| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |
| Új maradandokkok |  |
| Prózák | |
| FRISS FÓRUMOK | |
| FRISS NAPLÓK | |
| VERSKERESő |  |
| SZERZőKERESő | |
| FÓRUMKERESő | |
|
NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-09-13 16:34 Összes olvasás: 720657| 6329. | [tulajdonos]: MŰÚT 2026 | 2026-08-17 17:51 | Bolyongók
Annyiszor éltem át az autóban, hogy
a találomra megszólaló komolyzenék
komponistái közt van egy,
aki mindig zavarba hoz,
és nem tudok mit tenni, néhány perc után
át kell kapcsolnom egy másik adóra.
Félve pillantok a kijelzőre, és mindig
Robert Schumann nevét pillantom meg.
Esküszöm, egyetlen másik mesterrel sem
járok így soha, ő az egyetlen.
Ám mivel túl gyorsan elkapcsolok,
a műveit voltaképp nem ismerem,
és egyre kényelmetlenebb az érzés, hogy
nem tudunk egymással szót érteni.
Nem akartam méltánytalan lenni, hát
utána jártam kicsit, vajon miért van ez?
A baj velem van, vagy átjárja műveit
valami tanácstalanság? Tényleg úgy ír,
hogy nem tudja az irányt ő maga sem?
Megkérdeztem egy barátomat,
ki otthon van oly sok dolog mellett
a zenében is, és megvilágított:
Schumann zenéje nem utazás, ő bolyong,
s közben belső párbeszédet folytat önmagával.
Nála nincs fő irány, ő bizony
gyakran visszafordul a megérkezés helyett.
Mintha naplót írna, nem történetet.
A végkifejlet helyett vele
a pillanat igazságát élheted meg.
Ezek után szeretnem kell a zenéjét, mert
mutatis mutandis valamelyest magamra
ismerek benne. Nyilvánvaló, hogy
mindeddig a saját bajaimat észleltem nála,
anélkül, hogy rájöttem volna, és
annyi iránytalanság, mozaikosság
van bennem, hogy inkább szabadulni
akartam tőle, de mostantól akár
büszke is lehetek rá. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
|
