Tíz kicsi bűnjel . – Minden utcasarkon csak terólad hallok, Azt beszélik, van néhány gyereked. És még azt is hallom, minden utcasarkon, Nős vagy, és az asszony nagyon szeret. És azt mondják, hogy érte te is odavagy, Márpedig a múlt éjszaka egész másnak mutattad magad. Elmúlt az az éjszaka, De tíz ujjad tűznyoma, Apró bíbor bűnjelek, Tanúk rá, hogy létezett.
– Minden utcasarkon csak terólad hallok, Hogy körbehordasz apró bűnjeleket. És még azt is hallom, hogy az tíz kicsi ujjnyom, És hogy éjjel pont én voltam veled. S ami főképp meglep, hogy ezért odavagy, Márpedig te előzőleg zárkózottnak mutattad magad. Kiáltozva emlegetsz Tíz kis bíbor bűnjelet, S felléptél már mérgesen Vagy száz nyilvános helyen.
Másként kéne, lármát csapsz, így iszony a viszony. Másként kéne, másképpen, ez iszony, nem viszony.
– Én ezentúl vallom, minden háztömbsarkon, Hadd tudja az egész lakótelep. Mától én a blúzom vállamról lehúzom, Hadd lássák az összes bűnjeledet. És teszem én ezt addig, míg egy éjszaka Vállam fehér bőrére majd újra rásüt tíz ujjad nyoma. Új és újabb bűnnyomok, Erre bizton számítok, Mit feltárhatok, Vagy száz nyilvános helyen.
– Gallérom felhajtom minden háztömbsarkon, Mert rám bámul mind a lakótelep. Hátam mögött hallom, minden háztömbsarkon, Itt megy az, kit egy nő nagyon szeret. Csak azért, mert éjjel ittam valamit, És valaki magányos volt, hát gondoltam, segítek kicsit. Az sem jó, ha emleget, Az sem jó, ha elfelejt, Az sem jó, ha nincs nekem, Senkin sehol bűnjelem.
Másképp kéne, másképpen nem tudom, nem is tudom. . . .
Nagy utazás . Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, Hol van a tűz, hova lett a mindig sóvár régi láz, Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?
Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg, Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz, Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.
Mivé legyek most nélküled? Hová megyek így nélküled? Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz, Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?
Nagy utazás, a vonatunk újra indul, Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz, Induljunk el hát megint, Gyere velem most az ígéret szerint!
Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk? A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz, Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.
Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk, S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka, Vonatunk kattogó zaja. Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk, Nagy utazás az életünk. . .
Balogh Ádám . Jó reggelt, Balogh Ádám, bársonysüveges! Jó reggelt, hű Borbála, táncban az ügyes! Sárga karmazsin, díszes baldachin, gyöngyös kaláris, galambom fiskális, bársony tafota, tedd ide-oda! Ez ám legény!
Te vagy a vitéz legény, pajtás, Tyukodi! Bercsényi, Bezerédi, Bottyán, Thököly! Ulászló, Hunyadi, galambom Apafi, Őz Pál és Jurisics, Koppány és Dugovics, bársony tafota, tedd ide-oda! Ez ám legény!
Így tedd rá, úgy tedd rá, mindig csak tedd rá! Szól a csimpolya is, duda-duda-dínom-dánom! Keszke-keszkenő, pompás az idő! Ellopták a lovam, megverem a csizmám szárát!
Jó reggelt, Corvin Mátyás, szavahihető! Jó reggelt, Szép Zsuzsanna, pompás az idő! Vacsista-yatapi! Pezsuta-vicsasta! Hu mayukan epe sni! Mazakan, mazakan! Sungma-kiscsima! Ink-ka-sa-ba-pe-sa-wa! Heyoka Hi!
Szép estét, Rózsa Sándor, itt az alkalom! Zöld Marci, Patkó Bandi, váltott lovakon! Pákozd és Sukoró, cifra mogyoró, száz aranycsikó, hej! . . .
Amikor begerjed a jóindulat . Amikor begerjed a jóindulat, az ember visszakézből megint árva marad, mindenki jót akar, s te árva cigány ott állsz és nincs gazsula, csak a jó akarata, mindenki szigorú lesz, tudja mi lesz, és a jó akarata nagyon kemény kereszt, mert, ha a jóért megy a harc, te nem cigánykodhatsz.
Nem söpör padlást már, ki padlást söpört, már nem is öldököl, aki rég öldökölt, az idők szétváltak, te árva cigány, a húrjaid vonalán szanaszét szállt a világ, s beárad a szétszállt világ résein a „ jóindulat ", s ebben az áradatban a hegedülő árva cigány marad, folyik a jóért a harc, de nem cigánykodhatsz.
És hogyha nem cigánykodhatsz árva cigány, húzz nekik valamit az élet mián, húzd azt, hogy nem minden a jóindulat, az élet árva marad, így megint árva marad, az élet féregszerű, mégis, mégis marad, jöhet sok tányérfejű, buzgó jóindulat, folyhat a jóért a harc, ha nem cigánykodhatsz.
Jó lenne cigánykodni, vén hegedűs, és ha egy nagyon picit rád jön a tűz játszani hangszereden, úgy, ahogyan, valahogy húrja szerint valahogy hangja szerint de sajnos mostan begerjedt a „ jóindulat ", félni kell, hogy az élet visszakézből ismét árva marad, hegedűd árva marad, s te nem cigánykodhatsz.
Néznek a tányérfejűk nem láttak még hegedűt begerjedt és szigorú, számonkérő fiúk. S mondják, hogy játszd hegedűn, csak azt, hogy hol van a bűn, s az élet úgy veszik el, már megint úgy, ahogy kell. . . .
A dizőz . Én önt várni fogom egy pályaudvaron. Egy füstös étterem lesz a székhelyem. Itt ön miatt időz egy aranyruhás dizőz, s hallgatja énekét egy szélsodorta nép.
Egy álom-mozdonyon ön felénk tart, tudom. S a félreállított váltókon átrobog. És mondhat bárki mást, a nagy találkozást megérjük még, tudom, a pályaudvaron. A pályaudvaron, hol mindenki rokon, hol nincsen semmi más, csak egy nagy várakozás.
Itt mindnyájunknak ugyanaz hiányzik, egy távollévőt hiányolunk váltig. Hozó vonatját seregelve várjuk, hívőn hisszük, irányunkba száguld álom-mozdonyán.
Én önt várni fogom a pályaudvaron. Itt ön miatt időz az aranyruhás dizőz. . . .
Egy kitalált személy . Harmincöt Symphonia, nikotintól bűzös a szám. Samponom Palmolive, érzik a hajam szagán. Egy órája ittam is, és annak is van szaga. A számon épp most kijön, plusz még a Symphonia. . A kezem kezet fogott másfél órával ezelőtt, De holnap is érezni fogom rajta az illetőt. A szemem filmvetítés, előzetest vetít. Egy eljövendő nagyfilm megkevert részleteit. . Az ujjam éppen mozog, nyomok egy csengőt vele. Az ajtón ott a felirat, egy kitalált személy neve. Samponja filmvetítés, kockás a haja szaga. Itala kézfogás, csengője Symphonia. . Az ujjam éppen mozog, nyomok egy csengőt vele. Az arcomon végigsimít egy csukódás lehellete. Az ujjam éppen mozog, nyomok egy csengőt vele. Az ajtón ott a felirat, egy kitalált személy neve. . . .
Az ötödik napon . Négy napja túlságosan fáj, Úgy teszek, mintha itt volnál, Ülnél az asztal sarkánál, Úgy, ahogy mindig is szoktál, Kérdezlek, mint ki választ vár, Minden szó szerteszéjjel száll.
Várnám az ötödik napot, Hogy majd rólad végleg leszokok, Tolnám a nehézkes időt, Legyen úgy, mint mindig ezelőtt, Az ember a levegőbe néz, Még a csönd is ölbe ejtett kéz, Minden új nap túlságosan fáj, Úgy csinálni, mintha itt volnál. Ennél már többet kibírtál, Ez csak átmenet, hogy fáj, Négy napig tart az elvonás, Holnapra minden-minden más, Rád szoktam, túl is rád szoktam Dúdolom föl-le hajlongva.
Másnapra ólmos lett az ég, Úgy tettem, mintha elmennék, Bennem már semmi sem volt szép, Jó volt a száraz üresség, Túléltem, és most elmennék, Volt ilyen és lesz ilyen még. Négy nap és itt az ötödik, Hogy az ember rólad leszokik, Amit látok, a képek üresek, A hiányod gyógyul, mint a seb, Kibírtam, most már mehetek, Csak a képek, a képek üresek, Csak a képek, miért üresek? .
Léptekre ébredek . Léptekre ébredek, lent megy hosszú menet, tárom az ablakot, nézem, kik vannak ott, látom, hogy nagy tömeg, fáradtak, rongyosak és katonák. Régen lefegyverzett katonák.
Szégyenre ébredek, foglyok vagy részegek, névtelen katonák, járják az éjszakát, nagy bakancscsoszogás, s mindig az én utcámon mennek el. Rég egyikük sem énekel.
Tárom az ablakot, rátok mit szórjak most, fölnéz mind, míg elhalad, rám bízzák az arcukat, hé, névtelen katonák, mért pont az én utcámon mentek el? Ahogy senkit sem, engem sem érdekel.
Rátok mit szórjak itt, átok az nem segít, ha vártok virágesőt, várjatok más időt, s ha érzitek, nem jön el, mért jártok errefelé, katonák? Mért pont az én utcámon mentek el?
Nincs szükség rátok, meghaltatok, mindenki alszik, s egyetlen, ki rátok nyit egy ablakot, még azt sem tudja, hogy az arcotok minek mutatjátok, virágot vagy átkot kell fogadnotok. .
Ágnesre várva . Pont ötkor érkeztem oda. Szembejött egy öregasszony, görnyedten járt, aztán két lány jött arra rágógumit rágva, de az összes nőnek Ágnes arca volt, ahogy elnéztem, Ágnes arca volt.
Míg az újságosnál, az SMS szerint megálltam és Ágnesre vártam. Míg az aluljáróban, a jeges huzatban tíz év után Ágnesre vártam.
Két perccel öt óra múlt. Két nő jött a metróhuzatban, egyik kövér, másik ösztövér, túlhaladtak rajtam szót se szólva, de mind a kettőnek Ágnes arca volt, míg eltűntek egymásba karolva.
Tíz év után mit változhatott, találgattam Ágnesre várva. Tíz év után mit változhattam, találgattam Ágnesre várva.
Tíz perccel öt óra múlt. A világ legjobb nője jött épp arra. S bár néki is Ágnes arca volt, talán ezért nem jöhetett szóba. És jöttek nők, bárki lehetett ő tíz év után csúnyán megváltozva.
Az újságárusnál az összes nőben őt, Ágnest láttam, míg Ágnesre vártam, az újságárusnál az összes nőben őt, Ágnest láttam, míg Ágnesre vártam.
Húsz perccel öt óra múlt. Úgyis eljön, mondtam, olyan fajta, és tíz év után, tíz év után hátam mögül megszólalt a hangja. Az újságárusnál, megbeszélés szerint rám szólt a régi, rekedt hangja.
Rám nézett és nincs tévedés, ott az Ágnes mindegymilyen arca. Rám nézett és nincs tévedés, itt az Ágnes mindegymilyen arca. . . .
.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
