Nos, meg is találtam az "egy téma kétféle szonettben" szövegeket, ez Petrarca CXXXIV szonettje, először petrarcai formában:
Megvívtam csatáim, békét mégse leltem, félek és remélek; fagy gyötör, tűz éget, földi sár lebéklyóz, szállnék bár egekben, koldusként bírom a világmindenséget.
Láncaim eloldva, mégis rab a lelkem, szöknék, de vonzóbb e védett fogoly-élet: meghalni, túlélni egyként lehetetlen, bár csak a másvilág adhat menedéket.
Világtalan szemmel, némán szólt szavakkal elmúlnék, miközben végre élni vágyom, másokat imádok, magam ostorozva.
Nevetek kínomban, bánatom vigasztal, egyformán elriaszt életem, halálom; vigadhat, szép Hölgyem: mindezt Ön okozta.
Alább pedig a Petrarca nyomán Edmund Spenser által írt Shakespeare-i szerkezetű szonett fordítása következik:
Nem hozott békét száz csitult csata; félek s remélek, égek s megfagyok; az égbe szállok, s földi sár lefog; földönfutóként lettem Föld ura. Erős e börtön, jól kell zárnia, s ha nyílna zárja, sincs örömre ok; élni sem enged, meg sem halhatok, vonz és taszít e kettős mágia. Beszédem néma, vakon lát szemem, elmúlni vágyom s élnék parttalan, imádok mást és gyűlölöm magam, táplálom kínom s ki is nevetem. Az élet untat, a halál ijeszt – gyötrő gyönyör, hát te okoztad ezt!
Köszönöm az alkalmat! |