A pszichiátere azt tanácsolta Annának, járjon el közösségbe. Létrehoztak egy klubot a hasonló betegségekkel küszködőknek, Anna is csatlakozzon hozzájuk. Anna így is tett. Rendszeresen járt a programokra, és sokat beszélgetett betegtársaival. Néhányukkal azóta is tartja a kapcsolatot.
A pszichológus arra kérte Annát, vezessen listát arról, mit csinált egész nap. Anna nem örült a kérésnek, mert nem szokott túl sok mindent csinálni. Vagy alszik, vagy számítógépezik. De tudta, pont az a cél, hogy ezen változtasson.
Egyik nap Attila azt mondta Annának, hogy egy másik orvos is szeretne vele beszélgetni. Annának nem sok kedve volt hozzá, de beleegyezett. Az a bizonyos másik orvos, Attila főnöke, arról beszélt, hogy orvos és páciens között nem alakulhat ki szoros kapcsolat, és különben is, Attilának Anna csak egy a sok páciense közül. Anna hallgatott, majd a beszélgetés végén jó erősen becsapta az ajtót.
Egyre többet beszélgetek az egyik lánnyal, és ma is libabőrös lettem az ő nagyon erős hitétől. Én is hiszek valami felettünk állóban, a sorsban, abban, hogy mindennek oka van. Egy keresztény blogban olvastam régebben, hogy ha leesik egy veréb a fáról, az nem Isten tudta nélkül történik, hanem Isten beleegyezésével. Oka van, mint mindennek az életben. Az okokra nagyon nehéz rájönni, de szerintem talán nem is az a fontos, hanem, hogy mit kezdünk a helyzettel, újra elkezdünk-e repülni, és újra felszállunk-e a fára, ahonnan aztán bármikor újra leeshetünk, de anélkül, hogy összetörnénk magunkat.
Anna az álmokról írt cikket: Álom, édes álom „A vásárlás a kreatív tudatalatti felszabadításának egyik módja.” Egyetértek Carrie Bradshaw-val. A legtöbb nőt vonzza a divat csillogó világa. Ha tehetnénk, minden évszakban lecserélnénk a teljes ruhatárunkat. Kislánykoromban megtaláltam a Nagyinál a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek női magazinjait, és Anyukám barátnőjének skicceit. Napokig bújtam őket, és kivágtam belőlük a nekem tetsző darabokat. Akkor játszottam el először a gondolattal, hogy divattervező leszek. Aztán az élet másfelé sodort, de most, huszonhét évesen, jelentkeztem egy divattervező tanfolyamra, és izgatottan várom a kezdetét. Valójában stylist szeretnék lenni, de hát a kettő nagyon közel áll egymáshoz. Neked mik voltak a gyermekkori álmaid? Megvalósítottad őket? Sok szülő a saját gyermekkori álmait a gyerekén keresztül szeretné megvalósítani. Nekem erről mindig megvolt a véleményem. Hiszen a gyermeknek joga van saját álmokhoz. Neki kell tudnia, mit szeretne, és neki kell döntenie a saját sorsa felől. Terelgetni lehet, de csakis finoman, és csakis abba az irányba, amit ő szeretne. És ha időközben elkanyarodik az útja, nem szabad számonkérni. Folyamatosan változunk, legtöbbször az álmainkkal együtt. Én például nem csak divattervezésről álmodoztam, hanem szívesen lettem volna még egy csomó minden más is: színésznő, énekesnő, kaszkadőr, személyi testőr, festőművész Spanyolországban, büntetőügyvéd, műsorvezető… Hiszek abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, és az élethosszig tartó tanulásban is. Nem szabad leragadnunk egy helyben, tartanunk kell a lépést a világ gyors fejlődésével, különben lemaradunk, és tudásunk elavulttá válik, leköröz minket az új generáció. Ráérünk. Előttünk áll az egész élet arra, hogy úgy éljünk, ahogy valójában szeretnénk, ahogy a szívünk súgja. Ideje viszont megtennünk hozzá az első lépést. Tedd meg még ma!”
|