NAPLÓK: GULISIO TÍMEA RÉGI ÍRÁSAI Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 15:08 Összes olvasás: 5641| 19. | [tulajdonos]: Kis esti képek | 2015-10-22 12:42 | Kis esti képek
I.
Tudta, hogy vége (Vagy csupán most kezdődött el!?). Már aznap, mikor... Mikor segíteni jöttek hozzá és nem kért belőle. Mikor...összerogyott volna, ha tovább marad vele az a leány egy helyen... Előtte ült a templomban s fohászkodott, miképp nagy dolgok előtt szokás, úgy leborulva. "Nem tudsz te semmit!!" - ha hangja lett volna, ezt ordította volna a szerencsétlen "Istenasszonya"... "Ha tudná mennyire, mennyire..." - sóhajtott halkan a leány és lemondón a kemény kövezetre huppant.
...
De egymást nem hallhatták, csak hogy az olvasón a szemek szégyenkezve össze-összekoccantak... Elnehezült matató cipősarkak a pad alatt, nesztelen kaparászó egérke-ujjak... Ciccenések, zizzenések, csenevész magvak hó alatt... Föl-fölrebbenő cikázó, egymás elől kitérő kergetőző két gondolat-cafat... Ebbe a kérlelhetetlen merészségbe bele sem gondolhattak; mint összeölelő köd a tanya-magányra, egyszerre rájuk zuhant. Hangyabolyként nyüzsgő kis életek összefutása a föld alatt, teleholdnál fölsejlő púderpamacs...
Adj, Uram...!
...
Könyörülj...!
...
Adj Uram, Teremtőm!
...
Lepleket, lefedőt;
takarót, lepedőt...!
II.
Zöld és kék gombszemek, örök rettenet fekete leple alól kikandikáló-sunyító boldog mécsvilágok. Nemkomoly kergetések, ajtóbecsapások, önfeledt szénabolya-hajcibálások, Miatyánkba és egymásba szunnyadások...Kelfeljancsi-pofozás, leidiótázás, felhúzott nózi, harcimacska-fújás, nyakba-paplanba harapás, oda-visszaadás-kapás...ujjcumizás, most megvagy és nem menekülsz leteperés, "Te ha választhatnál miféle állat lennél?", "Te már most is az vagy!" - mondom én. "Nem bírod a kritikát. Az anya tán nem szidja gyerekét?" "No de így?" "Ó hozzád képest semmiség! Te ördögfiók!" "Te tündér, kendősfejű boszorkám!" "Mogorva csúf törpöm!" "Királykisasszony, vadrózsa! Csipkerózsika, te tán most is álmodsz!? Akkor én leszek a herceg!" "Te ló! Te szamár!" "Rendben, pokrócod leszek, hogy a mancsod meg ne fázzon!"
III.
Tente, tente, ne félj, ami nyerített nem volt más, nem a sátán, csak az este rúgta tomporon a Szent Mihály lovát! Ideje a vonításnak, kaparásnak, sipákolásnak! Ne riadozz, még nem késtünk el, a világnak, Bogaram, jajgatásból sosincs elege! Pókhálós keszegseggen csúszkál az idő; hangtalan szánkáz a didergés és melle egyre nő, fia szó nem hallik, ledőlt már a fal, az ordítást, a csókos cuppanást visszaverő... Csak lelkünk mi egereket itat a csöndbe beleszipogva; csak serényen bolyongjuk a Papnövelde utcát körbe, keresztül-kasul, mint útvesztőbe csavarodott süketek vakok... Kezünk lábunk nem sajátunk, ránk ült a Dec-ember, a fagymagány celsius-fogaival belénk kapott... Édes, minek izzunk? Mégis minek?... Azért kiterítlek; párálló testünk langy bölcsőket olvaszt a havon.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
