a nagy költők kevés verssel azok világos hogy már nagy költő vagyok radírozok nem lesz versem egy se nem is költő kinek van száz verse a költők közt én leszek a császár millióból alig akad pár szál ráadásul nem sújt a nagy átok nem gátolnak haverok barátok
Sajnos sokak által ismert okok miatt nem tudok elmenni a tizenkilencedikei felolvasóestre, de felkérem Busznyák Imrét, olvassa fel helyettem ezt a versemet!
Tudom - hiszen egy másik tulajdonostárs írta -, Imre ezt szívesen vállalja, de azért előtte megkérem őt, telefonon olvassa fel nekem, nehogymá felkészületlenül álljon az értő közönség elé, sőt, ragaszkodom ahhoz is, hogy mielőtt a Jútyúbra kiteszik, előtte megnézzem, nem szeretném, hogy jóváhagyásom nélkül a Világhálón elterjedjen, óvni kell a Görcsi-nevet, ami egy áruvédjegy, mint akármely’ fékevesztett-habzású mosóporé.
Görcsi: Arsch-poétika
Istenmencs, hogy szeressenek - hiszen könyvekből tudom, és elmondták az ókájés szabadverstankurzuson -, akkor lehet jó a költő, ha utálja mindenki. Hát, olyan, ki engem kedvel, mostanában nincs senki.
Aztán jártam egyetemre. Mondták, sokat idézzek! Asztal mögött, nem csatában teremnek a vitézek! A tudatlan fegyvere a saját érv vagy gondolat, tanulatlan ember soha nem is mondhat fontosat!
Megtanultam azt is a sok egyetemi év alatt, többet ér a tehetségnél, ha a tudat széthasadt, az számít, ha fakó hangon, jó sokáig olvasok, nem kell oda közönség se - gond van velük, kúrvasok -,
de az előadás végén az a fél perc rémült csend… Ezt hívom én katarzisnak! - A költemény most átment!
Ezt még 22. szeptemberében írtam, egy hanganyagot fel is vettem, de aztán teljesen elfelejtkeztem róla. Most megtaláltam, kicvsit kipofoztam, szerintem aktuális!
Csodálatos dolog, hogy Európa-szerte elismerik irodalmi működését, hiszen a kontinens ikonikus városainak terein szelfizett nagyra értékelt kötetével, és a híreket olvasva sehol se tartóztatták le vagy utasították ki, bár ebben nem lehetek biztos, zsúfoltak a híroldalak, háborúk, terrorcselekmények, katasztrófák, így aztán a kisebb dolgok elsikkadhattak.
Tudom, én ilyen eredményeket sohase fogok elérni, öreg és demens vagyok már az ELTE-hez, bár egy dologra büszke vagyok, amihez a – jó esetben – nyolc év általános, négy év középiskola, faszsetudja követni hány év és milyen szakon végigseggelt felsőoktatás, OKJ-s folyóírás-tanfolyam – nagy- és kettősbetűk is – stb. nem volt elég, én egy nap alatt megtanítottam, hogy a főszerkesztő-helyettest kötőjellel kell írni. Azt nem tudom, hogy mit kellett elfelejtenie ehhez, nem tudom, hogy a tárkapacitás mennyire lehet kihasználva.
A lényeg, hogy ekkora hendikeppel már reményem sincs, hogy irodalmi vonalon sorompóba lépjek vele, de aztán beötlött, alkottam én már az örökkévalóságnak, hiszen például a hotdodsütőm alumíniumból készült, normál körülmények között az erózió se fogja, és még áramszünet esetén is működik.
Ráadásul a világ számos pontján élnek szerencsések, akik birtokolnak már ilyet, és ezt természetesen fotókkal is tudom bizonyítani!
Mondjuk van egy kis eltérés mesterem és példaképem módszere és az enyém között, ugyanis az ő szefijeiből nem tudni, hogy azokon a helyeken akárcsak egy olvasója is akadt, míg az én képeimen az látszik, hogy a helyiek használják – ki mire -, talán még szeretik is!
Lehet engem megkövezni, de mielőtt a Dokkon szóba került, életemben nem hallottam vagy olvastam Szepes Erika nevét.
Most meg már úgy vagyok vele, mint a cápauszonylevessel, biztosan jó lehet, hiszen rengetegen vagyonokat fizetnek érte, de én akkor se kérnék, ha ingyen kínálnák.
Aztán az is biztos, hogy az ELTE-re se fogok már járni, és ennek csak az egyik oka, hogy egy féléves odajárás félmillió forintba kerül, de azt is látom, hogy akinek még én fizettem a tandíját, nem tanulta meg, hogy a hatásszünetet egybe kell írni, a főszerkesztő-helyettest meg kötőjellel.
Engem nagyon elborzaszt az AMWAY-ügynöki tempó, a tolakodás, a mantrázás, hogy akik nem úgy látják a lehetőségeiket, mint ő, az mind hülye. Közben úgy tolják előtérbe a saját elképzelt, vagy remélt jövőjüket, mintha az a valóság lenne.
Visszatérve Szepes Erikára, én nagyon sajnálom, hogy nevét – amiért biztosan sokat tett – adta olyan célra, amire úgy tűnik, csak hivatkozni lehet, hiszen szemmel láthatólag szerkesztői munkát nem végez. Nekem úgy tűnik, arra használják csak, mint a teleshopok a NASA-t vagy a brit tudósokat, hivatkozni lehet rájuk, amikor a gagyit árulják.
A Dokkon a szerkesztés, mint olyan, nem működik, tökmindegy, hogy kik szerepelnek az IMPI-ben, Bak Ritán és furimon kívül mástól nem olvastam kétszavasnál hosszabb meót, Köves nem segít, csak pár szóban osztályoz, Renáta havonta egyszer-kétszer szólal csak meg, Szepes Erikáról – aki még be se köszönt főszerkesztő-helyettesként – meg csak annyit tudok, amennyit PA mantrázik róla, de az meg olyan hatást vált ki nálam, mint Piszkos Fred szeretete.
Direkt nem a párbeszédre létrehozott naplóba írtam, mindamellett, hogy nagyra értékelem a tulajdonos szándékát, nagy összegbe mertem volna fogadni, hogy a Dokk felkent trollja félnapon belül ellehetetleníti a szabad beírást, most szegény naplótulaj kénytelen volt lezárni, várhatnak a beírók, hogy mikor ér rá elolvasni a beírásokat, mikor tudja nyilvánossá tenni azokat, olyan lesz a „párbeszéd”, mintha két Mikes Kelemen levelezne egymással. El lett véve az azonnali reakció lehetősége.
Viszont nem is tudtam volna kivel fogadni, hiszen aki az utóbbi néhány évben figyelemmel volt a Dokkon zajló folyamatokra, közel ugyanazt láthatta, mint én, és rettentően sajnálom, hogy minden jobbító kísérlet a jövőben is kudarcra lesz ítélve, nem tudom – csak sejtem -, hogy kik tehetnének ez ellen, de az nyilvánvaló, hogy impotensek, azt nem tudom, hogy szándékosan vagy nemtörődömségből ilyenek, de nem is igazán érdekel, ha a fejemre esik egy tégla, az igazi lényeg akkor nem az, hogy véletlenül ejtették-e rám, vagy dobták, az csak akkor lesz – számomra – fontos, ha túlélem.
És amit nem mulasztanék el semmiképpen, tessék minden bekezdés, vagy akár minden mondat elé odaképzelni, hogy „szerintem”!
Már jóideje nem írtam igaziból a Dokkra, persze, ha neadj’isten kiesne belőlem egy-egy vers, felteszem, nem igazán érdekel, hogy hogyan dönt róla a főítész, viszont arra a Dokk kiválóan alkalmas, hogy verseimet itt tárolhassam úgy, hogy egy-egy sorával is tudja keresni köztük, ahogy vénülök, úgy felejtek, néha bizonytalan vagyok, hogy egy-egy témáról már írtam-e valaha, nos, itt meg tudom nézni, szóval a naplóba a jövőben se szándékozom írogatni. Ez nem fenyegetés vagy ígéret, lehet, hogy holnap meggondolom magam, de az majdnem biztos, hogy aki erre a bejegyzésre - kiszámíthatóan - reagál a tőle megszokott arroganciával és mindenféle logikát vagy értelmet nélkülözően, nos, arra biztosan nem reagálok, olyat úgyse ír, amit már ezerszer ne írt volna le, olyat meg pláne, aminek egyáltalán köze lenne ahhoz, amit én írtam.
milyen jó hogy vagytok anyák feleségek lányok hogy nélkületek üres
már reggel virág korán kellett lemenni érte ilyenkor jó drága de hát egyszer van egy évben érezzétek milyen nap ez gondolunk rátok szeretet megbecsülés hála
hát ez az háromszázhatvannégy nem nőnap pedig az anyák satöbbi akkor is azok
ha nem lennétek nemcsak nyolcadikán lennék szomorú
