NAPLÓK: Bara Legutóbbi olvasó: 2024-04-20 01:51 Összes olvasás: 50258414. | [tulajdonos]: ha már megírtam... | 2021-05-11 21:54 | Egy szonettkoszorúba csak akkor szabad belevágni sztem, ha kellő tudás, ismeret, ráérzés, türelem, elszántság és nem utolsó sorban tehetség van a költőben. Én az előbbiek miatt még csak nem is álmodozom arról, hogy ilyenbe belefogjak.
Néhány kortárs szonettjét kíváncsisággal, gyakran elismerő "csettintéssel" olvastam, de gyakran "lapozok", ha belefutok egyikbe-másikba. Sok olyannal találkoztam, ami a 3.- 4. "szakasz" után már teljesen érdektelenné vált. Így nem egyszer átsiklik a szemem más versre, olvasnivalóra. Mert vannak szerzők, akiknek tetszenek a versei, de a szonettkoszorú(ja) már nem tud lekötni.
Ketykó Istvántól korábban - bevallom - semmit nem olvastam. A miértjére nincs válasz. De most, hogy a Nagyítóba került el kezdtem olvasni, és nem tudtam abbahagyni. Nekem a mérce: visz, sodor egyik szonettről a másikra, s azon veszem észre magamat, hogy már a mesterszonettnél járok.
Én is őszintén sajnálom, hogy nem megfelelő minősítést kapott, de mégis örülök, hogy most, a nagyítózás okán olvashattam. (Nekem) élmény volt. Ahogy még más verse is. (...mert ezek után kíváncsi lettem a többire is.)
U.i.: Hezitáltam, hogy így, megkésve, és egyáltalán, és én, a kis senki...meg hogy jön már ki, hogy épp most...de miért ne? Most is ugyanígy gondolom, mint amikor megírtam, napokkal ezelőtt...csak hát én és a bátorság néha elmegyünk egymás mellett...
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|