NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 08:56 Összes olvasás: 31303| 288. | [tulajdonos]: ... | 2021-01-23 14:12 | Minidráma: A történelembe ágyazott ember egy reggel arra ébred, hogy nincs rajta takaró.
Nem mindegy mivel üti agyon az ember az időt. És ahogyan két legyet lehet egy csapásra ütni, úgy két külön időt is agyon lehet egyszerre ütni. Ha ketten együtt teszünk magunkévá valamit, úgy, hogy az egyikünk hangosan felolvassa a másiknak a közös érdeklődésre számot tartó olvasmányt, máris tettünk valamit a világban zajló pazarlás ellen. Az idő pénz? Nekem: környezet, a teremtett világ immanens része, és jelenleg nem fenntartható módon bánunk vele. Én legalábbis biztosan nem. Folyamatosan visszaélek vele. I have been abusing time for a long time. Me too. (Terv: írni egy coming-outot erről, szerepeljen benne egy inges alak is) A portré, amit a HVG-ből Sirdnának felolvastam, a két házzal arrébb lakó szomszédunkról szól. Pár éve költöztek ide. Változtat-e ez valamin? Nem kellene. De változtat. A szomszédja közszereplői sorsát az ember óhatatlanul is kitüntetett figyelemmel kíséri. Meg szoktam őket szólítani, főleg a feleségét (őt látni gyakrabban). Minden új szomszéddal ezt tettem eddig. A cigánypalotából a fiatalasszony soha még csak vissza sem köszönt, pedig egy óvodába hordtuk a gyerekeinket. Diszkriminációként éltem meg, hogy leevgőnek néz. Az anyja -- vidékies kinézetű, nyílt arcú asszony -- annál hálásabban fogadta a köszönésemet, hangosan, szinte harsánya, mintha akaratlanul is kárpótolni akarna a lánya távolságtartó viselkedésért. A palotát lefoglalta a bank, majd kínaiak vették meg; ők olyan észrevétlenül járnak-kelnek, hogy csak egyszer volt szerencsém találkozni velük. A kérdésemre, hogy mostantól ők laknak-e majd itt, készséggel válaszoltak, de azt a barátságosságot, amit a rendező és felesége tanúsít, náluk nem tapasztaltam. Volt egy pszichológus házaspár is, ők kifejezetten mogorván reagáltak. Azt gondoltam, velem van bajuk, aztán pár év múlva elváltak. Az asszony, már nem mogorva, de nem is kedves. Szomorú és zárkózott. Egy "jó napot" nem váltja meg.
Noré anyja házasságban élő férfitól esett teherbe. Fel akarta nevelni a gyermekét, apa nélkül is. Jól tette: a fiaim többet találkoznak vele, mint az első unokatestvéreikkel. Varázslatos fiatalember, a közös kirándulásaink, társasjátékaink motorja. Hiányozna, ha nem létezne. Elfogna valami sóvárgásféle, és még csak nem is tudnám, hogy azért, mert ő nincs. Noré nem tudja, hogy amikor hozzánk érkezik látogatóba, a két házzal arrébb lakó apja közelébe érkezik. A fiúkat izgatja a helyzet: nem kellene Norét is beavatni? Szavamat adtam Sirdnának, hogy nem teszem. Nem tudom úgy olvasni az a portrét, hogy ez ne jusson eszembe. Mint ahogy Mezei Mária háza előtt sem tudok soha úgy elmenni, hogy ne jusson eszembe a Máraival való kapcsolata. És Lola, a zsidó származású nő. Aki mellett le lehetett élni hatvan évet.
Az idejekorán megöregedett ember spanyolul „anciano prematuro”, amit a Glosbe így fordít: „koraszülött öregember”. Belegondoltam ebbe egy kicsit, sőt, tovább gondoltam. Milyen lehet egy koraszülött halott? Melyik szerve fejletlen a halálhoz?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
