A VERS LEGYEN VELETEK: EGY EL NEM ISMERT DOKKER

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 7 órája
Farkas György 7 órája
Cservinka Dávid 9 órája
Filip Tamás 19 órája
Tóth János Janus 20 órája
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Ózdi Annamária 2 napja
Kiss-Péterffy Márta 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Karaffa Gyula 9 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 15 napja
Vadas Tibor 15 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 33 perce
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 4 órája
Gyurcsi 4 órája
Jószándékú párbeszélgetés 6 órája
A vádlottak padján 7 órája
A fény nem publikus 7 órája
Hetedíziglen 20 órája
az univerzum szélén 20 órája
Bátai Tibor 23 órája
négysorosok 1 napja
Minimal Planet 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
nélküled 2 napja
mix 3 napja
szilvakék 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: A VERS LEGYEN VELETEK
Legutóbbi olvasó: 2024-03-28 16:51 Összes olvasás: 31938

Korábbi hozzászólások:  
277. [tulajdonos]: EGY EL NEM ISMERT DOKKER2023-03-08 22:23
CSAK ÁMULOK S SZÉGYENKEZEM A MULASZTÁS MIATT

It van - itt volt - a Dokk-on egy olyan sokoldalú tehetség, akit a Dokk "hagyott" elmenni.
Én is.
Nem tudtam, milyen sokoldalú, s mennyire hasonló az érdeklődése az enyémhez.
Tizenöt évem lett volna, hogy együttműködjek, együtt építkezzek vele.
Ehelyett hagytam, hogy lefoglaljon az értetlen középszerűség okvetetlenkedése.
Egyetlen mentségem, hogy legalább könyvet tudok majd írni abból is. (A szerkesztőségi főemlős etológiája - ez a munkacím.)
Viszont elszaladt annyi év, hogy nincs több időm a hiábavalóságokra.
Kókai János példája azt mutatja: van belőlük kiút.

Ezt a több évvel ezelőtti, róla szóló cikket "hiánypótlásként" teszem közzé, mielőtt elmegyek a holnaputáni Rilke előadásra, amelyben ő alakítja a költő alteregóját a Malte Laurids Brigge feljegyzései című regényből írt darabban.

---

SZÍNPAD ÉS IRODALOM

Írta: Onagy Zoltán/ IRODALMI JELEN

Kókai János 1972– ben született Budapesten. Verset, drámát és prózát is ír. Különböző folyóiratokban publikált. Önálló kötetben is megjelentek írásai. Színházzal foglalkozik. Drámáit, saját társulatával állítja színpadra.
Rendezőként és színészként is működik más színházaknál.

---

Onagy Zoltán: Végzettséged szerint színész vagy? Rendező? Drámapedagógus? Nem találtam az életrajzaidban semmit.
Kókai János: Ha végzettségemről kell szólnom, akkor inkább színész végzettséget mondhatok, mert azt „tanultam” egyedül. Ezt sem főiskolai fokon. Az R.S.9 Színház volt az anya, aztán a hatás a Szkéné Színház (ma is). A többit a figyeléssel raktam össze.

OZ: Hogyan kerültél a színházhoz?

KJ: Hogy szaporítsam az információt, egészen fiatalon zenésznek indultam. Zongoráztam, gitároztam. Jött a Jazz, aztán a free-műfaj, (talán ez is közelebb visz, az írással kapcsolatos kérdéshez). Épp a csúcsponton esett szét a zenekar, amikor a Dresh helyett kezdtünk a Közgázon játszani, mert ő épp akkor indult más utakra, a mostani irányába. Szóval ez a szétesés megerősítette, a már előbb érzett hiányérzetet. Ürességet. Egyszerűen láttam egy hirdetést, felhívtam és odakerültem a színházhoz. Pár hónap alatt már a társulat tagja voltam és elkezdtem rendezni is. Ez több, mint tíz éve már. Azóta minden minden évben csinálok darabokat, egyre ritkábban játszom. Az elmúlt 5 évben, már főként csak saját drámákat viszünk színre. (Szkéné).

OZ: Nem pontosan értem, hogyan működik ez ma. A hatvanas évek végén, hetvenesek elején kinőtt a statikus, és remekül felügyelt színházak bozótjától távol egy Színpados nemzedék, Paál Istvánnal, Lengyel Pállal, a miskolci Manézs Színpaddal, az Universitas-szal, a Szegedi Egyetemi Színpaddal, a mozgásszínház különféle formáiban, sokszínű hanghatásokkal, mérföldekre a realista-naturalista színházii hagyományoktól. A hatvanas-hetvenes évek fordulója forradalomnak nevezhető színházi fronton. Ekkoriban ismertük meg Grotowskit, Beckett, Brecht és mások darabjait, a Stanislawski-módszert. Az amatőrnek nevezett, szinte támogatás nélkül működő profin működő színházak létjogosultságát az adta, hogy a kőszínházak nagy részét párttitkár vezette, emlékezetes, hogy a Nemzeti párttitkára Hegedűs D. Géza volt, akik vigyáztak az ideológiára, az elvszerűségre. De 2009-ben mi indokolja, hogy független színházat működtess? Elvben függetlenek – illetve nézőfüggők – a színházak.

KJ: Igen, ezek valóban meghatározó személyiségek, akiket felsoroltál. És igen, valóban néző függők a színházak. Ha olyan szempontból nézzük. És jó a kérdés, semmi nem indokolja, hogy ilyet működtessek. Évekig saját pénzből fizettük a bérleti díjakat a helyiségért. Ma valamilyen minimális összeget összetudunk szedni, meg a Szkéné befogadott minket, tehát nincs bérleti díj. Tehát egy indokolja, az akarat. Ezt akarom csinálni. Igazából játszani, mint gyerekkoromban, sokszor úgy gondolom, nem voltam képes abbahagyni a játékot. Tehát mondhatnám azt, hogy hiszek az értékben? Még akkor is, ha a szőnyeg alatt van? De valóban nincs meg az a kiemelt szerepe ennek a területnek, ami a rendszerváltás előtt volt. Minden átrendeződött, és pont itt érzem a problémát, hogy még mindig nem tudunk mit kezdeni ezzel, bár nem csak mi, hisz az átrendeződés világméretekben kihatott. Szóval a régi szemmel és mértékkel, régi reflexekkel nem túl könnyű. Ezeket le kellene vetkőzni.

OZ: Régi ismerősöm Peer Krisztián, aki költészet ide, irodalom oda, valami hasonló terepen működik. Van kapcsolatotok?

KJ: Peer Krisztián munkásságát nagyon tisztelem, de nem akadtunk egymásba. Bár igen a terület szinte közös. Én is dolgoztam és dolgozok mozgásszínházzal is, mint ahogy ő is. (Ladjánszky Márta, Berger Gyula) De annál szorosabb kapcsolatba nem kerültem vele, minthogy feküdt az ágyamban, mert a táborban összekeverte a szobáját. De nem kizárt, hogy valamikor úgy alakul, hogy közös munka is lesz. Ki tudja?

OZ: Harminchét éves vagy. Szerintem a legrosszabb pillanatban döntötted el, hogy novelláskötetet adj ki. Még azok is tologatják köteteiket a válság utánra, akik abból élnek.

KJ: Az biztos, hogy kedvezőtlen a helyzet bármilyen könyv kiadására, de én nem gondolkozom erről, mármint, hogy azért ne csináljak valamit, mert nem kedvező valami. Akkor már rég abbahagytam volna mindent, mert rengeteg kilátástalan helyzeten kell még most is keresztül menni, de távol legyen, hogy panaszkodjam, ezek tények. De mondom, ezekkel én nem foglalkozom. Csinálom amíg, ahogy tudom. Mit tehetnék, üljek egy szobában és malmozzak? Egyébként most a verskötetemet szeretném először kiadni, aztán a drámákat közben pedig egy regényt írok, amit szeretnék lassan befejezni és azt adnám ki. De ez a jövő. Ha meg kell lenniük, meglesznek. Már nem akarok ezeken idegeskedni. Régebben sokkal harciasabb voltam.

OZ: Van itt – számomra – egy nagyon furcsa eset. Színházi emberként dialógusokban, élő, pörgő, attraktív történésben kell (kell?) gondolkoznod. Ezzel szemben a prózád többnyire monológ, többnyire tömbösítve egyetlen bekezdés nélkül. Pedig az olvasóra éppen úgy kötelező figyelnie az írónak, mint a rendező figyel a színészre, könnyíteni a dolgát, könnyíteni a behatolást a műbe. Miért így csinálod? Tudatos választás?

KJ: Ez egy lényeges kérdés. Szerintem minden alkotás, a közhellyel élve, tudatos és ösztönös egyszerre. Nem csak tömbösítve írok, tudok másképp is, de mindkettő ad egy más néző pontot, más regisztereket emel ki, amikor tömbösítve írok, más dolgokat érzek magamban hangsúlyosnak, mint ha a svédes egyszerűséget használom, amit megint csak nagyon szeretek. Egyébként egyiket sem érzem a színháztól távolinak. Éppen ezért is, mert mindkettő más megközelítést nyújt, vagy szerepet, ha úgy tetszik. Meg aztán ott vannak monodrámák is. Meg egyébként azért, mert tömbösítve van, én mozgékonynak érzem az ilyenfajta írásokat, másképp mozgékonynak. Azt hiszem teljesen természetes, hogy ezt nem én találtam ki. Nem is akartam semmi ilyennel, eredetieskedni, mondom, azért fogalmazok így, ha így fogalmazok, mert másképp jönnek elő, máshonnan bizonyos dolgok. Ugyanúgy, pedig, ha nem így írok, hanem egyszerűbben, akkor abból jönnek ki más dolgok. És itt a fontos kérdés, ha valami más nézőpontot mutat, attól miért kell megijedni, vagy esetleg olvasó ellenesnek gondolni. Nekem eszembe sem jut ilyen. James Joyce, akkor olvasó ellenes, Virginia Wolf, Proust vagy akár Esterházy, mert nekem az ő prózája is nehéz. Tévedés ne essék, nem magamat akarom hasonlítani hozzájuk, csak a mechanizmusról az elvről beszélek, és sorolhatnánk még. Vagy mit szóljunk a népszerű Hrabalhoz, aki központozás nélkül is ír. Szóval itt látok egy alapvető problémát, ami szerintem erős kölcsönhatásban van, azzal a lelki attitűddel, amivel nem tudunk mit kezdeni a fordulat óta. Nehezen tudunk egymás mellé rendelni. Szerintem a kelleténél több a nézőpontunkban az alá- és fölérendelés, én a focit is ilyennek látom. Szerintem nem véletlen, hogy nem megy, mert valami csapatszellem hiányzik a lelkünkből, az egész országéból, nem csak a focistákéból, hogy működhessenek a dolgok. Valahol ezt kéne, ezt a csapatszellemet rehabilitálni, irodalomban, művészeteben, közélet és magánéletben.
Éppen a JAK egyik összejövetelén volt szó róla, hogy a mai költészet mennyivel szabadabb, mennyire megengedhet kísérletezéseket, míg a próza sokkal inkább be van zárva valamibe, valami elvárásba. És itt szerintem szó nincs arról, hogy nem tisztelnénk az olvasót, nem is értem, szerintem épp fordítva van. Én ha olyasmit olvasok ami nehéz, nem jut eszembe, hogy ez azért van, mert nem tisztel engem az író, azt gondolom, hogy izgalmas a dolog, hogy behatoljak olyan területekre, ahol még nem jártam. Szerintem nem is kel különbséget tenni egyszerű, vagy bonyolultabb próza között, nyilván más olvasói befogadásra van szükségünk, de hogy ebből valakik ellenségképet gyártsanak, azt tévedésnek érzem és a régi mechanizmusoknak, amik még bennünk vannak. Szóval nem abból kéne az identitásunkat meghatározni, hogy ki a jó, ki a rossz, hanem ehhez az identitás meghatározáshoz új formákat kell találnunk, na és ez nem megy még, vagy csak nehezen. Az ellenségkép, amitől először is meg kell szabadulnunk. Én legalábbis ezeket a célokat tűztem magam elé, nem tudom még mennyire megy, de dolgozom rajta.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 17:20   Napló: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:20   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 13:15   Napló: Gyurcsi
2024-03-28 10:54   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 10:24   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2024-03-28 10:24   Napló: A vádlottak padján
2024-03-28 10:22       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit nevető maszkok síró álarcok
2024-03-28 10:15   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos