NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 09:27 Összes olvasás: 31398| 287. | [tulajdonos]: ... | 2021-01-22 17:14 | 2021. január 22.
Í. R. N. I. Nincsen egyéb menedékünk. A kés hegyét bár magadnak szegezd, te bátor.
Hiába feküdtem le tegnap viszonylag időben, nem tudtam elaludni. Ha értenék az asztrológiához, milyen évet jósolnék magamnak? Milyen szavakkal írnám le a jövőt? Az örökkévalóság felől nézve semmit. Csak egyet sejtek: a kulcsszó a felelősség lesz. Emesének, aki a svédországi képzésre „rábeszélt” (nem kellett sokat könyörögnie!), azt írtam, úgy érzem, mintha fordulóponthoz érkezne az életem. Akárhogyan is lesz, a 2021. január 21-ét megjegyzem. A 21 amúgy is nevezetes szám az életemben: december 21-én volt az esküvőm. A szüleimnek is. És a nagyszüleimnek is. Az év leghosszabb éjszakája. Hatalmas kő a megmásíthatatlan, mérhetetlen súlya van. Az igazi nehézség benne az, hogy a mellkas közelében lebegni kezd, nem nyom agyon. Nem embertelen.
Tudom, milyen a levitáció. Átéltem. Nem vagyok rá büszke. Egy két és fél éves kapcsolat utáni friss gyászban feküdtem az ágyamban a kollégiumi szobában, és aludnom kellett volna, mert éjszaka volt, másnap fel kellett kelni, eljátszani, hogy élek, de nem tudtam. Ahogy ott feküdtem hanyatt az ágyban, láttam magam kb. két méterrel feljebb lebegni. Mintha megduplázódott volna a testem. Nem álom volt. Az elhagyatottság érzése jutott bennem odáig, hogy fizikailag érzékeltem azt a Másikat, aki szintén én voltam. A hozzáértők asztráltestnek neveznék, ha jól tudom. Nem tudom jól. Rosszul sem. És nem is akarom misztifikálni (ezoterizálni) ezt az emléket. Nekem tapasztalás volt. Mélypont. „Lehet mélyebbre esni a földnél”-érzés (Ottlik). Mintha a fent-nek és a lent-nek más jelentése lett volna, mint normálisan. A fenti részem volt a helyén, ahhoz képest a lenti lejjebb esett még a földnél is. Akkor kezdtem írni. Fecnikre. Fájdalmas, ijedt verseket.
2021. január 21-e: semmi sem lesz már úgy, mint azelőtt. Amikor a nagyobbik fiammal hazakerültünk a kórházból, akkor fogott el hasonló érzés. Hogy most olyan élet kezdődik, ami soha nem ér véget. Mert a szerelmemet megtagadhatom, a barátaimat kinőhetem, a kollégáim kicserélődhetnek, de a gyerekem mindig a gyerekem lesz, a halálom után is. Amíg ő él.
Tegnap késő este videochateltünk Esztével. Kis időre Té, a felesége is beszállt, ezen felbuzdulva Sirdna is beült mellém a gép elé, de nem sokáig bírták. Pedig Esztével beszélgetni jó. Szeretem a kiszámíthatatlanságát, hogy mindig tud meglepetést okozni, nem hiába sakkozó; beszélgetni is úgy szokott, mintha figurákat rakna le elém: na, ehhez mit szólsz? Mit szólok? Én? Mit nem! A beszélgetés egy pontján megállapítottuk, hogy a „me too” mintájára indítanunk kellene egy „you too”-mozgalmat, ha még nem találták fel. „Te is, te is, meg te is meghatározó szereplője voltál az életemnek” – ezzel lehetne coming outolni. Vagy coming-inelni, annak, aki a befelé fordulásban éli meg önfelvállalást.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
