NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2024-04-23 19:13 Összes olvasás: 114045| 463. | [tulajdonos]: Jónás Tamás a versről | 2018-02-09 22:39 | Jónás Tamás
FOGALMAZZUNK ÚGY
.
.
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙„Ma verset írtam. Hallgatás helyett.”
∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙∙Jónás Tamás
.
.
Fogalmazzunk úgy, hogy egyszerű emberek, akik egyszerű dolgokat tesznek, felkelnek, mosakodnak, férfiak borotválkoznak (ha van borotvájuk) (kinek pengére telik csak), a nők sminkelnek reggel, aztán munka, kevés pihenés és ismételten alvás. Szóval, akiknek nem fér bele az irodalom az életükben, mert számukra már luxus. Luxus, mert számukra nem a nyelv az éltető erő, hanem a munka. A szorgos munka. Olvasni csak kevesen, és azok se mindig tudnak. Ezek az egyszerű emberek kérdezik meg tőlem mindig, számomra mi a vers, miért nevezem versnek azokat a szövegeket, amiket magam is és még sokan mások írnak. Mert nekik a vers rímes, dallamos, szerelmes, egyszerű és érthető, de ha rákérdezel, mit értett meg Pilinszkyből, mit értett meg József Attilából, vagy Balassi Bálintból, alig tudna kisiskolás módjára mondani róla valamit. És ez nem az ő hibája, mert ez nem hiba. Mondom nekik, nem tudni kell beszélni a versekről, azt én magam se tudok, most sem.
.
*
.
Azt kérdezik tőlem, mit tartok igazán versnek. Pedig, nem akarok, nem szeretném tudni, mi az a vers, mert nevezhetjük azt bárminek. Lehetne közhelyesen fogalmazni, hogy hívhatjuk mágiának, szeretetnek, vagy bűnnek. De mégsem ezt mondom. A vers számomra egy fájdalom. Akkor érzem versnek mások írását is, ha érzem benne a fájdalmat. Mert a szeretet, bármennyire is azt hisszük jó dolog, nem az. Nem az, mert a szeretet fáj, megöl, felbolygat, kikészít, leteper. Miként a hit. Kontrollál bennünket. Fel is szabadít, de végletessé tesz. A valós érzelmek állatiak. A szerelem, a szexualitás az bántó, az gyilkos. Erőszakosak. Miképpen a test a szellemmel és a lélekkel. A verssel lehet ölni, a verssel lehet bármit csinálni, mindenki másra használja. Jóra is, rosszra is.
.
*
.
Kérdezni kell tőlem, hogy mi az a vers. Amit nem is értek igazán. Miért jutunk el addig, hogy megkérdezzük ezt, miért kell mindenhez kérdés, ahogy a gyerekeknél? Mi az, ami arra kényszeríti a befogadót, hogy kérdezzen? Ilyenkor úgy érzem, hogy valamit elrontottam, valamit nem írtam meg jól, nem voltam egyértelmű, nem fájt eléggé a másiknak, ha kérdezni mer. Rosszul kell éreznie a másiknak magát, ha olvas, el kell gondolkodnia dolgokon, de úgy, hogy sose merjen kérdezni, érezze magát kicsit butának, hogy rájöjjön, meg kell tanulnia olvasni, értenie kell olvasni, de csak nagyon későn jön rá, hogy pont azért volt buta, mert szeretett volna megtanulni olvasni, pedig olvasni nem tanulni kell, érezni kell azt, amit olvasol.
.
*
.
Mi az a vers. Nincs rá definíció. Nincs rá más szó, újabb mondat. Ha elolvasol egy verset, tudni fogod, hogy az tényleg vers, ahogy tudod, mire használod a könyvet, tudod, hogy a székre le kell ülni, vagy a kést hogy kell megfogni. A versre nem a testünk válaszol, nem a testünk fog hozzá idomulni, nem a kezünk fogja tudni, miképp fogjuk meg a verset, hogyan kell a versre ráülni, kinyitni azt, mint az ajtót. A verset a léleknek kell tudni kinyitnia, aki téged kísér minden lépéskor.
.
*
.
Szóval a vers lehet tárgy is. Azért, mert úgy fogod meg, mint egy ajándékot, amit kedvesedtől kaptál, egy vigasz, egy igaz emlék. Azért is lehet tárgy, mert el tudsz benne veszni, mint egy barlangban, mégis, a sötétben érzed saját lihegésed, a szavaidat, hogy létezel, hogy vagy. Tárgy, amit magadnak gyűjtesz, szükséged van rá, mint a kenyérre, a vers éltet.
.
*
És akkor most jól figyelj: a vers lehet bármi az ég egy adta világon. Egy rossz szó, egy bántás, rontás, tárgy, fénykép, festmény, minden, ami mozog és minden, ami halott, ami körbevesz, és ami te magad vagy.
.
*
.
Ha nem tudsz benne hinni, ha nem tudod, mi az a fájdalom, ha igazán büszke vagy, ha szereted magad, de tudod gyűlölni, ha nem tudod, mi vagy, de mered azt mondani, hogy ismered önmagad, akkor nem hiszel másban sem, nem hiszel a versben, nem is érzed, nem is akarod érezni. De csak akkor tud megbántani, akkor tud megnyugtatni egy vers, ha te is akarod őt. Vágysz rá, mint a legtitkosabb vágyadra. Akkor nyílik meg igazán.
.
*
.
A vers nem más, ami benned van. A végtelen.
.
*
.
Úgy érzem, mondanom kell még valamit, valami furcsát. Lehet, metafora lesz, lehet hasonlat, nem tudom, majd kiderül a végén. A vers egy beszédfolyamat része, de lehet valami egészen más. A vers lehet egy sír, ami felett tudsz sírni, nevetni, vagy egyszerűen ülni és gondolkodni. De a vers lehet egy temetés is, bármit, nevezzük azt emléknek, nevezzük azt álomnak, tényleg bárminek, amit mi magunk hantolunk el, mert valamiért nem kellett, kidobtuk, megöltük, elűztük. És erő kell mindahhoz, hogy eltemessük, eltemessük tisztességgel. De a vers nem csak ez lehet, sőt nem csak ennek kell, hogy legyen. Legyen a vers a temetésre eljött emberek tudata, egyéni emlékezete, azaz érzés, amit egy szerettünk elvesztésekor érzünk mi, éreznek mások, miképpen dolgozzák fel mások az emlék halálát, a vers halálát. A te halálodat.
.
*
.
Nincs igazán jó vers, nincs igazán szép vers. Nincs igazán igaz vers. Nem lehet, nem lehet rajta kérni számon semmit, érzéseket egyáltalán nem. Azért sem lehet jó a vers, mert igazából a jó az rossz, azzal, hogy a jó dolgot le merjük írni, már bűnné, rosszá tesszük. Az eleve jónak ítélt dolgok oly törékenyek, hogy fel sem dolgozhatóak. A mágia része. Ezeket tovább gondolva, nem lehet szép se, mert már nincs benne az a szépség, amiért megszerettük. Megszerettük a gondolatot, az élményt, a másik ént. Téged. Már csak annak lenyomata, mása lesz. Szebb nem lesz soha, így csupán be kell érnünk valami hasonlóval, de nem széppel. Nem széppel, csúffal, rondával, bibircsókossal. Nem lehet igaz se. Mert érzésekből fakad, érzésekből táplálkozik, és az érzések tudtommal nem lehetnek igazak, nem érhetőek tetten.
.
*
.
Nem olyan a vers, mint a gravitáció, az alma leesik a fáról, leesik, ez igaz, de nem azért, hogy meghasadjon a földön. Leesik, mert le kell esnie, lehúzza a gravitáció. Attól lesz lírai ez a gondolat, hogy az almát nem úgy kezeljük, amiképp az történt. „Nem esett messze az alma a fájától” – tartja a mondás. Mégis, az alma jelképpé lesz, az alma szerepet tölt be, de nem a gravitációét. Tudjuk miét. Ezért tudjuk kifordítani ezt a mondást százféle módon. Tudunk egyszerre az alma lenni, tudunk egyszerűen az esés lenni, a szél, a levegő, vagy tudunk akár maga a fa lenni, amiről valami leesik. Így élhető meg máshogy egy-egy szó, és így élhető meg egy vers is.
.
*
.
Mert minden szónak más értelme van. A tükörnek. Mert a vers egy tükör. Meg lehet nyalni. Hogy tudd, édes-e vagy sem. A tükröt el is törheted, ne maradjon képed magadról, ne maradjon egy másik én tudatáról. A tükörben mindig máshogy látod magad, a másikat, a tárgyakat, sok mindent, vagy a semmit. Mutat valamit, de nem tudod magad sem, hogy igazán mit látsz, tényleg magadat látod, vagy amit szeretnél látni, mi az, amit láthatsz és mi az, amit nem. Nem láthatod benne a pillanatot, de láthatod benne a múltat, láthatod, mit láthat a másik belőled, mégis másnak látod magad, mint amit te magad önmagadban. Tehát nem mutat meg semmit, de megmutat mindent. Még ha ez bolondság, amit írok.
.
*
.
A legelején úgy fogalmaztam, hogy egyszerű emberek kérdeznek tőlem a versről és válaszolni próbálok rá, és ha ők mégse tudnak ezek után semmit se mondani a versről, tényleg nem az ő hibájuk lenne. Mert ez nem hiba. Nem lehet az enyém se, mert nem lehetek én se más: csupán egy egyszerű ember. Így magam se tudom, miképpen kapcsolódik a fájdalom, a tárgy, a megismerés, a bármi, a bántás, a rontás, a fénykép, a festmény, minden, ami mozog és minden, ami halott, és ami körbevesz, a halál, a temetés, a tükör, lényegében tényleg bármi.
.
.
FÉLONLINE.HU, 2011.09.10. (http://felonline.hu/2011/09/10/fogalmazzunk-ugy/)
.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
