccs bónusszal,
- megint olcsó: nem kell hozzá drága, ámde mutatós felszerelés, mint egyéb "macskajancsi" testmozgáshoz (ritka madár a csocsópóló, csocsócsuklóvédő, csocsókiborotváltszemöldök, körömpirszing stb.),
- sport, ugyanis az embernek izomláza lesz tőle másnap, tehát, és igen,
- jó nyerni.
Majdnem ilyen jó sport lenne a sakk is, egyéb pozitívuma, hogy szabadtéri sakk-kőtömbökön játszható csábítóan semmilyen, bölcs nyugdíjasok körében, de mint hétvégén megtudtam, ha az ember a Keletinél sokat nyer, megverik. Mármint tettleg. Ütleg.
Hát csocsózzatok, gyúrjatok, mert Bőrharis már rádolgozott prérin amúgy is megacélozott izmaira, és kezd leszokni a pörgetésről. (Fejlemények később.)
Most mondja, azt is írjam meg, hogy tévét is nézett, meg újságot olvasott, a végén kikupálódik, és cseszhetjük. Mondjátok meg, milyen könyvet adjak a kezébe? | |
| 1. | [tulajdonos]: kezdet | 2003-02-21 11:39 | A lelkem két kisegér.
A Napban sajtot, a Holdban laboratóriumi, extrudált tápgolyócskákat látnak, ha az ég felé fordítom fejem (mert fejemben laknak az egerek), tekernek ezerrel a kerekükben, nyikorog a két kerék, szívbemarkolóan, fájdalmasan, hadd hallja mindenki
Nem, ezt mégse.
Szóval nézelődtem a MEO-ban egy nap, a Serrano kiállításon. Egy párocska két hatalmas, összetartozó kép előtt mély fejtegetésekbe merült. A két fotó címe: Tej 1., Tej 2. Két bazi nagy fehér felület. Mit lehet azon annyit rágódni? Ám az ember kultúrlény, 1200 volt a jegy, hát nézi a fehér képet, megmagyarázza. Nade az ember nem csak kultúrlény, és akkor, ott égető hiányát éreztem Bőrharisnak, aki vadember, de annyira mégse. Kiváló angol neveltetésének köszönhetően tudja, mi az a komplex kép, élete java részét mégiscsak a hopoka indiánok között töltötte. Duchamp piszoárjáról először a vizelés jut eszébe, aztán kap észbe kiváló angol neveltetése miatt természetesen. Megmagyarázta volna a tejet is.
Múltkor olvasom neki a verset, hogyaszongya: "csak ami nincs, annak van bokra", erre elővette orvosságos zacskóját, megmutatta talizmánkövét, miben egy szarvas rajzolata látszik. Szerinte ez a legszebb szarvas árnyéka. Oké.
Nos, hát mostantól ebben a blogban Bőrharis csudálatos rácsudálkozásairól tájékoztatom a nagyérdeműt, olvastatok vele könyveket, elhurcolom kiállításra, koncertre, ami jön. Majd megmondja az őszintét. Én meg begépelem, mert a hopokák -a tiszteletbeliek is- egyelőre idegenkednek a számítógéptől.
Következő téma: M.-G. Landes-Fuss: Egy rém ronda vörös barakk Amerikában.
Most vettük egy százasért.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
