NAPLÓK: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS Legutóbbi olvasó: 2026-07-10 09:12 Összes olvasás: 304947| 201. | [tulajdonos]: JÓL VOLT IGAZI ALKOTÓNAK LENN | 2026-06-19 10:21 | VÉGÜL IS EZT OLVASTAM FÖL A SZOMATHELYI BLOOMSDAY "NEM HIVATALOS" RÉSZÉBEN. A MEGÍRT RÉSZ RÖVID ELEJÉT. (A KUKORELLY IRÓISKOLA MÉG NINCS BENNE.)
Ezt is rövidíteni kellett, akkora volt az utcazaj. (Most veszek még csak telefonhoz csatlakoztató csiptetős mikrofont ezutáni irodalmi interjúiumhoz és klipjeimhez.)
Akit érdekel, hogy olvas föl valaki a gégerákból épp kigyógyult, a sugárkezelés miatt még nyáltermelés nélküli "tompahangon", az a facebook posztomon meghallgatja.
Ráadásul a ELTE Bölcsészkaron idén újra induló, egyetemi diplomával felvehető két éves Dalköltő mesterszak felvételije is pont a Bloomsday napján, 16-án volt.
Ahová én is jelentkeztem.
Vagy huszan jöttünk össze az egyetem Kodály terem mögötti folyósóján az F épületben.
Több idősebb jelentkező is volt, bár én látszottam a legidősebb (holtig tanuló) öregdiáknak.
Vagyis aznap nekem már énekelnem is kellett e "tompahangon", mégpedig egy saját zenével és saját szöveggel írt számot – ez volt a felvételi feladat. Készre kellett írnom az évek óta félbehagyott "Édesanyám" című számomat.
A legjobb múzsa a határidő, de egyszerre két művet írni rá (regényt és sajátszövegű dalt egyszerre) – kissé megterhelő – pláne, hogy elő is kellett adnom (nyál termelés nélkül)
– de "szó bennszakadt, hang fennakadt, lehelet megszegett..."
Örültem.
Ez a szám szövege.
Kétszer megismételve egy török népdal, a Mühür gözlüm zenéjétől ihletetten.
"Sok éve már meghalt az én apám. (eltűnődve)
Sok éve már meghalt az én apám. (zaklatott szomorúsággal feltépve a sebet)
Tegnap reggel élt még édesanyám, (egész visszafogottan, de drámai basszus tonikával)
élt még édesanyám, (visszafogottan)
édesanyám, (visszafogottan)
édes-anyám. (visszafogott drámai erővel, egy nem várt dallamfelütéssel a végén)
...
Ezután rohannom kellett a vonathoz és irány Szombathely. Ahol az én spontán felolvasásom után a több napos Bloomsday rendezvény hivatalos záróünnepsége következett, szintén a Joyce-szobornál.
(Azért is volt akkora háttérzaj, mert produkcióm közben már ennek színpadát ácsolták közvetlenül a kameraállványom előtt.)
Megnéztem azt is, majd bemutatkoztam a főszervező kulturális alpolgármesternek illetve a beszédet mondó egyetemi tanárnak, illetve felvettem a levél-kapcsolatot a szombathelyi kötődésű Fehér Renátó íróval, s hármuk meginterjúvolásából ütős anyagot készülök írni a Dokknak erről a jó kis James Joyce ünnepről, az irodalompártoló lokálpatriotizmusról, amely vidékisége ellenére képes hozzákapcsolódni a modern irodalom új irányzataihoz. S magáról az íróvá válásról is.
Ez az "Értől az óceánig" jelenség nagyon fontos a szombathelyieknek, de a miskolci Északfok irodalmi lapot is ugyanezzel a jelszóval létrehozó Filip Tamásnak és az irodalmár Kégl Ildikónak is. (Ővelük is szívesen készítenék interjút új lapjukról a Dokk-nak.)
S ez vezérel majd engem is, amikor hamarosan Berzsenyi 250. születésnapja alkalmából az ő világáról írok egy kisesszét a Dokk-nak.
Egy meózási archetipikus helyzetet elemzek benne. (Tipikus dokker-téma.) Kölcsey "rossz meója" ugyanis Berzsenyi költői elnémulásába került.
Tudtuk eddig.
Csak ez mégsem igaz.
Nemeskürthy István erről szóló tanulmányában ugyanis világosan rámutat: Berzsenyi öregkorára tanult esztétává képezte magát és akadémiai tag lett. Jelentős kritikusi életművet hagyván hátra.
Én, aki épp építkezni kezdek Fonyódon (kis minilakot a hegyen), s szeretnék hazatérni lokálpatriótaként a Balatonhoz, 20 kilométerre a niklai Berzsenyi kúriától, majd szintén ezt a helyi irodalmi hagyományt akarom visszaemelni a helyi köztudatba, "Értől az óceánig" alapon.
"A hegy boltozatin néma homály borong" verssorához például Berzsenyi úgy tudott csak átnézni a földje széléről kitűnően odalátszó Badacsonyra, hogy a fonyódi kettős hegyet is "belelátta" (mintha nem lenne ott a kettő között a Balaton.)
Ehhez a későbbi irodalmárkodáshoz majd a Dokk segítségét is kérem.
Hátha fogunk mi (mint Dokk) felolvasni egyszer ezeken a helyi irodalmi színhelyeken közösen is. Nálunk például badacsonyi hajókirándulással egybekötve.
Most pedig következzék a regény "legeleje", legalábbis annak itt már bemutatott, majd javított első verziója. (A felolvasásban hangtechnikai okból a "Bár erőnléte visszatért" - résznél kellett elvágnom.)
-----------------------------------------------------------
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ETOLÓGIÁJA
(regény)
És akkor belekezdett.
Lassú nyugalmat érzett közben, mint mikor a fonyódi móló végén, az utolsó kikötői kőtuskón ülve horgászott. Júniusi alkonyatban. Enyhe nyomásnak észlelt langyos nyugati szélben. A regény első sorai olyan halk és egyenletes hullámverséként kezdtek locsogni alatta, s olyan kifogyhatatlannak érezte az energiájukat.
Hát persze – gondolta – nem akarják, hogy „öreg legyen a lap”. S az ő Dokk-napló rovatába föltett, majd az irodalmi portál facebook oldalára is átvitt, de onnan a főszerkesztő kérésére kivett jegyzetének fényképén tényleg olyan az arca, mint egy horrorfilmben. Több mint huszonöt kilót fogyott a sugárkezelés után, s a fiatalkori arcvonásait visszakapta ugyan, de olyan mély, eddig neki is ismeretlen ráncokkal barázdáltan, hogy még ő is idegenkedett tőle. Bár erőnléte visszatért, mert ismét eljárt uszodába, illetve május vége óta a Dunában is úszott ha tehette, mint tavaly, amikor még egészséges volt.
Egy fiatal író sem akar megöregedni – zárta le magában a témát azzal, hogy folyami úszás-portréja e versoldalon nyilván taszító s jobb, hogy kivették. Hiszen a Dokk „irodalmi kikötőt” 2000-ben, a fiatal írók fórumaként hozta létre Jóna Balázs. Igaz, közben fölötte is eljárt az idő, de őfölötte még jobban, mert már eleve középkorúként érkezett. Új fiatalok pedig nemigen jöttek amióta Jóna pár éve egy tulajdonosi csoportnak adta el a Dokk-ot. A fiatalok új „fiatal lapokat” alapítottak. Bár ezek színvonala a lendületes indulás után egyre alacsonyabb lett, s végül már nem érték a szakmailag még mindig jelentős „irodalmi kikötőét”.
Felmerült, hogy a Dokk legyen az „öregeké”, de a fórumot megmenteni szándékozó új főszerkesztő, a középkorú Darázs Bálint, mindenáron meg szerette volna fiatalítani, mielőtt a lap, végső következményként „kihal”.
Hát legyen – gondolta Ágoston, aki költőként, novellistaként és naplóíróként működött a lapban, de egyben ő volt a Dokk egyik kisebbségi tulajdonosa is. S a fővárosi íróiskolákkal egy általa szintén remélt fiatalítás okán már évek óta kapcsolatba kívánt lépni. 2026-ban három írói tanoda is működött Pesten. Ágoston még aznap mindhárom vezetőjének megüzente messengeren, hogy szívesen meginterjúvolná őket a Dokk társtulajdonosaként, ha cserében ők mint első publikációs fórumot ajánlják a Dokk-ot a tanítványaiknak. Ahol megtanulhatják, hogy kell az írói pályán elfogadni a kritikát, illetve azt is, hogyan védekezhetnek az igazságtalanságok ellen. Mert erre kiválóan alkalmas a Dokk.
(folyt. köv.)
--------------------------
Végezetül megismétlem a facebook-ra írt anyagom zárósorait:
"A Magyar Író Akadémián Kornis Mihály volt a csoportvezetőm. – Be kell lépni a szerzetesrendbe" – mondta. S velem most éppen ez történik." | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
