NAPLÓK: A VERS LEGYEN VELETEK Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 21:29 Összes olvasás: 32147| 111. | [tulajdonos]: AZ ÁRTATLANSÁG ELVESZÍTÉSE | 2018-08-14 08:14 | Nem először olvasom érvényesnek szánt bírálói javaslatként nagyjából a következőket: „Próbálja meg elhagyni a központozó karaktereket, a nagybetűket: egységesebb lesz a szövegkép. Nem kell annyira mereven ragaszkodni a szigorú nyelvtani szabályokhoz.” Megszívlelendő tanácsok. Annyira ronda, amikor a szép tiszta szövegsorból petyhüdt vesszők lógnak le, vagy égbe törő nagybetűk ágaskodnak! Ahol lehet, érdemes egyszerűsíteni, hát nem? Hidat építesz? Ne szegecseket dugjál a furatokba, hanem műanyag tipliket. És nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod a hőtágulási szabványt meg a szélterhelést.
Idézet vége.
Válaszom: "Nagyjából" ezt nem olvashattad sehol Weinberger. Mindig csak szó szerint idézve olvashattad és mindig egy adott vers adott szövegkörnyezetére vonatkoztatva.
Miért nem az adott esetet idézted?
S miért nem szó szerint?
Aki a Dokk-ra téved, az nem maradhat ennyire "szűz" a modern vers megértésének terén.
Mert miről van itt szó?
A megértés - és az ezzel kapcsolatos - belátás elsajátításáról.
Mit kell itt ALAPVETŐEN megérteni a modern, az előző korok költészetéhez képest mint felfedezett korszak-újdonságot?
Azt, hogy a jó modern vers sosem A SZÖVEG, önmagában. Hanem a hozzá társított képzettel együtt alkotja meg az EGÉSZET.
A leírt szöveg amúgy is "kotta" csupán, még nem "a vers". Ahogy a dal kottája sem "maga a dal". Azonban a modern vers egyik törekvése, hogy "hiányos legyen". Miért?
Mert az az újdonsága - szemben az előző korok versalkotóinak törekvésével -, hogy az olvasót társalkotóvá tegye.
De nem úgy, hogy "nem írja meg a verset", HÁTHA AZ OLVASÓ MAJD CSINÁL VELE VALAMIT. Ahogy a rossz drámaíró esetében a jó színész.
Hanem?
Hanem a modern költő szinte két verset ír - egyszerre. Egyszer "teljesen" - az olvasó megértésének, társalkotásának teljes értelmezése szerint, majd elkezdi visszabontani.
Hogy eljusson a végső formáig - ami csak sejlik majd.
Elkezd szövegrészeket törölni.
És ez az a szint a versírásban, ahol már zavarnak a központozások is. Mert lefogják a sejthetőséget.
Lehetne központozni valójában - de akkor teljes verset kéne.
Csakhogy az nincs ott a papíron.
Tehát mégsem lehet.
-------------
Vagyis a hídépítési hasonlat a modern versre teljesen téves. Rossz mechanikai példa, mechanikusan gondolkodó, a modernizmus fentebbi lényegét megérteni képtelen - vagy nem akaró (nem akarásnak nyögés a vége) dokker tollából.
Vegyük inkább példának a japán grafikát.
Vannak "hiányos" rajzok.
Néhány vonás - és ott a haj, a szemöldök, az arc jellege - s közte semmi. És mégis AZ EGÉSZET látjuk.
Mert úgy van megrajzolva (a hiány), hogy NE LEHESSEN ELTÉVESZTENI.
A rosszul megírt modern verset "el lehet téveszteni".
A jót: NEM.
--------------
Most vegyünk egy olyan példát, ami látszólag a weinbergeri dohogást támasztja alá: íme kell a központozás.
Igaz, hogy ez Pilinszky egyik "legmodernebb verse" s ilyenformán "kihagyásos modernizmusa" az általam elmondottakat támasztja alá (a vers "második fele" csak az olvasóban jelenik meg: nincs ott a papíron. Viszont úgy van "megrajzolva a hiány", hogy ne lehessen eltéveszteni.)
Mégis (Hungarian)
Látják a bejárati fényben
a szőlőlugast? A meszelt padot?
A levelek nyomasztó, viaszos zöld
távollétét? És mégis itt állt.
----------
Csakhogy ez a vers központozás nélkül is TÖKÉLETES.
mégis
látják a bejárati fényben
a szőlőlugast a meszelt padot
a levelek nyomasztó viaszos zöld
távollétét
és mégis itt állt
--------
De hiszen így "érthetetlen" - vághatnád rá rögtön. Csakhogy ez nem igaz. Persze: nem érzékeljük a kérdőmondatokat. Rossz a vers. Nincs benne semmi.
És épp ez a modernizmus benne. ELSŐ LÁTÁSRA érthetetlennek lenni. A lustáknak, a fantáziátlanoknak nem mondani - direkt nem mondani - semmit! Miért? Mert a korszak fő élménye a mindent szánkba rágás.
Ezért!
És akkor? Akkor biztosnak kell lennünk abban - ha valódi költészettel állunk szemben, hogy KELL a műnek "nyitjának" lennie!
És a jó, kreatív olvasó nem nyugszik bele az "érthetetlenbe". El kezd keresni, mint valami régész - csak ő most modernász..., keres, keres, keres. Többször olvassa... Semmi. Talán félre is teszi (miközben már félig-meddig kívülről megtanulta az "érthetetlen" szöveget. És egyszer, talán napokkal később, álmából felkelve beugrik neki - DE HISZEN KÉRDEZNI KELL!
És igen. Ott van a mű nyitja. És amit akkor érzel, az a megvilágosodáshoz hasonlító érzület: nos ez a KORTÁRS VERSÉLVEZET csúcsa. Az egyik. A már meghódított magaslata. És a többi?
Azokat még nem fedezték fel, de minden bizonnyal lesznek még új lehetőségek. Egy elfelejtett "ősesztétikai" mozzanat: az egyik afrikai - csak szóban létező, orális, a francia kutatók által napjainkban először lejegyzett verset, egy altatót, úgy kell elmondni, hogy a vége egyre halkabb legyen, a végén már csak suttogás, majd az sem.
Miért?
Mert a kisbaba - közben - elaludt.
Ezt sem lehetne "központozással" kifejezni. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
