NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-04-17 23:16 Összes olvasás: 124949694. | [tulajdonos]: beszámoló | 2019-01-15 07:40 | Káprázatosan okos és celebszépségű feleségemnek ritkán mutatom meg a verseimet.
Pedig tetszenek neki. Éppen az a bajom, hogy mindegyik.
Emlékszem, azok is tetszettek, amiket szerelmünk hajnalán - lassan fél évszázada - írtam, pedig azokat már én is csak derűvel tudom olvasni, most se vagyok egy költőóriás, de "korai korszakom" termékei a Dörmögő Dömötör színvonalát se érték el.
Tehát nyugodtan leszögezhetem, nem a verseimet szereti, hanem engem.
Pedig egyébként rendkívül igényes. Ezt meg onnan tudom, hogy amikor mások verseit mutatom neki, akkor a jó verseket kedveli, a rosszakat meg nem. Nyugi, nem az én minősítésem szerint jók vagy rosszak ezek a versek, de akadnak olyan kritikusok, akiknek értékítéletében feltétlenül megbízom. Viszont, ha már szerintem is rossz egy vers, akkor azzal érdemes inkább a konyhai szemétvödör alját kibélelni, hogy ne ragadjon bele az almacsutka. Nálam ugyanis a "rossz" minősítést még megelőzi a "nem értem".
Nejem még ebben a kategóriában is számos olyat talál, ami kifejezetten tetszik neki, én csak pislogok, hogy mi van, aztán megnézem a kritikákat, és ott meg dicsérik.
Szóval, nejem minősítését is mérvadónak tekintem, amennyiben nem az én verseimről van szó.
Én az elismerten jó költemények kétharmadát nem értem. Ez nem jelenti azt, hogy elutasítom őket, rengeteg olyan verset kedvelek, melyeket csak alig-alig tudom értelmezni, de hangulata, sodrása, a közben ébredő gondolatok, a képek, amiket látni vélek, bőven kárpótolnak azért, mert nem alakul ki bennem egy egyszerűen megfogalmazható mondanivaló.
A verseket - különösen a hosszabbakat - nehezen olvasom. Persze, vannak olyan költemények, ahol az elolvasott gondolatok felébresztik a vágyat, az érdeklődést a következő iránt, az meg hívja az azt követőt, nem is lehet abbahagyni, bármilyen hosszú, mint a sós mogyoró, amíg el nem fogy, véget nem ér, nem lesz kerek a vers.
Aztán hallgatok egy profit, aki szaval.
Érdekes, ha olvasok egy verset, esetleg van olyan rész benne, amit nem értek vagy nem érzem tökéletesnek, az zavar.
Ugyanez egy igazi előadót hallgatva kisimul, a helyére kerül. És utána már olvasni is jó, hiszen mondjuk Kállai Ferenc hangját hallom közben, ő átsegít zökkenőmentesen azokon a buckákon, amik előtte megakasztottak.
Jordán Tamás előadói estje, amit a Jútyúbon néztem végig, napok óta kitölti gondolataimat, néhány napja kerestem rá, amikor Filip Tamás beszámolóját olvastam a Gödörbeli élményeiről.
Másnap reggel alig vártam, hogy nejem (az állandó jelzők mint már az elején) végezzen a reggelivel, a tornával, az ebéd előkészítésével, nyaggattam, hogy jöjjön a TV-hez, mondtam, hogy csak negyed óra, becsaptam, mert több, mint egy órát tart, de tudtam, hogy nem fog felállni közben.
Sőt, amikor véget ért, és a Jútyúb automatikusan behívta a következőt, szintén József-versek jöttek, azokat is Jordán adta elő, akkor is maradt. Jó, egy kicsit később ebédeltünk.
Én ezeket a verseket már szinte mindet olvastam. Sokat tanultam is, szerettem, József Attila versei azok közé tartoztak, melyeket érteni is véltem. Viszont igazán most értettem meg.
Nem vagyok alkalmas arra, hogy elmenjek egy előadásra, hiszen nem tudok egy órát sem egyhuzamban ülni, de a számítógép végre lehetővé teszi, hogy kis megszakításokat be tudjak iktatni.
Viszont azt is megértem ezek után, hogy valaki többször is jegyet váltson ugyanarra az előadásra, tudom, sántít az analógia, de nincs olyan Beatles-szám, amit ne hallgattam volna meg legalább százszor.
Biztos vagyok abban is, hogy Filip Tamás József Attila verseit már szinte mind olvasta, és velem ellentétben, nem csupán iskolai évzárókon hallotta szavalni. Szerintem kívülről is tud sokat, hiszen egy igazi költő agya sokkal jobban rezonál a költészetre, mint az enyém.
És ezért nem értem.
Elmondta naplójában, hogy elment partnerével a Gödörbe egy előadói estre, de az est címét kivéve egy szót sem írt magáról az előadásról. Szerencsém, hogy legalább a címét megírta, hiszen ezzel keltette fel a kíváncsiságomat, és ajándékozott meg egy életre szóló élménnyel.
Viszont panaszkodott a körülményekre, a szervezési hiányosságokra, a tömegre, de főként arra, hogy - az előadás élményét fokozandó - fülhallgatót csak egy igazolvány zálogba adásával adták oda.
Sőt, beszámolója végén csodálkozásának adott hangot, hogy egy ilyen helyet, ahol így visszaélhetnek a személyes adatokkal, még nem zártak be.
Az adatvédelmi törvényt számos lehetőség van megsérteni.
Lehet számítógépeket feltörve lelopni a kényes adatokat. Lehet kicsalni különféle trükkökkel, de biztosan van még rengeteg lehetőség, van, aki hozzáfér kérdőívekhez, nyilvántartásokhoz. Létező probléma, van, ahol még azt is tudják, hogy kire szavaztam. Vagy, hogy kire fogok.
Viszont úgy is lehet valaki törvénysértő, hogy belemegy - látszólag sértettként - a szabálysértésbe.
Partnerré válik.
Ilyen az orgazda, ilyen, amikor megvesztegetnek valakit, vagy amikor nem kérünk számlát, vagy amikor pénzt adunk az orvosnak.
Gyanítom, hogy a Gödörben a tapasztalatok vezérelték a szervezőket, hogy így járjanak el. Ha zálog nélkül adnák ki a fülhallgatókat, gondolhatja valaki, hogy mind visszakerül hozzájuk?
Jó, nem egy nagy érték, de a TAO átalakításával biztosan meg kell gondolniuk minden fillér költséget.
A napokban olvastam, hogy ketten béreltek kerékpárt valahol, vagy letétbe helyeztek volna húsz-húszezer forintot, vagy egy igazolványt inkább. Ők az igazolvány mellett döntöttek.
Nejem (jelzők mint fent) gyakran jár a veresi uszodába. Ott elfogadnak órát, bármilyen értéktárgyat, olyat, amiért biztosan visszamenne. Uszodába ritkán visz az ember értéket, marad az igazolvány.
Balatonon vizibicikli. Szőnyegtisztító. Légkalapács. Ezeknek a bérlése személyes tapasztalat. Mondjuk, a vízibicikli az nem személyes, de ismerősi körben volt.
Lépjünk tovább! Milyen megoldást találhattak volna még a Gödörbeli szervezők?
Mondjuk, letétbe kérik a fülhallgató árát.
Na, érdekes lenne, amikor a nézők visszakérik a pénzt.
Tovább tartana a kicsekkolás, kinek van aprója, nem tudok visszaadni, ott aztán lenne tumultus.
Ha órát, vagy bármilyen értéktárgyat adnának zálogul, na ezt el sem lehet ép ésszel képzelni. Fiatalabb koromban volt, hogy a ruhatárban is elkeveredett a dzsekim, pedig számot is tűztek rá, de a tumultusban mégis előfordul ilyen.
Viszont egy névre szóló igazolvány, amit ABC-be lehet szedni.
Nem feltétlenül személyi, bármilyen, csak névre szóljon. Ezt onnan tudom, hogy Tamás elmondta, partnere két igazolványát adták le, és ugye két személyije neki sem lehetett. Mondjuk, jogosítvány? Csak az a lényeg, hogy az illetőnek fontos legyen visszamennie érte.
Na, személyes és kényes adatok.
Maradjunk a személyinél.
Hány helyen adjuk meg szinte naponta nevünket, SZIG-számunkat? Minden meghatalmazáson, adásvételin, aláírásgyűjtő lapon, vásárlási tranzakción kérik. Az, hogy hol lakunk, mi a telszámunk, ímélcímünk, családi állapotunk stb. nincs rajta. Egy telefonkönyvben több adat van rólunk.
Ezek mind lehetnek egy megfontolás tárgyai, és biztosan akad néhány ember, akik értelmes vitákat folytathatnának róluk.
Viszont bennem az egész ügy kapcsán érdekes tanulságok fogalmazódnak meg.
Egy irodalmi portálon az egyik tulajdonos volt olyan szerencsés, hogy részt vehetett egy olyan előadáson, ahol az ország egyik legjobb színésze egy olyan költő estjét produkálta, akiről egy díjat neveztek el.
Ez a tulajdonos pont ennek a díjnak a birtokosa, hiszen önön költészetével kiérdemelte azt.
Ír egy beszámolót az estről, és egy szóval nem méltatva magát az előadást, inkább a helyszín bezáratását vizionálja.
Korunk kultúrpolitikája.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|