NAPLÓK: Anna regénye Legutóbbi olvasó: 2024-04-25 06:03 Összes olvasás: 7563| 14. | [tulajdonos]: Facebook oldal | 2013-07-28 08:14 | | http://www.facebook.com/pages/Anna-reg%C3%A9nye/317052705077327?ref=hl | |
| 13. | [tulajdonos]: Készülő regényem XI. | 2013-04-29 07:13 | Miki hajnali 4-kor már itt volt nálam. Ma kirándulni megyünk a Mecsekbe.
Anna bejelölte az orvost facebook-on, aki válaszképpen feljelentette. Egyértelmű, de kegyetlen jelzés. Anna így egy hónapig le van tiltva arról, hogy bárkit is bejelöljön. Nem tud sokat az orvosról, de ennyi éppen elég. Szívtelen.
Anna egyedül motorozott. Jól ment neki, csak a megfordulással volt problémája, így az árokban landolt. Nem esett bántódása sem neki, sem a motornak, és a történtek nem tántorították el attól, hogy újra megpróbálja. Egy nap majd motorral fog közlekedni az utakon.
Anna úgy döntött, nem költözik albérletbe, marad a szüleinél. Így anyagilag is sokkal jobban jön ki, ugyanis kap elég szépen zsebpénzt, amit magára költhet, és augusztusig semmi dolga, majd csak akkor kezdődik a műkörömépítő tanfolyam. A későbbiekben szeretne körmösként elhelyezkedni. A diplomájával ugyanis nem tud. Így pedig legalább olyasmivel foglalkozna, amit szívesen csinál.
| |
| 12. | [tulajdonos]: Készülő regényem X. | 2013-04-28 06:10 | Féltékeny vagyok. Miki összejár egy lánnyal, mellette pedig velem is. Én szeretnék vele kibékülni, és teljesen más formában folytatni a kapcsolatunkat, mint eddig. Fent vagyok egy társkeresőn, de nem igazán vannak szóbajöhető jelöltek. Biztos vagyok benne, hogy megint sokáig szingli leszek.
Anna egy éjszakát töltött a zárt osztályon. Reggel megismerte az ott fekvő betegeket, mielőtt átmehetett volna a nyílt osztályra. A másik osztályon nagyon jó szobatársai voltak, mindenüket megosztották. Csak a biztonsági őr bosszantotta Annát, aki folyton rászólt, hogy a kórház területén tilos a dohányzás. Egyszer pedig éjszaka az egyik nővér rajtakapta, hogy a wc-ben dohányzik, és energiaitalt iszik. A mentőssel, aki bevitte a sürgősségire, összebarátkoztak, és a mentős elkezdett udvarolni Annának. Annának ez korai volt, így maradtak barátok.
| |
| 11. | [tulajdonos]: Készülő regényem IX. | 2013-04-27 05:36 | Két héttel ezelőtt túl sok gyógyszert vettem be, mentő vitt be a sürgősségire. Kimosták a gyomrom, és átvittek a pszichiátriára. Szerdán jöhettem haza. Új hangulatjavítót kapok, és folytatom a terápiát. Mikivel szakítottunk, és hazaköltöztem a szüleimhez.
Anna szerelmet vallott az orvosnak, aki azt válaszolta, ez csak kapaszkodás, és nincs köze a valósághoz. Anna úgy érzi, lemaradt álmai férfijáról. Korábbi párja már nem szereti, nem fontos senkinek. Plátói szerelme válaszra sem méltatja, egyértelműen érezteti vele, hogy ő csak egy emberi hulladék. A kórházba nem szeretne visszakerülni. Szeretné, ha udvarolnának neki, bókolnának, éreztetnék vele, hogy ő is értékes ember.
| |
| 10. | [tulajdonos]: Készülő regényem VIII. | 2013-04-05 11:26 | A pszichiátere azt tanácsolta Annának, járjon el közösségbe. Létrehoztak egy klubot a hasonló betegségekkel küszködőknek, Anna is csatlakozzon hozzájuk. Anna így is tett. Rendszeresen járt a programokra, és sokat beszélgetett betegtársaival. Néhányukkal azóta is tartja a kapcsolatot.
A pszichológus arra kérte Annát, vezessen listát arról, mit csinált egész nap. Anna nem örült a kérésnek, mert nem szokott túl sok mindent csinálni. Vagy alszik, vagy számítógépezik. De tudta, pont az a cél, hogy ezen változtasson.
Egyik nap Attila azt mondta Annának, hogy egy másik orvos is szeretne vele beszélgetni. Annának nem sok kedve volt hozzá, de beleegyezett. Az a bizonyos másik orvos, Attila főnöke, arról beszélt, hogy orvos és páciens között nem alakulhat ki szoros kapcsolat, és különben is, Attilának Anna csak egy a sok páciense közül. Anna hallgatott, majd a beszélgetés végén jó erősen becsapta az ajtót.
Egyre többet beszélgetek az egyik lánnyal, és ma is libabőrös lettem az ő nagyon erős hitétől. Én is hiszek valami felettünk állóban, a sorsban, abban, hogy mindennek oka van. Egy keresztény blogban olvastam régebben, hogy ha leesik egy veréb a fáról, az nem Isten tudta nélkül történik, hanem Isten beleegyezésével. Oka van, mint mindennek az életben. Az okokra nagyon nehéz rájönni, de szerintem talán nem is az a fontos, hanem, hogy mit kezdünk a helyzettel, újra elkezdünk-e repülni, és újra felszállunk-e a fára, ahonnan aztán bármikor újra leeshetünk, de anélkül, hogy összetörnénk magunkat.
Anna az álmokról írt cikket: Álom, édes álom
„A vásárlás a kreatív tudatalatti felszabadításának egyik módja.” Egyetértek Carrie Bradshaw-val. A legtöbb nőt vonzza a divat csillogó világa. Ha tehetnénk, minden évszakban lecserélnénk a teljes ruhatárunkat.
Kislánykoromban megtaláltam a Nagyinál a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek női magazinjait, és Anyukám barátnőjének skicceit. Napokig bújtam őket, és kivágtam belőlük a nekem tetsző darabokat. Akkor játszottam el először a gondolattal, hogy divattervező leszek. Aztán az élet másfelé sodort, de most, huszonhét évesen, jelentkeztem egy divattervező tanfolyamra, és izgatottan várom a kezdetét. Valójában stylist szeretnék lenni, de hát a kettő nagyon közel áll egymáshoz.
Neked mik voltak a gyermekkori álmaid? Megvalósítottad őket?
Sok szülő a saját gyermekkori álmait a gyerekén keresztül szeretné megvalósítani. Nekem erről mindig megvolt a véleményem. Hiszen a gyermeknek joga van saját álmokhoz. Neki kell tudnia, mit szeretne, és neki kell döntenie a saját sorsa felől. Terelgetni lehet, de csakis finoman, és csakis abba az irányba, amit ő szeretne. És ha időközben elkanyarodik az útja, nem szabad számonkérni. Folyamatosan változunk, legtöbbször az álmainkkal együtt. Én például nem csak divattervezésről álmodoztam, hanem szívesen lettem volna még egy csomó minden más is: színésznő, énekesnő, kaszkadőr, személyi testőr, festőművész Spanyolországban, büntetőügyvéd, műsorvezető…
Hiszek abban, hogy az álmok megvalósíthatóak, és az élethosszig tartó tanulásban is. Nem szabad leragadnunk egy helyben, tartanunk kell a lépést a világ gyors fejlődésével, különben lemaradunk, és tudásunk elavulttá válik, leköröz minket az új generáció. Ráérünk. Előttünk áll az egész élet arra, hogy úgy éljünk, ahogy valójában szeretnénk, ahogy a szívünk súgja. Ideje viszont megtennünk hozzá az első lépést. Tedd meg még ma!”
| |
| 9. | [tulajdonos]: Készülő regényem VII. | 2013-04-03 10:21 | Kislánykorában Anna nagyon vagány volt. Folyton a fiúkkal játszott, határozott volt, vezette a többieket. Édesanyját be is hívatta az osztályfőnök, és azt mondta neki, hogy Anna terrorizálja a többieket, mindig azt kell játszani, amit Anna akar. Ahogy teltek az évek, Anna egyre befelé fordulóbb lett, és a serdülőkori testi változások az önbizalmát is elvették, többé nem tartotta magát szépnek, és úgy érezte, kevésbé értékes a többieknél. Ez az érzés felnőttkorában is kíséri, nagyon fontos lett számára a külső megerősítés. Önértékelését nagyban befolyásolja, mások miként tekintenek rá. Minderre akkor jött rá, mikor a pszichológusával beszélgetett. A pszichológus lány azt is tanácsolta neki, hogy próbáljon létrehozni egy egyensúlyt a pszichotikus pörgés és az azt követő érdektelenség között.
Annának nagyon jólesett, hogy az új szobatársnő kezelője megköszönte neki, hogy kiment tegnap a kezeltjével. Anna hiába mondta, hogy amúgy is ki akart menni, még egyszer megköszönte, és azt mondta, hogy Anna már annyi mindent berakott a közösbe, hogy nem akarta, hogy plusz teher legyen rajta.
A mostani kapcsolatomban biztonságban érzem magam, de az első párkapcsolatomban ez nagyon nem volt így. Az akkori párom előző barátnője folyamatosan nyomult a páromra, és a határozott kérésem ellenére is tartották a kapcsolatot. Csoporttársak voltak az egyetemen, és sokat beszélgettek. Többek között engem is kibeszéltek. Másfél évig szenvedtem, és „vártam”, mikor fognak összejönni. Ez a szakításunk utáni harmadik napon meg is történt. Évekig nem tudtam feldolgozni. Az érzéseim teljesen elmúltak a fiú iránt, sőt, ha visszagondolok, jobb lett volna, ha ez az egész meg sem történik, mert csak vesztettem a dolgon.
Nem meséltem még a nagymamám bátyjáról, aki skizofrén volt. Munka közben vitába keveredett egy kollégájával, ami verekedéssé fajult, és addig ütötte a társát, amíg meg nem halt. Pszichiátriára került, majd Elmeotthonba, de én nem ismertem az ő történetét, ami azért érdekes, mert az első pszichózisomnál az volta a fixa ideám, hogy megöltem valakit. Talán átvesszük magunkra a múlt terheit? Ez azért is érdekes, mert például a szüleim között sokáig én voltam a villámhárító, és összekötő kapocs. Cipeltem a terheiket. Apa megcsalta Anyut a legjobb barátnőjével, és semmi megbánást nem mutatott. Anya bizalma érthető módon megszűnt egy időre, és arra kért, én figyeljek apánál a gyanús jelekre. Észre is vettem, hogy gyanúsan viselkedik, egyszer például óvszert találtam az autójában. Nem szóltam anyunak, mert anya azt mondta, hogy még egy ilyen, és elválik. Ma már nem cipelem a terheiket, rájuk bízom, hogy oldják meg a közös életüket.
Van valami, ami nagyon bánt, és a párom ellen követtem el. Pár hetes volt a kapcsolatunk, mikor megismertem egy nagyon fontos személyt az életében, én viszont egy pillanat alatt tönkretettem ezt a kapcsolatot azzal, hogy flörtöltem ezzel a férfival, ráadásul a párom titkát is elmeséltem neki. Nagyon bánom, hogy ezt tettem. A párom elveszítette emiatt a második családját, az állását, és az albérletét is.
A nagymamámról sem meséltem még. Hétvégén egy napot mindig nála töltöttünk, és ő az összes pénzét ránk költötte: ételre, süteményre, fagylaltra, újságokra. Én nagyon szerettem, ő volt a kedvencem a családból. Van egy gyűrűm, amit tőle örököltem, azt gyakran hordom. Anya nagyon csúnyán bánt vele. Lekezelően, türelmetlenül. A mama nem ezt érdemelte volna. Szerintem ebbe is halt bele. A temetésen nem tudtam sírni, addigra már kisírtam magam. Nem is nagyon szoktam kimenni a temetőbe, inkább a szívemben őrzöm az emlékét.
Anna így folytatta a korábban megkezdett naplóját: „Azt hiszem, ideje írnom a hétvégi konfliktusomról az egyik fiúval. Pénteken kettesben beszélgettünk a konyhában, és megosztott velem pár dolgot. Például azt is, hogy itt bent a házban borozgattak, és hogy ő csak azért van itt, hogy kulturáltan tudjon drogot fogyasztani, és hogy majd csak 30 éves korában fogja abbahagyni a szerhasználatot. Először meg sem fordult a fejemben, hogy ezt bárkinek is elmondjam, de szombaton beszélgettem a szobatársnőmmel, és vele megosztottam, ő pedig azt tanácsolta, hogy beszéljek a nővérrel. El is mondtam a nővérnek, amit most már bánok, mert igaza van a srácnak abban, hogy az én terápiámat az nem segíti, ha árulkodok másokra. Nagycsoporton sajnos előjött ez a téma, és most úgy érzem magam, mint akiben nem lehet megbízni, és nem tud titkot tartani. A párom is úgy látja, hogy nem kellett volna ebbe belekeverednem. A mentorom úgy látja, hogy alárendelt kapcsolat alakult ki köztem és a fiú között. Azt hiszem, igaza van. Talán azért történt így, mert a srác nagyon emlékeztet az unokabátyámra, aki kiskoromban sokszor elnyomott, és bántott, de ugyanakkor szeretett is. A fiú is hasonlóan viselkedik velem. Megfenyeget, hogy ha ezek után bármit elmondok neki, ő is továbbadja majd, ugyanakkor orgonacsokrot hoz nekem, és kakaót készít nekem. Kedvelem, de nem szeretnék a befolyása alá kerülni.”
| |
| 8. | [tulajdonos]: Készülő regényem VI. | 2013-04-02 13:28 | Ma még csak két szál cigarettát szívtam el. Egyet reggel, egyet pedig most, hogy írni tudjak. A koncentrációhoz nikotinra van szükségem. De amúgy jól bírom cigi nélkül, végre úgy érzem, sikerülni fog a leszokás.
Anna elmesélte az ismeretlen orvosnak a betegsége történetét. Igyekezett minden részletet elmondani, bent is volt jó sokáig. Az orvos buzgón jegyzetelt, és kérdezett. A beszélgetés végén a diagnózis nem skizofrénia volt, hanem „nem szervi eredetű pszichózis”.
A terápiás idő utáni kimenő alatt Anna rendelt magának a McDonald’s-ban egy sajtburger menüt, majd miután megette, átsétált a Camponába, ahol cigit és fülbevalót vett. Mikor visszaért a házba, az órára nézett, és megállapította, hogy mennie kell a kezelőjéhez. A pszichológusnak arról beszélt, hogy a párjával sokat isznak, és veszekednek. A kezelő azt tanácsolta, beszéljen erről csoporton, hogy a többiek el tudják mondani a véleményüket, és tanácsot tudjanak adni. Anna elégedetlen volt. Mindig ezt a választ kapta. Neki arra lenne szüksége, hogy a pszichológus adjon tanácsot, és semmi kedve megint erről beszélni mindenki előtt. Hiábavalónak tűnt.
Anna dél körül kelt. Ránézett a telefonjára, és látta, hogy az egyik legjobb barátnője kereste. Felhívta, és megbeszélték, hogy nemsokára találkoznak a belvárosban. Beültek egy kocsmába, és egy korsó sör mellett beszélgettek. Egyszer csak Annára déja vu érzés tört rá. Egy évvel ezelőtt ugyanitt beszélgettek hasonló dolgokról. Úgy érezte, előre tudja barátnője válaszait. Később sétáltak, és bementek egy bevásárlóközpontba, ahol éppen állatkiállítást tartottak. Miután körbesétáltak, Annában csak nőtt a furcsa érzés. Megvárta barátnőjével a buszt, majd felhívta egy fiú ismerősét, akivel akkor már két éve nem beszélt, és megkérte, hogy aznap este hadd aludjon nála. A fiú nem lepődött meg, egyetlen kérdése az volt, hogy csak ma este? Megbeszéltek egy találkát. Közben Anna barátnője visszajött, mert aggódott, és azt tanácsolta Annának, menjen orvoshoz. Anna nem hallgatott rá. Találkozott a fiúval, akinek szintén feltűnt Anna különös viselkedése. Pszichopatának nevezte Annát, és hazament. Anna a buszmegállóban üldögélve várta meg a reggelt. Az első busszal hazament, és lefeküdt aludni. Kálváriája ezzel megkezdődött.
Annának régóta tetszett egy fiú, aki demonstrátor volt magyar szakon. Azt találta ki, hogy megkéri a fiút, hadd készítsen vele interjút az egyik kommunikációs órájára. A fiú nemet mondott az interjúra, de mivel nagy nőcsábász volt, azt mondta Annának, hogy szívesen találkozna vele. Anna büszkesége tiltakozott, nem tetszett neki, hogy a fiú számára egyértelmű, tetszik neki. Nemet mondott. A fiú győzködni kezdte, végül abban maradtak, hogy ha Anna születésnapján sütni fog a nap, elmennek együtt valahová. Március 16-án szépen sütött a nap. Anna az egyetem lépcsőjén üldögélt, mikor felbukkant a fiú. Megbeszélték, hogy este találkoznak. A továbbiak azonban nem úgy alakultak, ahogy Anna szerette volna. A fiú csak szexet akart, és mivel nem kapta meg, eltűnt Anna életéből. Fél év múlva aztán telefonált, és megkérte Annát, menjen át hozzá beszélgetni. Így lett Annából szerető.
Miki mégsem utazik el Erdélybe. Ő csalódott emiatt, én örülök. Szeretném rendbehozni a kapcsolatunkat. Újra szerelmes leszek, tudom. Szeretnék végre babát vállalni, és életem végéig elköteleződni. Mikihez tartozom, és azon leszek, hogy boldoggá tegyem.
Anna tizenkét éves korában rendszeresen lopott a közeli élelmiszerboltból. Nem mintha szüksége lett volna azokra a dolgokra, amiket elcsent, csak segélykérés volt, hogy valaki vegye végre észre, hogy baj van. Elköltöztek másik városrészbe, Anna iskolát váltott, és még nem voltak új barátai. Végül lebukott, a biztonsági őr rajtakapta. Nagyon elszégyellte magát. Hazament, és bevett egy levél gyógyszert. Meg akart halni. Aztán hánynia kellett. Mikor édesapja hazaért, a nyakába ugrott, és elmesélt mindent.
Tizenhat évesen Anna anorexiás lett. Hetekig nem evett mást, mint napi egy darab kekszet. Harmincnégy kilóra fogyott le, ami egyedül a gimnáziumi angol tanárnőjének tűnt fel. A beszélgetésük hatására Anna újra elkezdett enni, sokszor keveset, és egy idő után meggyógyult. Otthon semmit sem vettek észre az egészből.
| |
| 7. | [tulajdonos]: Készülő regényem V. | 2013-04-01 05:47 | Miki tegnap nagyon megbántott. Elmondtam neki, hogy a sógorom majdnem megerőszakolt, erre ő úgy reagált, hogy én megcsaltam őt. Nem értem, hogy lehet így elferdíteni egy szituációt. De tudom, miért teszi. Nem boldog velem.
Anna a belváros egyik terének padján üldögélve beszélgetett édesanyjával arról, hogy a szakítás után az élet megy tovább. Anna úgy érezte, végre őszinte lehet az anyjával, és elmondta neki, hogy az utóbbi pár napban milyen furcsának látja a világot. Mintha mindenki ismerné, róla beszélne, úgy érzi, kamerák figyelik minden mozdulatát, róla szólnak a tv-műsorok és az újságcikkek. Majd így szólt:
- Túl sok itt az ember.
A tömeg abban a pillanatban, mintha meghallotta volna, elvonult a térről.
Miután Anna kijött a pszichiátriáról, és visszament az egyetemre, elmondta a tanárainek, mi történt vele. Volt, aki kinevette, de a legtöbben megértőek voltak. Az első napokban Annának erős déja vu érzése volt, amit meg is osztott az egyik oktatóval:
- Olyan, mintha egyszer már hallottam volna az órán elhangzottakat.
A tanár nem lepődött meg, azt mondta, ez a kurzus minden félévben fut, Anna biztos felvette már egyszer.
Anna elkísérte édesanyját a temetőbe. Amíg anyja a sírt rendezgette, rágyújtott, felnézett az égre, és azt kívánta, bárcsak melegebb lenne az idő, és kisütne a nap. Észak felé fordult, és koncentrált. Északon napsugár jelent meg az égen. Kelet, Nyugat és Dél felé is megismételte a rituálét. Végül meleg lett, és sütött a nap. Anyja ekkor ránézett, és azt mondta:
- Azonnal haza kell mennünk.
Az első időben Anna minden egészséges ismerősének mesélt a betegségéről. A legtöbben úgy reagáltak, hogy Annának különleges, természetfeletti képességei vannak, vagy éppen a jövőbe lát. De abban mindenki egyetértett, hogy le kellene írnia az élményeit.
Rendeltem jövő hétre Schobert Norbi féle Update menüt. Reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora. Elkezdek tornázni, és többet fogok sétálni. A cigarettázást is abbahagyom, veszek nikotin-tapaszt. Fogyni szeretnék, erősödni, és jót fog tenni az életmódváltás. Magne B6-ot és Q10-et is szedni fogok, hogy nyugodt és energikus legyek.
Rendkívüli nagycsoportot hívtak össze. Mindenki kíváncsian várta, miről lesz szó. A kezelők megkérték az egyik lányt, hogy meséljen. A lány hallgatott. Elég sok idő eltelt, mire az egyik kezelő, megunva a hallgatást, így szólt:
- Ha nem beszélsz, haza kell menned.
A lány sírni kezdett, de továbbra sem szólt. Végül többszöri kérésre elmondta, hogy a házban többen alkoholt és drogot fogyasztottak előző este. A nagycsoport vége az lett, hogy a fél társaságot hazaküldték.
Anna a szobájában számítógépezett, mikor kiáltozásra lett figyelmes. Kiment a szobából, és meglepődve tapasztalta a kinti pánikot. Egy fiú rohant el mellette a hátsó mosdó irányába, ahonnan női sikoltozást lehetett hallani, majd az ügyeletes nővér futott be a fiú szobába, ahol a tömegtől már szinte mozdulni sem lehetett. Hamar kiderült, mi történt. A fiú szobában feküdt egy cukorbeteg fiú, aki nem evett, ráadásul felvágta az ereit egy borotvával. Ezt egy lány vette észre először, aki berohant a hátsó mosdóba, és szintén felvágta az ereit. Felbolydult az egész ház, mindenki megpróbált segíteni rajtuk. Szerencsére nem történt tragédia, a mentők hamar kiértek. Az intézet vezetője is megjelent, aki így szólt a tömeghez:
- Hogy összegyűltünk ezen a szép estén.
Az MR és CT vizsgálat után az endokrinológus megnyugtatta Annát, hogy nincs agyalapi mirigygyulladása. Anna azt mondta, szerinte gyógyszer mellékhatás. A doktornő felháborodott, közölte Annával, hogy ne diagnosztizálja saját magát, nem ért hozzá, és biztosan nem arról van szó. Visszarendelte Annát egy hónap múlva. Egy hónap múlva elmondta, hogy utánanézett az internetes keresőben, és tényleg gyógyszer mellékhatásról van szó.
Tizenkét éves korában azt mondták Annának, hogy csontritkulása van. Anna intenzíven sportolt, de most azt mondta az orvos, hagyja abba, és menjen vissza fél év múlva. Anna nem kapott gyógyszert, és semmilyen kezelést. Fél év múlva azt mondta neki az orvos, hogy meggyógyult a csontritkulásból.
| |
| 6. | [tulajdonos]: Re | 2013-03-31 10:21 | | Köszönöm a jótanácsokat! | |
| 5. | [tulajdonos]: Készülő regényem IV. | 2013-03-31 06:16 | Anna sok mindenről beszélgetett már a pszichiáterével. A doktornő szerint azért volt szükség a klinikai tartózkodásokra, hogy a kisgyermekkora óta elfojtott sérelmek, problémák újra a felszínre tudjanak törni. Kicsit megríkatta Annát. Arról is többször beszéltek, hogy Anna szerelmi légvárakat épít, lufikat fúj a plátói szerelmeivel kapcsolatban, és hogy ezeket a lufikat ki kellene lukasztani, vagy el kellene engedni. Ezzel összefüggően ne nagyítson fel, ne idealizáljon az egekbe másokat, ne legyen kisebbrendűségi érzése. És a legfontosabb: amíg Anna nem tudja szeretni magát, addig más sem fogja tudni. Azt is mondta, hogy Anna a saját maga köré épített falat bontsa le, és csak védőpajzsot használjon nehéz helyzetben. Nyitottabbnak kell lennie, ami a szívét illeti.
Anna egyik kedvenc könyve Popper Pétertől a Lélekrágcsálók. Popper azt tanácsolja, fogadjuk el a negatív élményeinket, keserveinket, bánatainkat olyan negatívnak, olyan ijesztőnek, olyan rémisztőnek, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre. Szerinte a félelmekhez közel kell menni. Nem szabad menekülni előlük. Úgy gondolja, annál többet nem adhat ember a másiknak, mint hogy időt ad neki a véges életéből. Ha sokat van együtt vele. Abban hisz, hogy egy kapcsolat addig él, amíg úton vannak. Ameddig valahonnét valahova tartanak. Véget pedig akkor ér, ha már mókuskerékben vannak, ha már csak ismétlik önmagukat, ha a konfliktusaikban már végszavaik vannak, és mindenki pontosan tudja, mire hogyan reagál a másik. Szerinte az elégedettség lehet tartós állapot, a boldogság nem.
Annának névnapi összejövetelt szerveztek a barátai. Attila is eljött, így aztán Anna nemigen foglalkozott mással. Mikor Anna barátnője hazaindult, és megkérte Attilát, hogy vigye el kocsival a buszmegállóig, megkérdezték Annát, nem tart-e velük. Anna persze igent mondott. Miután a barátnője elment, Anna kíváncsian várta, mi fog történni. Attila azt javasolta, menjenek be a belvárosba. Beszélgettek, jól érezték magukat, majd Attila hazavitte magához Annát. Együtt töltötték az éjszakát, Anna boldog volt. Reggelig. Reggel érezte, nem lesz folytatás. Így is lett, Attila elmondta, hogy nem szeretne kapcsolatot. Hazavitte Annát, és azt tanácsolta neki, éljen, bulizzon, pasizzon. A következő egy évben Anna megfogadta a tanácsot.
Egy internetes hirdetésre jelentkezve Anna újságíró gyakornok lett egy online női magazinnál. Egyik első cikkét a családi konfliktusokról írta.
Állj ki magadért!
Az ember a családját nem választhatja meg. Közhely, de igaz. Engem szeret a családom, és én is őket, tehát az „alappal” nincs probléma. Minden mással viszont igen. Még mindig az ő pici lányuknak tekintenek. Ráadásul a Belga együttes dalához hasonlóan bármit csinálhatok; ez a baj, az a baj… Ha itthon vagyok, miért nem megyek sehova? Ha elmegyek, és hazaérek, a következő kérdéssel fogadnak: „Na, mi van, hazataláltál?”. Ha nem segítek a háztartásban, az a baj. Ha segítek, akkor rosszul csinálom. Ha hazahozok egy fiút bemutatni, Anya már rögtön mondja is, hogy ez nem szimpatikus neki benne, az nem szimpatikus… Már ott tart, hogy a legjobb barátnőmben is csak a hibát keresi. Ez nekem nagyon rosszul esik, mert Lilla megért, és nagyon fontos nekem. A szüleim túlságosan féltenek, és óvnak, de ugyanakkor ők is szeretnék, ha önállósodnék. Hát még én mennyire vágyom erre! 27 évesen szülőkkel lakni, gondolhatjátok…
Ti hány évesen költöztetek el otthonról? Vagy még ti is a szüleitekkel éltek? Hogyan oldjátok meg a konfliktusokat?
Én azt a tanácsot kaptam, hogy álljak ki jobban önmagam érdekeiért, ugyanakkor ne akarjam őket megváltoztatni, mert az lehetetlen vállalkozás lenne. Ti is így gondoljátok?
Leírok nektek pár példát, ami dühít. Nővérem az én nevemben társkeresőzik a neten! Leveleket ír, chat-el, és kisajátítja a laptopomat, valahányszor itt van. De ma már másodszor álltam ki saját magamért, és határozottan nemet mondtam. Megsértődött, de ennyit megér. Ti mit gondoltok erről? Én úgy gondolom, hogy hiába teszi ezt jó szándékból, ezzel durván beleavatkozik az életembe.
Aztán ott van a nagymamám (Isten nyugosztalja!) lakása. Arról volt szó, hogy eladjuk, és elfelezzük a pénzt köztem és a nővérem között. Csakhogy a testvérem időközben férjhez ment, és kisemmizett az örökségből. De ha ezen az anyagias konfliktuson túl is lépek, van, ami sokkal jobban fáj. Például az, hogy 3 évesen már egyedül kellett oviba mennem. Vagy amikor véletlenül odacsuktam a bal kezem nagyujját a panelház mágneszáras ajtajának résébe, és elrepedt az ujjam. Ömlött belőle a vér, és nagyon fájt. Anya annyit mondott, hogy maradjak csendben, különben még meghallják a szomszédok. Végül átkopogtam a szomszédhoz, és ők vittek kórházba…
Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Milyen problémákkal kell megküzdenetek családon belül? Megbeszélitek valakivel ezeket a konfliktusokat?
Én találtam két idézetet, amit én a magam számára igaznak tartok, de persze lehet vele vitatkozni. „Az otthon nem az, ahol laksz, hanem ahol megértenek.” (Christian Morgenstern). „Aki megért téged, közelebbi rokonságban van veled, mint bármelyik édestestvéred.” (Kahlil Gibran)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
