Kislánykorában Anna nagyon vagány volt. Folyton a fiúkkal játszott, határozott volt, vezette a többieket. Édesanyját be is hívatta az osztályfőnök, és azt mondta neki, hogy Anna terrorizálja a többieket, mindig azt kell játszani, amit Anna akar. Ahogy teltek az évek, Anna egyre befelé fordulóbb lett, és a serdülőkori testi változások az önbizalmát is elvették, többé nem tartotta magát szépnek, és úgy érezte, kevésbé értékes a többieknél. Ez az érzés felnőttkorában is kíséri, nagyon fontos lett számára a külső megerősítés. Önértékelését nagyban befolyásolja, mások miként tekintenek rá. Minderre akkor jött rá, mikor a pszichológusával beszélgetett. A pszichológus lány azt is tanácsolta neki, hogy próbáljon létrehozni egy egyensúlyt a pszichotikus pörgés és az azt követő érdektelenség között.
Annának nagyon jólesett, hogy az új szobatársnő kezelője megköszönte neki, hogy kiment tegnap a kezeltjével. Anna hiába mondta, hogy amúgy is ki akart menni, még egyszer megköszönte, és azt mondta, hogy Anna már annyi mindent berakott a közösbe, hogy nem akarta, hogy plusz teher legyen rajta.
A mostani kapcsolatomban biztonságban érzem magam, de az első párkapcsolatomban ez nagyon nem volt így. Az akkori párom előző barátnője folyamatosan nyomult a páromra, és a határozott kérésem ellenére is tartották a kapcsolatot. Csoporttársak voltak az egyetemen, és sokat beszélgettek. Többek között engem is kibeszéltek. Másfél évig szenvedtem, és „vártam”, mikor fognak összejönni. Ez a szakításunk utáni harmadik napon meg is történt. Évekig nem tudtam feldolgozni. Az érzéseim teljesen elmúltak a fiú iránt, sőt, ha visszagondolok, jobb lett volna, ha ez az egész meg sem történik, mert csak vesztettem a dolgon. Nem meséltem még a nagymamám bátyjáról, aki skizofrén volt. Munka közben vitába keveredett egy kollégájával, ami verekedéssé fajult, és addig ütötte a társát, amíg meg nem halt. Pszichiátriára került, majd Elmeotthonba, de én nem ismertem az ő történetét, ami azért érdekes, mert az első pszichózisomnál az volta a fixa ideám, hogy megöltem valakit. Talán átvesszük magunkra a múlt terheit? Ez azért is érdekes, mert például a szüleim között sokáig én voltam a villámhárító, és összekötő kapocs. Cipeltem a terheiket. Apa megcsalta Anyut a legjobb barátnőjével, és semmi megbánást nem mutatott. Anya bizalma érthető módon megszűnt egy időre, és arra kért, én figyeljek apánál a gyanús jelekre. Észre is vettem, hogy gyanúsan viselkedik, egyszer például óvszert találtam az autójában. Nem szóltam anyunak, mert anya azt mondta, hogy még egy ilyen, és elválik. Ma már nem cipelem a terheiket, rájuk bízom, hogy oldják meg a közös életüket.
Van valami, ami nagyon bánt, és a párom ellen követtem el. Pár hetes volt a kapcsolatunk, mikor megismertem egy nagyon fontos személyt az életében, én viszont egy pillanat alatt tönkretettem ezt a kapcsolatot azzal, hogy flörtöltem ezzel a férfival, ráadásul a párom titkát is elmeséltem neki. Nagyon bánom, hogy ezt tettem. A párom elveszítette emiatt a második családját, az állását, és az albérletét is.
A nagymamámról sem meséltem még. Hétvégén egy napot mindig nála töltöttünk, és ő az összes pénzét ránk költötte: ételre, süteményre, fagylaltra, újságokra. Én nagyon szerettem, ő volt a kedvencem a családból. Van egy gyűrűm, amit tőle örököltem, azt gyakran hordom. Anya nagyon csúnyán bánt vele. Lekezelően, türelmetlenül. A mama nem ezt érdemelte volna. Szerintem ebbe is halt bele. A temetésen nem tudtam sírni, addigra már kisírtam magam. Nem is nagyon szoktam kimenni a temetőbe, inkább a szívemben őrzöm az emlékét.
Anna így folytatta a korábban megkezdett naplóját: „Azt hiszem, ideje írnom a hétvégi konfliktusomról az egyik fiúval. Pénteken kettesben beszélgettünk a konyhában, és megosztott velem pár dolgot. Például azt is, hogy itt bent a házban borozgattak, és hogy ő csak azért van itt, hogy kulturáltan tudjon drogot fogyasztani, és hogy majd csak 30 éves korában fogja abbahagyni a szerhasználatot. Először meg sem fordult a fejemben, hogy ezt bárkinek is elmondjam, de szombaton beszélgettem a szobatársnőmmel, és vele megosztottam, ő pedig azt tanácsolta, hogy beszéljek a nővérrel. El is mondtam a nővérnek, amit most már bánok, mert igaza van a srácnak abban, hogy az én terápiámat az nem segíti, ha árulkodok másokra. Nagycsoporton sajnos előjött ez a téma, és most úgy érzem magam, mint akiben nem lehet megbízni, és nem tud titkot tartani. A párom is úgy látja, hogy nem kellett volna ebbe belekeverednem. A mentorom úgy látja, hogy alárendelt kapcsolat alakult ki köztem és a fiú között. Azt hiszem, igaza van. Talán azért történt így, mert a srác nagyon emlékeztet az unokabátyámra, aki kiskoromban sokszor elnyomott, és bántott, de ugyanakkor szeretett is. A fiú is hasonlóan viselkedik velem. Megfenyeget, hogy ha ezek után bármit elmondok neki, ő is továbbadja majd, ugyanakkor orgonacsokrot hoz nekem, és kakaót készít nekem. Kedvelem, de nem szeretnék a befolyása alá kerülni.”
|