NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 20:30 Összes olvasás: 30990124. | [tulajdonos]: ... | 2020-10-15 16:24 | Elmesélhetetlen a pillanat, amikor egy íz, egy szag, egy szín, egy hang vagy egy mozdulat hatására egyszerre zúdul rám az összes emlék a múltból, mint egy sűrítmény, egy mártás, amit évtizedeken át főztek lassú tűzön. Jó lenne megfogni egy szálat, legalább egy cérnametéltnyit, de nem tudok kimászni a kulimász alól. Túl közel engedem magamhoz a saját érzéseimet, nem vagyok olyan távolságtartó (és főleg: olyan tehetséges), mint Proust.
Üzenetet kaptam a nagytiszteletű úrtól, hogy holnap este szeretettel várnak házas körön a Kálvin-teremben, amit a gyerekeim kicsi korukban kávéteremnek neveztek. „Istentisztelet után szeretettel várjuk a kedves híveket a Kálvin-terembe, kávéra, süteményre” – ezt hallották félre. Én sajnos, nem tudok elmenni, vidéken leszek, meghalt a keresztanyám, de A. ott lesz, válaszoltam, és belém hasított valami furcsa félelem. Mintha eddig nem jutott volna el a tudatomig, hogy mire készülök. A húgaim nem tartják okos dolognak az utazást, pláne, hogy a kisebbik fiamat is viszem magammal. Igazán kihagyhatnám, mindenki megértené. A koszorúba, persze, beszállnak, ha mégis mennék. Nem tudom, mitől félek. A rokonok, mint a zombik, ki vannak/ éhezve minden szóra, minden mozdulatra,/amit a bonbon mellé ajándékba kapnak./i> Ettől? Nem, ez most más lesz. Az a szép sárga, nyírségi homok, amibe annyit ugráltunk gyerekkorunkban. Titokban, mert a felnőttek tiltották. Féltek, hogy egyszer valamelyikünket maga alá temet.
homok lengyelül: piasek zombi: zombie éhes: głodny | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|