NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 03:46 Összes olvasás: 125148| 971. | [tulajdonos]: táguló világegyetem | 2021-10-04 23:24 |
sokan voltunk együtt
itt a szobámban
rokonok barátok ismerősök
csupán egy pillanat
mint az ősrobbanás
ki-ki haza
más város más vidék más ország
szal messzi
na ne itten egyedül szopok
újra a kocsi a telefon
még jó hogy az emil
na nehogymá szeméjesen
csak megcsinájják egycer azt a fészbukot
| |
| 970. | [tulajdonos]: múltt - két t-vel, mert... | 2021-10-01 22:26 |
- Aki X-re szavaz, az a ..... -t akarja!
- Aki Y-ra, az meg a ...-t!
- Ha meg Z-re, az a múltat kívánja vissza!
Csak kapkodja a fejét az ember a szlogenek, panelok, csatakiáltások elől. Én igazán nem is tudom megfejteni az áttételek szövevényét, de nem is nagyon akarom.
Egyet azért, úgy tűnik, sikerült megértenem, ezt a múltos bulit, de aztán rájöttem, hogy pártja válogatja, hogy hány év a múlt. Nem mindegy, hogy mostantól, vagy tizenkét évtől számítják vissza. Vagy esetleg 90-től.
Én viszont nem tudok nem én lenni, és az én sivár lelkivilágomban a múlt csak az alábbiak szerint értelmezhető.
(Akit esetleg nem tudnék a világirodalom leendő klasszikusával lenyűgözni, annak csinálok egy kalapácsot!)
Az biztos, hogy nem kívánom
vissza a régi világot.
Hetvenéves kövér faszit
kis napozóban ki látott?!
Finomfőzelék meg sóska...
Kanalanként tolták belém!
Megtehették, hisz' elfértem
apám lapátnyi tenyerén.
Később meg, az iskolában
körmöst kaptam számolatlan,
vígasztal, hogy akik adták,
ha élnek is, mind fogatlan.
(Elnézést, hogy egy ragrímet
bedobtam a poén miatt,
visszacsalogatnám, aki
méltatlankodva elriadt.)
Még a múltból: Katonaság!
Ingyenbohóc voltam sajna!
Kúsztam-másztam, utánoztam,
mint az Isten büszke majma.
Aktív dolgozóként pedig
eke elé kötött igám.
Húztam, de már nem is értem,
mi a faszért voltam vidám.
Most a nyugdíj. Szaros jelen.
Töretlen út hozott ide.
Kit okoljak? Rajtam kívül
nem rúghatok már senkibe.
Egyszóval én nem kívánom
vissza semmiképp a múltat.
Elhihetem, hogy a jövő
- egy picit is - rajtam múlhat?
| |
| 968. | [tulajdonos]: Egy viccről | 2021-08-18 15:26 |
Egy barátom - akit most nevezzünk Tamásnak -...
Ismerős fordulat. Akkor élünk vele, amikor nem akarjuk valamilyen okból megnevezni az illetőt, viszont meg szeretnénk tartani történetünk gördülékeny előadásmódját.
Viszont, ha jól belegondolok, nekem úgy hozta a sors, hogy barátaim, jó ismerőseim mintegy húsz százaléka Tamás. Ha az élősúlyt is nézzük, akkor jó, legyen huszonöt.
Magyarul, ha érvényes a nagy számok törvénye, akkor az, akinek a nevét homályban szeretném tartani, lehet, hogy szintén Tamás. De nem az a Tamás.
Na, kezdjük előröl!
Tamás barátom - akit nevezzünk most mondjuk Tamásnak - szívesen meséli egyik kedvenc viccét, ami az első elmesélés óta nekem is egyik kedvencemmé vált.
Duzzog a negyvenes lovász munka közben az istállóban.
- A picsába! Apám is gróf, a fiam is az, csak én trógerolom itt a lószart!...
Ebben a viccben is, mint a jó viccekben általában, vannak megfontolásra méltó gondolatok, és ezek szétfeszítenék a viccekre mért keretet.
Jelen esetben például csak három, egymást szorosan követő generáció mutatja, hogy egy-egy ember helyét a társadalomban korántsem a származása határozza meg. A környezete pozícionálja, jelöli ki a helyét, és szabja meg vele szemben az elvárásokat.
Ha a legkülönfélébb fajú és származású embereket egymás mellé állítanánk ruha nélkül - de fokozzuk, bőr nélkül (persze, ezt nem valamilyen fizikai, hanem csak optikai úton gondolom), nem találnánk igazi különbséget köztük. Jó, a magyart megismernénk a májáról, de egyébként működne.
Hogy mivé válik az ember, függ tehát részben attól, hogy honnan jött, egy bármilyen származású embert nevelhetnek akármivé. Ifjúkorom indiános regényeiben váltak így indiánokká, sorolhatnám akár Maugliig is.
Az emberek egy skatulyába születnek, egy dobozba. A menőbb kasztokba születetteket környezetükben név szerint ismerik, az alsóbbakról csak a számukat tudják. Hozzávetőleg.
Aztán jön az iskola, aminek lehetősége lenne gyengíteni a születési doboz eresztékeit, de szorosabbá is szögelhetik azokat.
Ha egy gyerek szegregált oktatásban (?) részesül, csökkennek az esélyei egész életére. De más okból is kemény a dolog, ha egy olyan gyerek, aki egész cseperedése alatt szeparáltan nevelődik a tőle eltérőektől, nehezebben fejti le magáról a szigetelést, ha másokkal hozza össze a sors.
Az előítéletek mindkét oldalon egyre erősebbek lesznek. Egyre kevesebbet tudunk a másikról, de egyre többet gondolunk róla. Fel sem tudjuk tételezni, hogy azonos dolgokat, eseményeket hasonlóan ítélhetünk meg. Hogy problémáink között is több a hasonló, mint az eltérő. Hogy csak az egymásról gondoltak különböznek túlnyomórészt egymástól.
Pedig a viccbeli lovász biológiai fiából is lehetett gróf, és belőle pedig lehetett lovász, kékvérű apja ellenére.
Az elkülönítés-mentes oktatás szerintem alapfeltétele az elfogadásnak, ami mindenkinél csökkenti a későbbi konfliktusok kialakulásának esélyeit.
Én az első két osztályt - akkori lakóhelyem lakosságának megfelelően - nagyon vegyes társakkal jártam. Barátaim azok voltak, akikkel kölcsönösen elfogadtuk egymás természetét.
Sokra nem emlékszem, inkább csak neveikre, volt egy Pisti, egy Béla, meg tetszett egy Erzsike.
Szakadjak meg, de nem emlékszem a bőrük színére! Mondjuk Erzsikéjére igen, szőke és hosszú volt a haja, a szeme pedig kék, és ez meghatározó lett egész életemre. De nála sem emlékszem, hanem inkább csak gyanítom az előzőekből, hogy fehérbőrű volt. (Most már egyébként is mindegy lenne, ha él még, akkor egy őszhajú öregasszony, a bőre pedig ráncos, tele májfoltokkal.)
A második lépcső az én ilyen szempontú alakulásomban első munkahelyem, ahol magyarok voltak a munkatársaim, és sok közülük a barátom is.
Amikor egy hetek, hónapok óta úton levő hajón a tűző napon egymás mellett verjük, kaparjuk a rozsdát, amikor este a szalonban snapszlizásnál meghívom a makk ászt, és nála van, amikor a kabinban egymásnak adogatjuk egy-egy kortyra az üveget, akkor Budapest és a legeldugottabb szabolcsi falu egyforma mesze van. Egyforma nagyonmessze. És mi egymáshoz meg nagyonközel.
A harmadik lépcsőre - és ezt már tudatosan éltem át - nyomozókoromban léptem.
Nyilvánvaló lett számomra, hogy az azonos helyzetbe kövült emberek hasonló módon feszegették a szabályokat, ha arról volt szó, hogy családjuknak, gyerekeiknek adni tudjanak. Egyformán lettek gátlástalanok és brutálisak. Revansot vettek az életen.
Akiket - a törvényekkel egyetértve - én is igazán elítéltem, azok voltak, kiknek még erkölcsi alapjuk se lehetett bárkin elégtételt venni, bőven megtehették volna, hogy becsületes úton is megéljenek. És itt se volt olyan eltérés, ami visszavezethető lett volna bőrük színére.
A szegregáció felszámolása hosszú folyamat, amiben a kezdőlépéseket azok tudják megtenni, akik a korlátokat állították.
Emlékszem, régen egy aszfaltút építése egy lassú folyamat volt, terítették a zúzottkövet, egy kúrvanagy úthenger vasalta, simította, vagy negyven barna vagy barnára sült ember talicskázta, terítette a forró és büdös kátrányt, megint az úthenger, pártíz métert haladtak naponta.
Manapság egy-két modern gép, néhány vasaltruhás, majrékalapos ember, sok köztük szemüveges - láttál már szemüveges kubikost? - , elszívok egy cigit és ez alatt kész a kerítésem előtt egy húszméteres szakasz.
A negyven cigányember meg családjával együtt ácsingózik a háromszáz lakosú faluban a közmunkára.
A gyárak udvaráról is eltűnt a négy-ötfős takarítóbrigád.
A takarítócég kedden kilenckor kijön egy munkagéppel, és szerdán már egy másik gyárban teszi feleslegessé a helyi takarítókat.
Na, ők is aztán a faluban próbálnak megfelelni a közmunkát kegyesen kiporciózó intézőnek.
Ha némelyiknek sikerül is legalább az oktatás rámért korlátai közül kitörnie, tapasztalhatja, hogy a telefonon még hívogató munkahely betöltődik az első személyes találkozó pillanatára.
Manapság az elkülönített oktatásból már nem is a jövő kubikosai, hanem szerencsés esetben a közmunkásai jönnek ki. És manapság már, az aktuális szabályok szerint tizenhat évesen.
A szegregált oktatás pedig már nem az erre utaló táblákkal jelölt falak között zajlik.
Elég, ha egy iskolába nem jut kémiatanár. Elég, ha egy iskola nem tudja a technikát biztosítani a modern oktatáshoz. Elég, ha egy családnak nem telik internetre. Vagy okostelefonra. Vagy egyáltalán áramra, csapvízre.
Vagy, ha akik megtehetik, nem állami iskolába járatják a gyerekeiket.
Elkülönítés az elküldés, de az elhagyás is.
Mint mondtam, az én érzéseim kialakításához az első lépcsőt kisiskolás koromban léptem meg.
Tudom, vajmi keveset számít ebben a dologban az én véleményem, de nekem nagyon sokat számítana, ha azok, akik tehetnének is az ügyben, legalább utalnának arra, hogy hasonlóan látják, és lelkeikben már zsaluzzák az első lépcsőt!
Jó lenne, ha annak az öreg lovásznak csupa grófunokája születne!
| |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 966. | karaffa: aki a | Filip Tamás: szódás | 2021-08-17 08:57 | | Aki a bort szereti, rossz ember nem lehet! Én pl. csak a vörösben hiszek, egyedül a tokaji az, amit egyébként a vörösön kívül lenyelek. Télen-nyáron, bármikor jöhet a csodás majd szobahőmérsékletü vörösbor, de ha egy lakófröccsöt, vagy egy viceházmestert készítek jéghideg szódával belőle, annál nem tudok jobbat kitalálni sem szomjoltásra. | |
| 965. | [tulajdonos]: találmányok | 2021-08-16 01:43 |
"Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!"
Rejtő és József Attila. Két olyan ember a múltból, kiknek szavai bármikor passzíthatóak a jelen nagy pazljébe.
Ezennel befejeztem a bor és a víz összeférhetetlenségének elemzését, a Világ kevésbé tisztázott dolgainak kimeríthetetlen a tárháza, gyerünk, sok még a dolgom!
Beszéljünk a haladás kulcsfiguráiról, a feltalálókról!
*
Itt van például a kardáncsukló.
Az igazi feltalálóját nem is ismerjük, hiszen már az ókori görögök is használták a ballisztához, de aztán újra előkerítette egy Cardano nevű olasz matematikus, csillagász, orvos, fizikus, stb.
Igazság szerint őt se ismerjük, mert ez az ezerötszázas években volt, és még egyikünk se élt akkor.
Viszont amit eddig nem tudtunk Cardanoról, hogy a jódlit is ő találta fel! Amikor becsípte az ujját. Már a kardántengely.
*
Egy másik érdekes találmány - ezt Heltai Jaguár című kisregényéből készült filmjéből ismertem meg - a NEM-repülőgép volt.
Úgy emlékszem, hogy talán Mazurkának hívták az elhivatott feltalálót, azzal indokolta találmánya létjogosultságát, hogy azoknak az igényét is ki kell elégíteni, akik nem szeretnek repülni, azoknak is lehessen valamire felülni.
Nyomós érve volt a találmány mellet, hogy masinája, ha elromlana, akkor se repülne.
*
Hasonló srófra járt az agya a Folytassa sorozatban - talán a Cleo-ban -a szögletes kerék feltalálójának. Ugye, ez előnye az, hogy nem gurul vissza a lejtőn.
- És előre gurul? - hangzott a kérdés.
- Muszáj neki, mert hátrafelé tudjuk, hogy nem tud, így csak arra gurulhat!...
*
A következőnél nem az az érdekes, hogy ki találta ki - orosz volt, annyi biztos -, hanem az, hogy hogyan.
Az orosz halászok vérében ott van a muzsika.
Amikor éppen nem a vízen voltak, a part mellett tüzet raktak, foltozgatták a hálóikat, egy mindig volt köztük, aki tangóharmonikázott - röviden összefoglalva vedelték a vodkát.
Persze, aki iszik, annak időnként fel kell szabadítana a következő nyelet előtt a helyet, és hát hova járjanak, a partról intézték a dolgot.
A férfiember ilyenkor a csillagokat bámulja, egy meditációval felér a látvány és a csobogás együttes hatása, a már lent lévő vodka nyugodtan elhelyezkedik, és várakozóan pislog felfele, várja a társakat.
Nos, az egyik ilyen alkalommal felhős volt az ég, egy halász unalmában a vizet bambulta - és azt vette észre, hogy a heringek tömege lepte el a víz felszínét, fejeiket kidugva.
Megfigyelte, hogy amikor a harmonikás cigi- és vodkaszünetet tartott, a heringek lemerültek.
De ahogy újraindult a herfli, jöttek elő megint, szorosan - ahogy a heringek -, szinte egymás mellet, hallgatták a zenét!
Néhány generáció, és kialakult a heringfogás speciális módja.
Fagyos éjszakákon öt-hat harmonikás kitelepedett a vízpartra - azért kellettek többen, hogy felváltva pihenhessenek -, kivittek vagy két vjedro vodkát a hideg miatt, aztán húzták, csak húzták...
A heringek észre se vették, hogy befagyott körülöttük a víz.
A halászok mostantól csak arra vártak, hogy annyira megerősödjön a jég, hogy rámehessenek kaszával, aztán szép komótosan levágták a halak fejeit, pihenő, tavaszig semmi gond.
Olvadáskor összeszedték a halakat, üvegekbe rakták, már csak a penetráns szagot kellett elvenni valahogy, az orosz elme megint ragyog, hagymával.
Na, ez a ruszli.
És még mindig gusztusosabb, mint ahogy nálunk a parizert csinálják!
| |
| 964. | [tulajdonos]: freskó | Filip Tamás: szódás | 2021-08-14 20:02 |
A Sixtus-kápolna mennyezetfreskója. Négy évig készült, a világ legismertebb alkotása. 540 m².
Michelangelo fáradtan, de büszkén mutatta meg II. Gyulának, aki elégedetten hümmögött, tán még a művész vállát is megveregette.
Aztán benyúlt egy vödörbe, kivette a csöpögő meszelőt, és egy kartávolságnyi részletet nagy, energikus mozdulatokkal ízléséhez igazította.
Megtehette, ő volt a megrendelő, ő fizet(get)ett érte.
Ugye, Te is beleborzadtál?
Na, most képzeld el a szőlősgazdát, aki esőben- szélben-kánikulában metszette a töveket, permetezett, csujjogatta a seregélyeket, szüretelt, préselt, gondosan beállította a cukorfokot, forralta a cefrét, fejtette át- meg át az újbort, aztán palackozta, címkézte, és kibaszottul büszke volt borára, arra, hogy neve már egyet jelent a minőséggel, és akkor...
Tamás! Igaz, hogy ami nem tilos, azt szabad. És nem dől össze a világ, valóban. Csak a szobrok.
Szabad-e tiszteletlennek lenni egy művésszel? És most hagyjuk a paragrafusokat!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 963. | Filip Tamás: szódás | 2021-08-14 19:27 | | A fröccs amúgy a szeretet jegyében született. Jedlik Ányos szánta meg a Fáy András fóti kertjében borozgató nagyszerű társaság egyik tagját, akinek gyomra érzékeny volt a tisztán ivott borra. A vízzel való hígítás sokat rontott a bor élvezhetőségén, és a nagy fizikus előállt a szódavízzel és értelemszerűen a szódavíz készítésére alkalmas gépezettel. Emlékezetből írtam mindezt, nem ellenőriztem le, de ha nem így lenne, akkor is így van. Én például szeretem a jéghideg tiszta és üde fehérbort, de nem vetem meg a szódavízzel lazított változatát sem. Vörösbort csakis tisztán és akkor, ha elmúlt a nyár. Viszont egy nagy borásztól, Dúzsi Tamástól tudom, hogy a vörösbor is iható szódával, nem dől össze a világ. | |
| 962. | [tulajdonos]: Mi?! Fröccs? Azt ne!!! | Filip Tamás: űrmérték | 2021-08-14 18:20 |
Tamás felhívta a figyelmemet a bor és a szóda vegyítésének számtalan módjára.
Ebben sajnos nem tekinthetem magam szakértőnek, sőt, az ilyen jellegű bor elleni abúzust mélységesen elítélem.
Nekem az Antikrisztus megjelenési formája az lehetne, aki a bort vízzé változtatja. A fröccs és a tiszta víz között nálam már csak fokozatbeli különbségek vannak.
A fröccs a homeopátiás szerek előállítási módszerében megtett első lépés, csak idő kérdése, hogy a vízmolekulák memóriájára bízzák a bort. A hegyek vérét. A koncentrált napsugarat. A gazdák összegyűjtött, simogató tekintetét. A puttonyokat cipelők fáradt sóhajtásait, nyögéseit.
Egyébként is, ha én bort mondok, az alatt mindig vörösbort értek, azt szerencsére mások se igen vegyítik a világ egyik legagresszívabb vegyi anyagával, a dihidrogén-monoxiddal.
Ez az igen veszélyes anyag képes sziklákat morzsolni, hatalmas vasszerkezeteket ócskavassá változtatni, és évente többtucat MAGYAR ember haláláért felelős.
Orvul bekúszik minden résbe, és sunyin, alattomosan fejti ki romboló hatását. Ne engedjük, hogy sokak utolsó vigaszát, a palackozott derűt, a kapcsolatok katalizátorát is tönkretegye!
A vörösbor egyetlen, számomra is elfogadható hígítási módszerét még gyerekfejjel ismertem meg, a forrás életem útkereséseiben Fároszként segítő mester, P.Howard - A láthatatlan légió - című tankönyvéből egy márványbavésésre méltó párbeszéd, idézem:
“Adj egy pohár vöröset, Kvörens, de ne tisztán, hígítsd valamivel.
Kvörens hátraszólt:
– Két deci vörösbort, három deci rummal hígítva.”
Levetve a szülői kötőféket, fiatal felnőttkorom egyik első szabad döntése volt, hogy ezt kipróbáljam.
Hihetetlen élmény volt! A második szintén, de a harmadikra nem emlékszem.
Elnézést, Tamás, de a fröccskészítés fortélyainak ismertetésével nem árnyékolnám be tisztességemet!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
