tudjátok jön a tél általában jön ha nem is várjuk már bevittük az előszobába a narancsfánkat (érdekes meddő a szentem) meg a kalifornia rípert (tudtátok hogy áttelel?) és egyre gyakrabban kelle megfeszítenem a fűrészem szalagját most is épp oda készülök mert gyerekek jönnek hozzám a műhelyben nem lehet hideg
miközben sorra zárnak be a művelődési házak könyvtárak múzeumok szállodák és még az iskolákban is csak 18 fok a javasolt én meleg (!) szeretettel várom a hozzám betérőket
Jézus hív téged de nem a mobilodon ahhoz hogy meghalld a szavát csendben kell maradnod
amíg kiabálsz a saját hangod sem hallod a gondolataid is elvesznek a hatalmas zajban
nincs benned semmi más csak az isteni a teremtés örök misztériuma kaptál és adhatsz is
miért hinnél a meséknek a mesemondó emberek semmivel sem okosabbak nálad csak bebiflázták a szavakat
te éld meg a szentséget tanuld meg a hallgatást fontold meg mi a dolgod idelenn és csak akkor szólj ha ellenállhatatlan kényszert érzel arra hogy kimondd végre azt ami odabenn benned bennünk lassan elviselhetetlen
egyébként minden gyönyörű Jézus hív téged de nem a mobilodon próbáld meg próbáld meg kérlek próbáld meg nagyon szépen kérlek hogy csendben maradsz és a hangjára figyelsz
A tegnapi napon Kemencén, az egykori Hont Vármegye megyeházánál emléktáblát avattunk az 1700-as években kivégzett (lefejezett, felnyégyelt, felakasztott) "emberevő " cigányok emlékére.
A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, ami a csodálatos kemencei templomban zajlott, celebrálta dr. Németh László Imre, pápai prelátus. A mise után ugyancsak a templomban a Rajkó zenekar zenés műsorát hallgathattuk meg, megható válogatásuk csodás akusztikával lélekemelő volt. Jónás Andrea színművésznő is két dalt is énekelt velük, s bár betegen, de csodálatosan énekelt! Nemcsák Károly színművész verset adott elő a szép számú közösségnek.
Ezt követően a Hont vármegyei volt megyeháza falán lévő emléktábla avatása kezdődött meg. Itt Mezei István, a Farkas János Ifjúsági Alapítvány elnökének beszédét Nemcsák Károly olvasta fel, szólt a falu polgármestere Pongrácz János is, és Végh József diósjenői helytörténész is, aki több évtizede Puskás Péterrel együtt adta ki a hamis váddal elítélt "emberevő" cigányokról szóló könyvét. (Ez a könyv adta az alapot a mostani emléktábla avatásához.) Kele Fodor Ákos író fiával együtt felolvasta az egykori áldozatok neveit, és az árván maradt cigány gyerekek neveit! Megdöbbentő volt a névsor hallgatása!
Az ünnepség után állófogadáson beszélgettek még a meghívottak, ahol Végh Józseftől több dedikációt is kértek a könyvébe.
Isten bocsássa meg az akkori vádolók és kivégzők tetteit, és Isten bocsássa meg azok bűneit is, akik manapság a cigányság ellen hangolja az embereket!!! Reméljük, ilyen események soha többé nem ismétlődnek meg, mint ez a per volt, sem a kivégzések sehol, így a kemencei Nyúzó völgyben sem!!!
(A facebookon volt meghírdetve az esemény, hetekkel ezelőttől. Ennek ellenére sem országgyűlési képviselőt, sem roma jogvédőt, sem roma szervezetek képviselőit nem láttunk az emlékezők csoportjában!! Nem ünneprontásként említem ezt, csak tényként közlöm!)
Tegnapelőtt Ipolyságon dolgoztam Rikárdóval és Szantiágóval! Mondom nekik, hogy kaptatok ilyen nevet? Nem tudták. Szantiágónak elmeséltem, hogy a neve két híres város neve is, Santiago Chile fővárosa, és Santiago de Compostela a spanyolországi Galícia fővárosa. Nem tudta. Meséltem neki Ernest Hemingway regényéről, az öreg halász Santiagóról, és a nagy halról is. Nem ismerte. Soha sem gondoltam volna, hogy egy felvidéki nagy városban egyszer Szantiágóval és Rikárdóval fogok sallangos karkötőt készíteni.
Tavaly ősszel Weiner-Sennyey Tibor szervezett egy gyalogtúrát és egy előadást Hamvas Béla szentendrei házához. Sokan, mondhatni nagyon sokan (legalább harmincan) gyűltünk össze az általa megadott útkereszteződésben, ahonnan indult a túra. Az ország valóban minden részéből zarándokoltunk el erre a túrára s Hamvas házához. Mi a Szlovák határ mellől, de voltak a Szerb és a Szlovén határ mellől is emberek. Akiknek fontos volt ez a szellemi út!
Az idősebbek nehezebben bírták a gyaloglást, de senkit sem hagytunk az út szélén, már csak azért sem, mert olyan elvadult utakon mentünk, amin nem biztos, hogy tudták volna merre, ha nem látják a csoport többi részét! Újgazdagék hatalmas palotái mellett is elhaladtunk, dombra fel, völgybe le, s felváltva. Másfél órás gyalogút után érkeztünk meg a házhoz, a telekhez, aminek a kerítését megette az idő, de azért Tibor a tulajdonos képviselőjétől elkérte a kapukulcsot is, kinyitotta s azon a "főbejáraton mentünk be a telekre, ami eredetileg is az volt. A telek elvadult, gazos, embermagasságú mezei növényekkel teli. A gyümölcsfák elpusztultak már, a szőlő szívósabb, azokból itt is, ott is egy-egy bokor él. A ház maga egy szoba konyhás kis tornácos hétvégi "paraszt"-ház, most is puritán berendezéssel. A bútorzat már nem az, ami Hamvas idején volt, de az ajtók, ablakok, a tornác, a lépcső, a kertben a nagy szelídgesztenye és a tölgyfa méretük alapján ugyanazok, amik alatt Hamvas is állt.
Maga a hely varázsa érezhető. Tudom, biztosan közrejátszik ebben a hatalmas tisztelet, ami bennünk Hamvas felé irányul, de akkor is: szakrális a hely, a csendesség, a magányosság érzete. Elképzeltem, hogy Hamvas innen a hátizsákjában cipelte gyalog a szentendrei piacra a zöldségeket, gyümölcsöket, hogy kis pénzt keressen, s aztán a nyüzsgő városból visszatért ebbe az akkor bizonyosan kies domboldalra, kertbe, házba! Itt írta a Karnevált.
Csodás előadást hallhattunk Tibortól, mindenki vitt valamit, ki süteményt, ki bort, ki gyümölcsöt, s a közös asztalra téve eszegettünk, csipegettünk belőlük! Tibor párja Virág csodás teákat főzött, s ismerkedve, beszélgetve éltettük Hamvas emlékét! Ott volt közöttünk ő is, úgy is érezhettük!
Ott, abban a kis most halott kertben és a kis házban értettem meg Hamvast. Ha igazán jól akarsz élni, el kell vonulni. Ez a világ legnagyobb kihívása: csendben maradni, úgy élni, hogy az emberekkel való találkozást lecsökkentsük minimálisra! Csak az én, a társ és a természet!
elpuffogtak a közhelyek a vihar is elmaradt hiába minden változatlan a Kárpátok alatt aki megvetett volt az is marad kegyelmet nem érdemel a király lova után csak a sok veréb énekel és a sok talpnyalónak munkája rengeteg fényesednek a seggek-talpak mert új grófok új hercegek elvárják a nekik járó köteles tiszteletet bár arra is képtelen nehány hogy megszegje a kenyeret
herceg, tudom, hogy kecskében rímelek, ne ródd fel ezt súlyos vétkemül: tudod, hogy kifelé egyetértek veled, de még sohasem legbelül.
kiüresedett minden ünnepünk akár egy kirabolt bolt épp a legfontosabbakat vitték el olyanok akik aztán nem is tudnak velük mit kezdeni
mert mihez kezd egy tolvaj a hittel a szeretettel az egyetértéssel a barátsággal a hazaszeretettel az összetartozással a nemzeti érzéssel a szakrálissal
a testi ember amit magáévá tesz abból semmi más nem lesz csak salakanyag ja és persze ő maga
ugyanabból a kenyérből él a gyilkos és az áldozat is
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.