NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 06:53 Összes olvasás: 113876| 1032. | [tulajdonos]: Ratkó József 36. | 2023-02-06 22:34 | Tavasz
Feszengnek a suhanc akácok,
helyüket örömest odahagynák.
Kis, nedves újszülött levélkék
félve a fényt tapogatják.
Röpülni akar a bokor,
próbálgatja szárnyát a szélben.
De gyönge még. Hát elkapirgál,
s megül a melegedő fészken.
Gyalogol az út kőcsizmában,
jegenyefa a vándorbotja.
Hóna alatt gubancos árok,
gizgazból szőtt üres tarisznya.
A táj szegény még; tücsök tüsszög,
cincog a villanó egérke.
Ezt a telet is átvészeltük.
Hámlik az ég. Nap süt. Megérte. | |
| 1031. | [tulajdonos]: Ratkó József 35. | 2023-02-06 22:32 | Harmadik
Mert nem szentelte meg se pap,
se jegyző apámék hitét, ágyát –
a madárlátta szerelem
vad bokrok alján tartotta nászát.
S világgá indultak anyám
forró méhéből előttem ketten.
És én lettem a harmadik
e törvénytelen, szép szerelemben.
Harmadik lettem, akinek
az a sorsa, hogy poklokat járjon,
s dolga, hogy igazat tegyen
e kacsalábon forgó világon.
Hisz kell az igazság nagyon.
Rúgott homlokú félénk szegények
szorongnak isten térdinél.
Szólaljon értük csillagos ének. | |
| 1030. | [tulajdonos]: Társasjáték | 2023-02-05 11:16 | .
Azoknak ajánlom, akik itt, a Dokkon is folyton ezt szeretnék játszani...
.
.
. | |
| 1029. | [tulajdonos]: Válasz | 2023-02-05 10:40 | "Vége?"
Naív vagyok.
Azt remélem, igen.
Persze már hozzászoktam a csalódásokhoz.
| |
| 1028. | [tulajdonos]: ÜZENET KARAFFA GYULÁNAK | 2023-02-04 10:05 | .
AZ "A VÁDLOTTAK PADJÁN" NAPLÓBAN MÁR JELEZTEM A TULAJDONOSÁNAK , HOGY ÉRTELMETLENNEK ÉS LEHETETLENNEK TARTOM VELE A PÁRBESZÉDET POLITIKAI TÉMÁKBAN.
.
MOST, A SAJÁT NAPLÓMBAN AZZAL A KÉRÉSSEL ERŐSÍTAM MEG EZT A JELZÉSEMET, HOGY TEKINTSE UTOLSÓ REAGÁLÁSOMNAK BÁRMINEMŰ POLITIKAI MEGNYILVÁNULÁSÁRA A DOKKON.
.
KÖSZÖNÖM.
.
| |
| 1027. | [tulajdonos]: Ratkó József 34. | 2023-02-03 17:26 | Éjszaka [Szombat...]
Szombat van.
Éjszaka van.
Vak az ég, világtalan.
Nincs fény sehol,
se fent, se lent.
A holdfény megalvad. A lámpák
halott szentjánosbogárkák.
Növeszti karmait a csend.
Gondjaira borulva alszik
a munkás, a paraszt.
Senki nem virraszt.
Egyedül van a világ,
fénytelenül.
Fölötte minden csillag
megüvegesedik, kihűl.
Egyedül vagyok én is, egyedül.
S félek. A súlyos éjszaka
nyitott szemembe dűl.
Elfér benne –
olyan nagy. Olyan kicsi.
Nincsenek határai,
csak részei vannak, részei.
Tornyok, faluk, álmukban is
forgolódó, csikorgó városok,
oly kicsik, hogy szemem
csak sejti őket.
Amőba-országok tolulnak,
türemkednek, egymáshoz szorulnak,
lökdösik, feszítik a Földet.
Emitt, mint óriás csiga,
lassú ház mászik.
Fénylik a nyoma:
nyálzik.
A rész most nagyobb az egésznél,
mert látszik.
Lófejű fejsze vicsorog,
dühében a tőkét harapja.
A varas tőkére csorog
habos haragja.
Eső csurog,
az isten nyála. Csurog az építkező fára,
virágra,
a megemészthetetlen világra.
A Hold: cigányszem –
ragyogna s elfeketül.
Fél az anyag egyedül.
Föltoronylik a jegenye,
imbolyog, célt kutat.
Körülötte a bokrok, a kövek
beássák magukat.
Falu kinnhagyott kisfia,
gyerek-riadtan dermed a tanya.
Mozdulna s nem mer. Nem talál haza.
Észrevette, nézi az éjszaka.
Nem vesz tudomást a veszélyről,
háborúról, közelgő télről,
csak nő a fű.
Azt hiszi, örök életű,
mint én hittem
gyerekkoromban.
Ahol én vagyok, nyugalom van.
Nem fél a rönk, amin ülök,
a homok nem vacog.
Bíznak bennem a körülöttem
surrogó atomok.
Érzik, hogy itt vagyok,
s ember vagyok.
A halhatatlan
anyag bízik a halandó anyagban,
hisz bennem.
Pedig neki csak változás
az elmúlás,
amely elpusztít engem.
Az anyag indulata
csupán energia:
fény, mozgás és meleg.
Az anyag nem szeret,
nem szaporodik, csak átlényegül.
Él időtlenül, terméketlenül –
ráér, s ez adhat néki nyugalmat.
Nekem a szerelem.
Szívembe nyomhatnám a kést,
ha nem volna velem.
Mert nekem a szerelem merész,
halálig tartó összeesküvés,
gyönyörű, páros lázadás
a zsarnok elmúlás
ellen; örök harc, konspiráció –
ha róla szólna, elnémul a szó,
mert páromat én el nem árulom.
Halálra ítélt engem az idő,
de az életet mégis vállalom.
S ezért vagyok különb a kőnél.
Lélekkel magasabb
az ércekbe gyűrt örök erőnél,
a forró földnél,
amely majd magába fogad.
Az ember nagy, nem az anyag. –
Hajnalodik. S ahogy felállok,
felmagasodnak a suhanc akácok,
a világ is feláll.
Épülő dóm a jegenye,
orgonasípja kismadár.
Most szellőzködni kezd a táj.
Lobogóit a fény kibontja,
feljön a Nap.
Alvó puli a boglya,
gőzöl,
szárítgatják a sugarak.
Ág roppan s pörögve lehull,
a földbe belesimul –
ó
anyag honvágya,
gravitáció!
Az apró neszre a kutya
álmában hegyezi fülét,
de föl nem ébred. Már nincs veszély.
A kotlós lombok alatt
mocorog, alszik a szél.
Vas-tündér, izzó Nap, tündökölj! | |
| 1026. | [tulajdonos]: Ratkó József 33. | 2023-02-03 14:13 | Ember, fa
Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.
Minden fában lélek lakik,
az emeli az ágait,
és fészket óv, szélnek feszül,
s szenved – már majdnem emberül. | |
| 1025. | [tulajdonos]: Ratkó József 32. | 2023-02-03 14:10 | Bújócska
Bújócskát játszott a halál,
keresett életre-halálra.
És ha valakit megtalált,
rácsapott a bunker falára.
Mi is ott bújtunk napra-nap:
lélegzetünket visszafojtva
kuporogtunk, s – ipi-apacs –
boforc böffent, robbant a bomba.
Így volt. A halál csalt, lesett,
nem számolt tízesével százig. –
Aki bújt, aki nem – megyek.
Három gyerekem bújócskázik.
Búvóhelyük a fa, az ól;
nekidőlnek a ház falának
és lesnek kis kezük alól –
játszanak háttal a halálnak.
| |
| 1024. | [tulajdonos]: Ratkó József 31. | 2023-02-03 14:07 | A halálig
Én, egy a fegyvertelenek közül,
egyensúlyozva egyszál hitemen
a félelem szakadéka fölött
énekelek. Magamat bátorítom.
Talán átjutok a halálig. | |
| 1023. | [tulajdonos]: Ratkó József 30. | 2023-02-02 23:49 | Anyám [Anyám...]
Anyám a föld alatt van,
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban
költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett
– bogárka, búza lett-e –
vigyázok, rá ne lépjek. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
