Hirtelen felindulásból megint ellőttem a heti versadagomat egy leendő múlóra... :D
Viszont tudtam, ha ezt nem írom le úgy, ahogy jön, az idegesített volna, pedig most figyelnem kell majd a műhelyben.
Szarban vagyok, a hegesztőasztalom csak két méter, a kapu meg több, mint négy, a fele is lelóg. Mindenféle alátámasztást kell alkalmaznom, mintha az asztal folytatása lenne. Amíg csak heftelem - rögzítem a pozíciókat a végleges hegesztés előtt -, a CO-géppel teszem, az meg a palackkal együtt vagy 80 kiló, a kábelei meg rövidek. Szóval, elfoglaltabb leszek, mint a féllábú ember a seggberúgóversenyen.
Jelenleg egy mellmagasságban felakasztott deszka a kapum. Ez csak nekem akadály, mert nehezen bújok át alatta, átugorni meg vagy húsz éve nem tudnám. Tehát egy betörőt nem akadályozna, de engem az ő üldözésében igen.
Viszont áthatolhatatlan kerítés nincs, ez inkább morális, mint fizikai akadály.
Áldatlan állapot, tenni kéne ellene, mindjárt megyek, de főzetek káprázatos szépségű és lenyűgözően okos feleségemmel még egy kávét.
Gondolkodtam, hogy egyáltalán válaszoljak-e, de úgy döntöttem, hogy megteszem, hátha kényszerű visszavonulásod előtt még okosodsz egy kicsit.
Okosodhatnál, mert utolsó írásodat elolvasva rájöttem, hogy nemcsak jellemhibáid állítanak megoldhatatlan feladatok elé, de ész dolgában is küszködsz nem kevés kihívással.
Azt írod, hogy én a külső megjelenést forszíroztam, te csak erre válaszoltál.
Hoppá, mit is írtam? Visszaolvastam írásomat, egyet találtam, amire gondolhattál: "... ha az ilyen nyálkásbőrűek legalább némileg korlátozás alá esnek." Te tényleg ezt úgy értetted, hogy a küldőddel foglalkoztam?
Nem, ennél sokkal súlyosabbat írtam, a küldőd eszembe se jutott, hiszen nem tudom, ki vagy, hogy nézel ki. Te biztosan egy szép, tekintetet vonzó fiú, lány, öregasszony, meglett férfi, hernyó, angolna vagy majom vagy, aki kéjes megelégedettséggel hasonlította össze tükörképét az én videómmal. Hát igen a Jóisten gyakran megtréfálja teremtményeit, van, hogy az egyik kezével ad, a másikkal elvesz.
Te szokás szerint az írásomban felvetett kérdések közül eggyel sem foglalkoztál, korlátaidat egyre jobban megismerve ez már érthető. Gyorsan elkezdtél olvasni - na, egy olvasóm már biztos van -, és, mivel a szövegértelmezés nem tartozik az erősségeid közé, más szempontok szerint választottál fegyvert.
Azt írod, támadtalak, pedig hozzám se szóltál.
Tudod, ha valaki a tarlón el akar dobni egy égő csikket, akkor is szólok, ha nem az én nyakamba dobná.
Te itt égő csikkeket hajigálsz, és, ha valahol találsz egy pislákoló parazsat, buzgón legyezni kezded, ahelyett, hogy oltanád.
Van egy gyanúm. Te itt jelen vagy szerzőként is, de nem mered névvel kritizálni - néha jogosan - a Dokk működését, majrézol, hogy a szerkik bosszút állnak.
Nem tudod, hogy fejlődésed szempontjából még jól is jöhetne, ha kritikusabb szemmel meóznák verseidet, a puszta besorolást tartod lényegesnek. Pedig annak, hogy adott időben egy adott szerkesztői gárda melyik fiókba tesz egy írást, egyáltalán nincs nagy jelentősége. Kapsz egy vagy több véleményt, amiket vagy beillesztesz az addigi ismereteid közé, vagy nem.
Most már szarban leszel, néhány nap múlva vagy eldugulsz, vagy kénytelen leszel színt vallani.
"Nemsokára minden energiádat a jólkörberegisztrált kedvenceidre pazarolhatod..."
Tudod, van itt néhány ember, akivel szinte semmiben nem értek egyet. Egy dolog azért közös bennük, nyílt sisakkal vállalják akár népszerűségük elvesztését is. Ezzel én is így vagyok, hiszen valószínűleg soknak elege van abból, hogy itt egy ilyen energiavámpírral töltöm az időmet. Mindamellett bizonyos szempontból hálás is vagyok neked, mert rábírtál arra, hogy megfogalmazzam néhány, eddig csak motoszkáló gondolatomat, és egy egységes szerkezetbe öntsem.
Így aztán ne legyenek illúzióid, nem miattad írok ilyen részletesen, hiszen tudom, a felét se érted, és érdemi választ, ahogy eddig sem tettél, ezután sem várok tőled. Ez egy napló, ami rólam szól, magamnak írom, ha valaki olvassa, azokban is ébredhetnek gondolatok, de a napló elején ott van a nevem, aki rákattint, biztosan kíváncsi rá.
Mindamellett ezt a mai választ kihagytam volna, ha - ahogy terveztem - a délelőttöt a műhelyemben tölthetem. Viszont közbeszólt az élet, eldugult a szennyvízlefolyóm, és itt ülök fönt, várom, hogy a duguláselhárító visszaszóljon.
Úgy látszik, ezek a szennydugós problémáim közel egyszerre fognak megoldódni.
Kedves Nemoda! Egy percig se legyenek álmatlan éjszakáid, nem bántottál meg.
Az egész bejegyzésed, melyben külsőmmel foglalkoztál, nem rólam szólt, hanem rólad.
Jó, mondjuk ezt nem érted, de megkísérlem számodra is érthetővé tenni.
Én már fiatal koromban is csúnya voltam, megfejelve azzal, hogy nagyon pattanásos volt az arcom. Halál komolyan eljutottam odáig, hogy ha egy nő képes engem megcsókolni, az nekem nem is kell. Voody Allen ezt később megfogalmazta, valahogy úgy, hogy amelyik klubba őt felvennék, oda be se lépne.
Nos, csúnyaságom nem akadályozott meg abban, hogy csajozzak, de tartós kapcsolatot nem is akartam. Rámenős voltam, sokkal rámenősebb, mint jóképű barátaim, nekik 5-ből kettő bejött, nekem tízből három. Őket csak háromszor küldték el a francba, amíg engem hétszer. De nekem három csajom volt, míg nekik kettő.
Aztán jött ez a belső blokk, egy sajátos védekezés, nem vettem komolyan a dolgot, így nem érhetett csalódás.
A tengerész évek elején ahányszor hazajöttem, addigra mindig férjhez ment az "aktuális" menyasszonyom.
Az, aki később életem párja lett, megvárt. Büntetésből én vettem el.
Igazán nem is értettem, hogy egy színésznői szépségű, okos, értelmes lány hogyan dönthetett mellettem. Hosszú ideig, évekig meg sem mertem kérdezni, féltem, hogy olyat hallok, amit nem tudok majd kezelni.
Aztán több évtizedes házasság után rákérdeztem, ő gondolkodott egy kicsit, aztán azt mondta, hogy bármennyi időt töltöttünk együtt, nem unatkozott mellettem. Mindig tudtunk beszélgetni, és bármikor meg tudtam nevettetni.
Így, kedves nemoda, hidd el, nekem és szeretteimnek nem mondtál újat, amikor kifogásokat találtál küllememben. Én tulajdonképpen hangosan felkacagtam, eszembe jutott, hogy amikor Stevie Wondert megkérdezték, hogy milyen vaknak lenni, ő meg azt mondta, hogy még mindig jobb, mintha néger lenne, a másik az a film volt - azt hiszem, a Vaklárma volt - amikor Richard Pryor mondja, hogy néger vagyok? Apám tudja már?
Szóval, nemoda, nem rólam szólt írásod, hanem rólad.
Ha azt írtad volna, hogy nem őszinték az írásaim, vagy gyengék a rímeim, elgondolkodtadtál volna - magamról
Így is elgondolkodtam - de rólad.
Milyen lelkiállapotban lehet, mennyire fogyhatott ki az érvekből, aki egy felolvasás láttán nem arról ír, hogy milyen volt a vers, hogy mennyire adta át a verset a felolvasó, érthető volt-e a szöveg - és még sorolhatnám -, hanem azzal, hogy milyen a külseje? Ezt egy irodalmi portálon.
Nemoda, nem rólam szólt az írásod, hanem rólad.
Nemoda, nem kell tőlem elnézést kérned. Magadtól kell, és szégyelld magad.
Azt írtad, lenyálkásbőrüztelek.
Ezért valóban bárki megsértődhet, és igaza is lenne. Bárkinek. Valakinek. De egy magát nem vállaló senkinek nincs mire megsértődnie. Egy senki lehet bármilyen, nyugodtan utat lehet nyitni a fantáziának. Azt se tudom, fiú vagy-e vagy lány. Nem tudom, hogy írsz-e egyáltalán. Amennyit tudok rólad, az annyi, hogy egy gyáva, a véleményét, írásait nem vállaló szarkeverő vagy, lehet, hogy a nyálkás bőrrel még túl is értékeltelek.
Ezek alól nem mentelek fel. De azért, hogy nem tartasz szépnek, ne legyenek álmatlan éjszakáid. A többi miatt lehetnélek, de tudom, hogy ilyen felelősségtudattal azok miatt se lesznek.
Elolvastam véleményét rólam, és nem is értettem az egészet.
Megnézte a videómat, és Jaba jutott eszébe rólam. Rólam Jaba? És nem a Dávid-szobor? Gyorsan én is visszanéztem, tényleg nem a Dávid, hanem egy 67 éves, kövér, szőrös faszi, karikás szemekkel, aki akkor jött fel a műhelyéből, még jó, hogy nem látszott, hogy a körmei feketék és, hogy a mackónadrágjára kismillió lyukat égetett a hegesztéskor szétfröcskölő szikra. Egy csúnya, lompos ember. Az operabálba se engednék be, de a közterületen sem tartózkodhatna életvitelszerűen. És ez a visszataszító jelenség verseket olvas fel. Skandalum!
Lélekben megköszöntem nemodának, hogy felhívta a figyelmemet erre a megbocsájthatatlan hibára.
Gondoltam, megnézem, ki is az, akinek megvilágosodásomat köszönhetem!
Ahogy énrólam nincs szobor, róla se találtam, illetve a Clarkon ráleltem azt a nullásra. Ezt 75-ben adták át, nem tudom, nemoda állhatott-e neki modellt.
No, nézzük a többit!
Egy költő nem tolja mások arcába a legszemélyesebb dolgait. Nemoda ismét bizonyította, hogy kitűnő szövegértelmezési adottságokkal bír. Az, hogy egy költő személyisége, gondolatvilága rányomja a bélyegét verseire, egyértelmű. A művekről jobbal lehet következtetni az emberre, mint arról, hogy Vodafonos vagy Telenoros.
Az igaz viszont, hogy nemodát olvasva óhatatlanul felmerülnek az emésztéssel kapcsolatos kérdések.
Azt írja nemoda, hogy nem olvasott tőlem még verset.
Az igaz, kedves barátom, hogy nem vagyok költő. Nem vagyok képzett irodalmár, sőt, ide is azért kezdtem járni, hogy képes legyek elszakadni a vőfélyrigmusoktól némileg, volt, hogy már majdnem sikerült. De verseket írok, olyanokat, amilyeneket korlátozott képességeim engednek. És nem csak az kaja, amit Nigella vagy Gordon Ramsay főz. Szándékaim szerint ezek versek, és már írásukkor tisztában vagyok azzal, hogy sose leszek érettségi tétel. De a Gúgli néhány ezer találatának 60-70 százaléka ezeket is kihozza.
Nemoda verseit viszont nem találom. A Clark téri szoborról mindenképpen több van.
Azt írod, mindenkinek jobb, ha nem írok.
Tudod, én adok az olvasóknak választási lehetőséget. Minden versem tetején ott látható a nevem, bárki el tudja dönteni, hogy elolvassa-e.
Miafaszt keresünk a Dokkon?
Én legalábbis megkísérlem rendeltetésszerűen használni, és hálás vagyok azért, hogy néhány ember rengeteg munkával és időnként anyagiakkal is lehetővé teszik ezt a számomra. Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt én elképzelem, durrogok, szentségelek, de nem követelek. Ha valaki beállít valahova vendégnek, nem bassza le a házigazdát, hogy másképpen fűszerezi a kaját, pláne, hogy ingyen kapja.
Te miért is vagy itt?
És most egyszerűen összefoglalom, hogy ne kelljen fáradnod a bonyolultabb részekkel:
- Nevetségesnek tartod külsőmet. Én nem tudom, hogy te hogy nézel ki. - Nem tartod verseknek írásaimat. Én nem találok tőled semmi olyat, amit értékelhetnék.
Amíg ennyit tudok rólad, kénytelen vagyok a fantáziámmal kitölteni az üres helyeket! Ne tudd meg!...
Hihetetlen az a hiszti, ami a regisztrációt és a telefonszám megadását övezi.
Azok az emberek, akik név nélkül, az azonosításnak még a lehetőségétől is félve minősítenek, kritizálnak, időnként megaláznak és nevetségessé tesznek olyan embereket, akik felvállalják magukat, elvárják, hogy mások eltűrjék az egyenlőtlenséget.
Személyes adat a telefonszám. Igen, egy személyhez kapcsolódik. Mint a vélemény.
Ha egy véleményt nem lehet személyhez kapcsolni, az nem is vehető komolyan.
Én legtöbbször fel sem veszek olyan telefont, ahol a szám le van tiltva. Azoknak a mondandója, akik titkolóznak, de rólam nem is tudom, hogy mennyit tudnak, nem érdekel. Eleve nem tudok tisztességes szándékot feltételezni róluk.
Egy költőnek, írónak természetes, hogy legszemélyesebb dolgait, írói munkásságát nyilvánossá teszi. A Dokkra is felrakja verseit, és azok többet el kell, hogy áruljanak róla, mint egy név vagy egy telefonszám. Az ilyen nemoda-félék még ettől is tartanak. Nem találok nemoda-verset. Akkor miafaszt keres itt? Keveri a szart. A sötétből lövöldöz, felhívja a figyelmet az egyébként létező hibákra, de számonkérő jelleggel. Számon kér, de ő ugyanakkor nem ad semmit. Követel, de nem szolgáltat.
Én biztos, hogy jobban fogom érezni magam, ha az ilyen nyálkásbőrűek legalább némileg korlátozás alá esnek.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
