NAPLÓK: Az őrült nő ketrece Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 21:41 Összes olvasás: 2019133. | [tulajdonos]: új varázslat kellene | 2016-11-18 11:58 | Igazság, boldogság, beteljesülés, csak a mesékben van. Hiába csodálom a gyönyörű mélybordó bársonyrózsát, vagy az ezer csodás alakot öltött hópelyheket. Lehet, hogy valakinek ez segít, hogy jól érezze magát; nekem már nem... Valami új varázslat kellene, ami elfeledteti, hogy: mindig, minden ugyanúgy.... | |
32. | [tulajdonos]: még feldobna | 2016-11-18 11:51 | Valóban vak lettem...vagy csak elfáradtam(?) Talán egy jó kis szex még feldobna, de nincs kivel és hol, mert olyan ember nem született a világra, és a lehetséges helyek is igen behatároltak. | |
31. | [tulajdonos]: neki van igaza | 2016-11-18 11:44 | Don Quijote tudta leginkább, hogy amit tesz, nem más mint önámítás, mégis egyedül neki volt igaza. A realitás minden adott pillanata elviselhetetlen. | |
30. | [tulajdonos]: Újraírlak | 2016-11-12 13:07 | ÚJRAÍRLAK
Képedet festem emlékezetből, folyton újra írlak, arannyal glóriázom fejed, mintha valakim lettél volna.
Szerelemszirmok lábad előtt: én álmodtam oda, emléked mégis tövisként szúr, fény vetíti az arcodat. Bennem semmidet szorongatom, valósághűre pingállak, hiányodat húsomba vájom - hadd fájjon; újraírlak.
| | Olvasói hozzászólások nélkül29. | akvamarin: Hamvas Béla | 2016-11-10 19:27 | "Amit most elbeszélek, az a lélek csodálatos változásai. Amit senki sem ismer, csak az egészre való emlékezés mámorából. Az értelem felé meglazítva, hogy átlátszó legyen. Valóságtranszparens. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy a szent könyvek. Ha a talogot ismerné, tudná. Később majd megtanulja. Ha Istent eléggé szereti. Meg fogja látni, mit jelent vele közvetlenül beszélni. Így persze. Nem. Erőtlen. És ha az ő szava megérintené. Ellobbanna egy szempillantás alatt, mint az izzó kemencébe ejtett pehely. Nem mindenkinek való. Csak a zene nyújt róla halvány képzetet, ahogy a szólamok egymást szüntelenül ellenpontozzák. A terek és idők egysége az elmúlhatatlan pillanatban. Ez idő szerint ez a legnagyobb tudás. Nem féltem önt. Eleinte zavarban lesz, és egy hangot sem fog érteni. Nem fogja tudni, hová kell nézni, mit kell érteni. Nem fogja tudni, hogy az egészet hátulról nézi, és előre nyitva van. Igen, de merre? Mi az, hogy előre? A negyedik-ötödik ütemben majd rájön. Nehéz? Ellenkezőleg, csak azért nehéz, mert könnyű. Mert józan. Ez az ember természetes látása, ez az átlátszó valóság. Érti? Ne gondolkozzék. Eressze el magát. Ne tegyen mást, mint amikor színházban van és néz. Látni. A dolog magától értelmeződik. Ne féljen, hogy valamit kihagy. Majd visszatér, és akkor megérti. Ne akarja azonnal az egészet és egyszerre. Ha a fonalat elveszti, gondoljon arra, hogy ez a lélek csodálatos változásai"
~Karnevál | |
28. | [tulajdonos]: önvizsgálat | 2016-11-10 16:10 | ÖNVIZSGÁLAT
Sokszor frusztrált vagyok, verseket hazudok, vágyom az elfogadást. Feltűnni vágyok… kérkedek is ha kell, hogy rám figyeljenek; sohasem voltam fontos senkinek. Én voltam két valami közt a lyukas szita, melyen átnézett a bámészok hada. Szálka voltam, kis semmiség, mely mégis szúr vág és csíp önmaga létezésével- mintha kimondatlanul is ráolvastam volna bűnüket egyetlen jól irányzott tekintetemmel... Én voltam az igazság pillanata, ami fájt. Ki viseli el ha szembesítik tulajdon arc nélküli valóságukkal, mögöttes lényekkel, kit folyton rejtegetnek mint vörös posztót. Belső látásom sértette hazugságra épített útjaikat - nem vagy csak alig néztek szemembe. Emiatt megköveztek, elhagytak, eldobtak, bosszút álltak, nem szerettek. (nekik nem kell vesét fürkésző látnok). Elfárasztott szeretetlenségük: felőrölte erőmet a megfelelni akarás; miként Sámsont Delila nyafogása. Így vesztettem el erkölcsi erőmet a keserű önsajnálat mezejére lépve. Koldulni jó szót, begyűjteni sok dicséretet, ahelyett, hogy vállaltam volna a számkivetettség Krisztusi alázatát, életen méltóságának színpadán.
| |
27. | [tulajdonos]: önvizsgálat | 2016-11-10 16:10 | ÖNVIZSGÁLAT
Sokszor frusztrált vagyok, verseket hazudok, vágyom az elfogadást. Feltűnni vágyok… kérkedek is ha kell, hogy rám figyeljenek; sohasem voltam fontos senkinek. Én voltam két valami közt a lyukas szita, melyen átnézett a bámészok hada. Szálka voltam, kis semmiség, mely mégis szúr vág és csíp önmaga létezésével- mintha kimondatlanul is ráolvastam volna bűnüket egyetlen jól irányzott tekintetemmel... Én voltam az igazság pillanata, ami fájt. Ki viseli el ha szembesítik tulajdon arc nélküli valóságukkal, mögöttes lényekkel, kit folyton rejtegetnek mint vörös posztót. Belső látásom sértette hazugságra épített útjaikat - nem vagy csak alig néztek szemembe. Emiatt megköveztek, elhagytak, eldobtak, bosszút álltak, nem szerettek. (nekik nem kell vesét fürkésző látnok). Elfárasztott szeretetlenségük: felőrölte erőmet a megfelelni akarás; miként Sámsont Delila nyafogása. Így vesztettem el erkölcsi erőmet a keserű önsajnálat mezejére lépve. Koldulni jó szót, begyűjteni sok dicséretet, ahelyett, hogy vállaltam volna a számkivetettség Krisztusi alázatát, életen méltóságának színpadán.
| |
26. | [tulajdonos]: Hajnali gondolatok | 2016-11-10 07:07 | Van abban valami finom romantika, ahogy egy nyári hajnalon sűrű madártrilla közepette az íróasztal fölé hajol az ember, s minden erőlködés nélkül megindul lelke a papíron. Csak ír és ír: költ, mint kotlós, szül, mint kisemlős, és szövi, mint pók egymás után a strófákat. Csiripelő madarak háttér szimfóniája szolgáltatja a meghitt perceket. Látszólag kihalt a terep, de már elindult az ébredés; nyújtózkodnak a fák, az emberek a kávé illatú légben. Majd útjára indul a mindennapi megszokás: életharc, öröm-bánat lüktető áramlása: a " minden napnak megvan a maga baja Ige így testesül meg. (úgy, mint a "hass alkoss gyarapíts.." világi ige). Az emberek, igen, az emberek, mint a fák.... ilyenkor jobban szeretem őket. Megérintenek teljes valójukkal; nénik és bácsik s épp úgy a kisgyerekek, ahogy totyognak... olyan elesettek, s olyan szeretetre méltóak. Ha arra gondolok, hogy az ember Isten teremtménye ( s nem a fáról leugrott csiszolt állat), megindul rajtuk a lelkem, az együttérzés bő meleg köpenye borul rám; érzem őket s forró könnyzápor zúdul arcomba. Csupa megértés vagyok: a földre szállt empátia. S már borulnék is a nyakukba, s együtt sírnék velük. Miért? mert olyan jó és felszabadító a sírás: ez jelzi, hogy még van valakiben szív; nem az önzés vezeti, a minden áron való érvényesülési vágy, hanem maga az ember lesz a cél, a maga esendőségével, gyarlóságával, bizonytalanságával. A szeretet szemüvege eltakarja a "műhibákat", s gyarlóságuk ellenére is azt látom, ami fontos, hogy ők is - velem együtt - Isten csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen alkotásai; az Ő képmásának és hasonlatosságának két lábon járó bizonyítékai. | |
25. | [tulajdonos]: Hagyd, hadd menjen! | 2016-11-10 06:26 | Néha túl komolyan veszi önmagát az ember; sérelmeit nehezen felejti el. Vagy oly mélyek és jogosak ezek a sérülések, vagy már alapból arra van predesztinálva, hogy megsértődjön. Mi lehet az oka. Szerintem a gyermekkorba vezethető ez a probléma: szerető elfogadó légkör helyett állandó kritizálásnak volt kitéve az illető, sok szidás, kevés dicséret, következetlen nevelés... amit tudjuk, hogy mit takar: akkor kap feddést, verést az illető gyermek, mikor valójában nem indokolt, amikor meg rászolgál a büntetésre, félvállról kezeli a helyzetet a drága szülő lény. Sajnos vannak olyan súlyos sérültek, akik nehezen emelkednek felül a gyerekkorukban elszenvedett sérelmeken, vagy oly mélyen beleivódtak a lelkébe, hogy évekkel később sem tudja egyenesbe hozni az életét és a lelkületét. Ekkor megjelenik a pszichiáter, mint megmentő (elvégre valakinek orvosolni kell ezeket a mélyben mozgó elfojtásokat), hogy az illető valahogy élhető formát találjon magának, akár gyógyszerek kiegyenlítő-karbantartó hatásai által. Megtapasztaltam, hogy az emberek előszeretettel rugdossák az olyan lovakat, amelyek erősen sántítónak. Jó szándékkal bár, de segíteni szeretnének, még sem a kívánt hatást érik el a sántikálónál, talán mert avatatlanok, felszínesek, és nem rendelkeznek pszichiátriai hozzáértéssel. Mindig akad jóravaló ember, aki segíteni szeretne, és megmondja a sérültnek, hogy szerinte hogyan kellene élni, mire kellene figyelnie és mit felejtsen el, de sürgősen. Ezzel csak az a baj, hogy sok a mellélövés, és a régi beidegződések miatt "jót tenni akaróira" kivetíti a szülei régi , következetlen viselkedésformáit, inkább ártó, mint segítő szándékait. Azon gondolkodom: miért vállal gyereket olyan személy, akinek lila gőze sincs, hogyan kell nevelni egy gyereket, hogy később, felnőtt korában bele ne haljon az életbe? Meggondolatlanság, mások követése, önismeret hiánya, felületesség, más is ezt teszi gondolkodásmód okozhatják az indokolatlan gyermekvállalást. Felnőtt korukban ezek a sérült személyek nehezen fogadják el a feléjük nyújtott segítő kezet; olyanok, mint a szelídítetlen háziállatok, betöretlen csikók. A segítő szándékban is rossz szándékot látnak; úgy vannak vele, hogy addig érzik magukat teljes biztonságban, amíg egyáltalán nem foglalkoznak velük, hagyják őket sodródni aszerint, ahogy nekik megfelel, és ez nem mindig rossz. hadd érezzék szabadnak magukat, akik gyerekkorukban agyon voltak gardírozva. Engedni kell nekik, hogy fejjel menjenek a falnak, s ha tévednek..,saját maguk jöjjenek rá a tévedéseikre, és alakítsanak ki valamiféle önkontrollt, ami segít nekik a társadalmi eligazodásban. hagyni kell őket. Ezek a gyerekkorban súlyosan "letört" személyek szigorúan ragaszkodnak a szabadságukhoz, amiben korábban nem lehetett részük. Járják csak a saját útjukat: menjenek a falnak, törjék össze magukat, essenek-keljenek, csakhogy mindezt szabadon tehessék, mert még szerencsétlenkedni is jobb szabadon, mint int jót cselekedve élni, de megkötözötten. | |
24. | [tulajdonos]: zseniális | 2016-11-09 10:09 | A háborús filmek műfajának egyik legzseniálisabb alkotása: Az őrület határa.
Az azonos zsánerű Ryan közlegény megmentése még elhappolta a díjakat Terrence Malick műve elől az 1999-es Oscar-gálán, most viszont már egyértelműen látszik, hogy Az őrület határán jobban kiállta az idő próbáját.
Filozófiai mélysége, hipnotikusan áradó képei és narrációja miatt gyakorlatilag bármennyiszer újra lehet nézni. Magába szippant, mint egy örvény, a vége után pedig azt a ritkán megtapasztalható érzést vihetjük magunkkal, hogy egy kicsit másképpen látjuk a minket körülvevő világot.
Érdekes volt Az őrület határán forgatásán, hogy gyakran először felvettük a jelenetet szöveggel, és utána felvettük ugyanazt a jelenetet szöveg nélkül is. Ezt már azóta javasoltam más rendezőknek is, mert nagyon hasznos lehet."
Amúgy nagyszerű trailer, mert a szűkös időkeret ellenére érthetően és plasztikusan ismerteti a film egyik központi kérdését: létezik-e egy másik világ, egy távoli szigeten, vagy legalább az emlékeinkben, amely táplálhatja az idealizmusunkat, ahova el lehet vonulni az ismert világ borzalmai elől.
Irigylem a franciák, hogy a mozi sötétjében, és még utána pár órán át, ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket tehetnek fel maguknak. Háború és lételmélet – Terrence Malick ennek a két alapból is szörnyen bonyolult témának az összeeresztéséből alkotott mesterművet.
(cikk részlet Terrence Malick művéről.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|