Ildikónak megígértem, hogy este válaszolok felvetésére, és, hogy ne terheljem a Nagyító jobb sorsra érdemes rovatát, itt, a saját naplómban.
Aztán az előbb átfutottam a Nagyítót, és láttam, hogy egyedül maradtam az elméletemmel, mert a Dokk mai üzenetváltásainak a zöme ott zajlott. Mindegy, én már maradnék eredeti elképzelésemnél.
A helyesírásról
Mi, akik több-kevesebb sikerrel nyelvünk gazdagítását tűztük ki célul, érezhetnénk úgy, hogy anyanyelvünk szerszámként működik. Ahogy egy asztalos nem képes szépen dolgozni egy kicsorbult gyaluval, egy szobrász tompa vésővel, egy hegesztő kontakthibás trafóval, úgy egy költő - vagy aki az szeretne lenni - is hendikeppel indul, ha a nyelv helyes használatával nincs tisztában.
Egy költőnek felelőssége van a nyelvet illetőleg! Aki írásra adja a fejét, legalább rejtett szándékai között ott van, hogy versei elnyerik az olvasók tetszését, és ők példaképek lehetnek előttük.
Egyik társunktól sokadszorra olvasom, hogy ennek nincs olyan nagy jelentősége, hiszen régen hány olyan költő volt, aki vagy nem tudott helyesen írni, vagy csak nem törődött vele, hiszen mire verse publikálásra került, az hány kézen ment keresztül.
Ne keverjük azonban az okot és az okozatot! Azok az emberek nem azért voltak kiváló költők, mert nem tudták a nyelvtant, hanem annak ellenére.
(Egy gyenge analógiát mondanék! Egy szennyezett, olajos aranygyűrűt szívesen felvesz bárki, és örömmel tisztogatja, de egy rozsdás alátétér nem hajol le senki. )
Egy biztos: elütésekkel, alapvető hibákkal nem publikáltak semmit. Fizetett alkalmazottak hozták a műveket közlésre alkalmas állapotba, MERT MEGÉRTE.
Nekünk nincsenek alkalmazottaink, kinek nincs is rá szüksége, kinek meg "nem fussa rá", magunknak kell megoldani a kérdést.
Unalomig ismert lehetőség a helyesírás-ellenőrző, nálam most is be van kapcsolva. Pedig nem is verset teszek fel, de megadom a tiszteletet az olvasóknak, nektek.
De egy verset feltenni többszöri átolvasás, ellenőrzés nélkül azt jelenti, hogy lenézem az olvasót. Neki így is jó, örüljön, ha olvashat!
Az, hogy egy hozzászólásban elgépel az ember valamit, előfordul. Különösen, ha kavarognak az indulatok, az ember agya gyorsabban jár, több dolgot szeretne leírni, mint amennyire gépelni képes, egy csomó dolog az ellenőrzésen sem akad fenn, a gép nem a gondolatainkat, csupán a szavakat egyenként tudja javítani.
De egy vers - az más. Az publikáció. Egy vers önálló életre kel, és nem lesz ott mellette mindig a költő, hogy megvédje. Viszont ott van alkotójának a neve, és a vers hibáit - személyes kapcsolat híján - rávetítem a költőre.
Azt tudom, hogy én arra törekszem, hogy helyesen írjak, de azt is tudom, hogy akad még hiányosságom bőven. Ha valaki felhívja a figyelmemet valami hibára, azt megköszönöm, ha van rá módom, javítok, de ha már nincs, akkor igyekszem legközelebb elkerülni.
Ha valaki egy ilyen figyelmeztetést személyes támadásnak tekint, azzal nincs mit tenni. Felnőtteket tanítani még lehet, nevelni már nem annyira. A tanuláshoz kell egy kis alázat, a pökhendiségről lepattan a jó szándék.
Zoltán verséről
Zoltán a Dokk Faq-ban kiprovokálta, hogy a Nagyítóba tegyék a versét, sőt, felhívta a figyelmet, hogy az ottani véleményeket nagyobb súllyal veszi figyelembe, mint a meókat.
Nekem maga a vers alapvetően nem tetszik, de ezt nem írtam le, mert ez lehet az én egyéni ízlésem miatt. Viszont az, hogy nem értem igazán, már nem vélemény, hanem tény.
Ezzel kapcsolatban tettem is fel kérdést, kaptam rá választ, ez rendben is volt.
Hibának róttam fel a szóközök helytelen használatát. Meggyőződtem róla, hogy nem elütésről volt szó, hiszen Zoltán nem csupán a versben, de minden beírásában következetesen véti ugyanezt.
Arra gondoltam, hogy emiatt még senki sem szólt, hiszen akkor biztosan ügyelne, hát szóvá tettem. Hol, ha nem a Nagyítóban?
Szavak egybe- és különírása
Sajnos egyre gyakoribb hiba, szerintem harcolni kéne ellene. Időnként én is gondban vagyok, de az Internet világában hamar a végére lehet járni. Jó, ez egy kis plusz meló, de nem olyan nagy áldozat, ha az ember végiggondolja, hogy amit egyszer leírok, az örökre megmarad.
Lehet vagánykodni, nagyvonalúskodni, de szavaink nem tűnnek el,a mai tudásom szerint sosem. Mindenesetre engem biztosan túlélnek.
Visszatérve: az ilyen hiba többnyire nem egy elütés eredménye, és, ha valamit helytelenül különírunk, azt az ellenőrző sem húzza alá. Célszerű tehát megtanulni.
Én még emlékszem egy vitára, ahol az "előtérbe" és a "tolás" szavak voltak a főszereplők, és tanult emberek, kiváló költők nem jutottak dűlőre. (Egyébként ott is az volt a gond, hogy én feltettem egy kérdést, erre személyeskedésbe torkollt.)
Tehát ez egy sokakat érintő probléma lehet, nem megsértődni kell, megtanulni. Erre tökéletesen alkalmas hely lehetne a Dokk, nem erre használjuk.
Zoltán verséről még annyit, hogy vagy tizenöt éve írta. Gondolom, ugyanabban az állapotában tette fel ide is, nem hinném, hogy most fejből gépelte be. Magyarul, a 15 év alatt senki nem szólt a hibák miatt, igen, marha kényelmetlen dolog szólni valakinek, még akkor is, ha ferde a nyakkendője vagy egy morzsa van a bajuszán. Még a barátok se szívesen vállalják be, félve, nehogy megbántsák.
Viszont a Nagyító pont erre alkalmas.
Persze, ha nem játszunk sértődösdit. Nekem, ha jól emlékszem, 2006-ban nagyítóztak egy versemet, vagy 25 hozzászólás, komoly emberek komolyan vitáztak a versről, összevetették régebbi verseimmel, de szóba kerültem én is, - és én meg se szólaltam.
Pedig volt olyan vélemény, amivel abszolút nem értettem egyet. Akkor. Mostanra más a helyzet, már úgy vélem, hogy sok igazsága volt akkori szigorú kritikusomnak.
A Nagyító pont erre alkalmas.
Meg kell hallgatnunk minden véleményt, és nem feltétlenül vitázni azokkal. Nem az a cél, hogy a bírálókat meggyőzzem, hiszen nem én akarom őket tanítani, én jövök tanulni ide.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek igaza van, viszont jó, ha tudom, hogy milyen gondolatokat ébresztettem, mennyire sikerült átadnom azt, amit gondolok. Ha minden autó szembejön az autópályán - tudjátok.
Ha valaki azért tesz fel a Dokkra egy verset, mert meggyőződése, hogy az jó, és csak újabb babérokat akar learatni, meglepődhet. Kevés kivétellel nem a baráti körben kötelező feltétlen dicséreteket kapja meg.
Na, befejezem mára, hajnalban megyek számlálóbiztosnak a választásra, addig aludnom is kéne valamennyit!
|
