NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-03-29 06:59 Összes olvasás: 31003204. | [tulajdonos]: ... | 2020-11-28 15:35 | 2020. november 28.
Fogva tartotta az érdeklődésemet az Ameddig a lábam bírja című film. Nem akartam elhinni, amikor véget ért, hogy egy két és fél órás filmen vagyok túl. Nem mentes a túlzásoktól, és a szájbarágós üzenetektől (muszáj volt pl. egy zsidó emberrel kimenttetni a Szovjetunióból Iránba a Német Birodalom egykori katonáját, akinek addigra már 14 ezer kilométer van a lábában, miután megszökött egy szibériai Gulágról, észak felé, a semmibe haladva, mert nyugaton azonnal lekapcsolták volna). A vége is bosszantóan hiteltelen. Egy asszony, aki gondolatban ezerszer eltemette a férjét, nem borul az első percben zokogva a nyakába egy kísértetnek, aki pont Szentestére talál haza. Nagytotál, csöpögős zene, jaj, fiúk, sajnálom, de ezt nem veszi be a gyomrom, akkor sem, ha a forgatókönyv igaz történet alapján készült. Maria Braun házassága (Fassbinder filmje) és a Halottember (Háy János darabja) bizalmatlanná tesz engem az ilyen érzéketlen (!) befejezésekkel szemben. Makk Károly mestermunkája, a Szerelem, a maga elegáns, visszafogott érzékiségével százszor elfogadhatóbb megoldást kínál. Ezt a tizenkilencéves fiamnak is elmondtam, akinek a kedvéért a filmet megnéztük (cserébe hamarosan meg kell nézni a Fassbinder- és Makk Károly-filmet), hozzátéve, hogy egy percig nem unatkoztam közben, fogva tartott az Ameddig a lábam bírja.
Celebek. A női példaképeim azok a „száz(91/100/104/109)éves” nem menstruáló emberek, akik hosszú téli estéken azzal kötik le magukat, hogy újszülötteknek kötnek babaruhát. Dottie Brown, Mazie Ford, Ruth Byrnes, Kathleen Kit Connell, Margaret Seaman.
Azokra a dolgokra fókuszálni, amelyekre befolyásom van, elfogadni azt, amin nem tudok változtatni -- egyfajta távolságtartást igényel, ami kívülről tűnhet közönyösségnek, én egyfajta belső derűként élem meg. Csak így tudom magam megkímélni az irányíthatatlan érzelmektől, a folyamatos nyugtalanságtól. Így marad időm és energiám, hogy arra figyeljek, amire érdemes. Van, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik. A sztoikusok szerint az a legjobb, ha a legrosszabb forgatókönyvet képzeljük el („premeditatio malorum”)… Hát, ez nekem még nem megy, és valószínűleg nem is fog soha, de hogy mindig minden az én szempontomból alakuljon jól, olyan vágyam nincsen. Alain Delon sem szeretnék lenni. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|