bevillan még most is, milyen büszke voltam, amikor az utcán utánad fordultak: a ruhádat honnan?
hányszor terveztem, hogy a világoskék helyett veszek egyszer újat. legalább tíz éve, hogy otthon csak mackóban. de neked nem kellett. kényelmes. megszoktad.
már nem érdekelt divat vagy mit szólnak mások. én is úgy két éve egy bordót használok. a cigitől égettet arra cseréltem le.
nem mintha nem vágynék, de kényelmesebb benne visszaszámolni.
Az ólmos köd a téren fátylat játszik, autósztrádán jégborda feszül, a lámpavasra hideglelés mászik, az ünnep zöldje komposztba kerül. A lelki béke néhány blogban posztol, és roncsderbit hirdet meg a halál, ki eddig küzdött jobb, ha továbbgondol, nem erősekhez feni a kaszát. A számvetés ma sem az Isten dolga, de bevégzi mit ember tervezett, míg emelkedsz, ne ülj túl magas lóra, mert szabadesés lesz a végzeted!
Egy nyugdíjasnak általában összeborzolódnak a napok. Ez az a kor, amikor már nem fontos kibogozni a hétfő tincsét a vasárnapiból. A hétköznap vagy ünnepnap közötti különbséget nem jelzi esténként az ébresztőóra beállítása. Lassan a hétvégi ebédek menüsora elveszíti megkülönböztető jellegét. Nincs akkora jelentősége a korábban megmásíthatatlan ételkoszorúnak. Ami van abból lesz ebéd. Esetleg vacsora. Az előző pillanatot is csak a kályhához visszatérve tudod folytatni. A bolt egyre távolodik, a kanál elnehezül a kezedben. Az utcán meglep, ha észrevesznek, és nem lep meg, ha nem, hiszen most is a tíz évvel ezelőtti göncödben játszod a láthatatlant a fal mellett csoszogva. A várakozásokba meszesedett gerinced egyre görbébb, és laposakat pislogsz még szeretteid mellett is. Az ölelés olykor futva közlekedik. A gondolatok leporolásra várnak, de ha szavakba próbálod önteni, a szó valahogy egyre többször beledagad a szádba. Vagy nincs kivel megosztani azt az egy falatnyit, vagy attól tartasz, hogy másnak már elment tőle az étvágya. Amikor csak élvezni kellene az életet lehet neked már nem megy. De ha van, aki éhét mégis veled csillapítja, szerencsésnek mondhatod magad. Amíg megoszthatod valakivel csillagok mellett szemed ragyogását, amíg talpalatnyi helyen sem a szűköt, de az ölelést érzed, addig körülvehet akár a csend is. Nyugodt lehetsz, mert majd éppen akkor koppan a küszöbön egypár cipősarok, amikor nem találod a járóbotod, és elkíséri bizonytalan lépteidet. Ha kell, egészen az örökkévalóságig.
Sajnos az első videós verzió valamitől sérült, s mivel már nincs meg a gépemen, javítani sem tudom. Igaz, nem is tetszik már így, utólag. A fotókat, effekteket mind lecserélném...azaz nem javítani kellene, hanem újraszerkeszteni az egészet. Ahhoz meg mostanság nincs türelmem. Amúgyis azt tapasztalom, hogy az embereknek nincs ideje és türelme az ilyen amatőr videókat végignézni. Rohanunk, rohanunk, rohanunk.
Sosem álltam térdig sárban, fogathajtó űzte lábam. - Patáimat kő nem verte -, hátam néha felnyergelte. Rajtvonalnál egyre-egyre suttogta, hogy menj te, menj te! Célba értem számtalanszor, pénzt fialtam, ünnepnap volt. Aztán évek kaptak vállra, repítettek más karámba. Hittem végre pihenhetek, nem balsors vár, s nem menhelye. Tévedés volt. Lóhalálban ember küldött ló-halálba. Amíg bírtam, Remény voltam, aztán inkább láttak holtan.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
