A Fedél Nélkül mai számába (FN 794) beszerkesztették az Intolerancia című versemet.
Én nem is nagyon emlékeztem rá, de utánanéztem, huszonhároméve ez volt a negyedik versem, amit a Dokkra feltettem.
Természetesen múlandó lett, mint az első száz versem vagy kilencven százaléka, és se meó, se hozzászólás nem érkezett hozzá, de az elmúlt több, mint húsz – Dokkon eltöltött – év hatására úgy gondolom, hogy ma már tényleg nem így írnám meg, de akkor ilyen voltam, az a vers én voltam, semmiképpen nem tagadom meg, akkoriban készült műszaki dolgaim közül is van pár, amit most másként csinálnék, de az, hogy ma is működnek, valahol mégis engem igazolnak.
Ha már a vers miatt keresgélni kellett a dolgaim között, most megszámoltam, 250 versem van a Dokkon, ebből 102 maradó.
Nem gondoltam volna, hogy túlléptem a százat, de azt meghaladtam a YouTube-on is, száznyolc videó – ezek mind maradók, ha jók, ha rosszak -, 366 feliratkozó, több, mint hatvannyolcezer megtekintés.
Valamicske lábnyomot csak hagyok magam után, egy hónap múlva leszek 73, szerintem lesznek, akik harminc év múlva is úgy tudják majd, hogy még élek.
Gyerekkoromban olvastam Móricztól a Rózsa Sándor a lovát ugratja címűt, úgy rémlik, ebben szerepelt, hogy egy faluban volt egy utca, ahol vagy öt kovácsműhely működött.
Az egyiknek a cégtáblára azt írta a mester, hogy „A falu legjobb kovácsa”.
A szomszéd kovácsnak ez csípte a szemét, nosza, a sajátjára azt írta fel: Az ország legjobb kovácsa, na ezt meg a következő nem viselte könnyen, az ő táblájára már a Világ legjobbja került.
Az utca végében a kis kovácsműhely tulajdonosa szerényen csak annyit írt ki: - Az utca legjobb kovácsa.
Nos, szeretnék én is ilyen szerény lenni, de nem tudok. Legjobb tudomásom szerint az egész világon rajtam kívül senki nem készít retro hotdogsütőt, így az utcában sincs kivel versenyeznem.
Indukciós tűzhelyre valót még ígyebben nem csinál senki, szerintem kevesebben vagyok, mint ahány űrhajós vagy miniszterelnök van a világon, talán csak pápából van annyi, mint én. Senki se lepődjön meg, ha engem egyszer majd kitömnek és kiállítanak Madame Tussauds múzeumában.
De lényeg a lényeg, a retró hotdogsütőről már tettem fel videókat, jó, arra is büszke vagyok, de abban semmi truváj nincs, hiszen egy valamikor már létező cuccost élesztettem újjá, viszont az indukciós változat már tényleg saját fejlesztés, annyi száraz vörösbort meg kellett innom töprengéseim során, hogy abban egy kisebb hajó be tudna kanyarodni, eljött hát az idő, hogy erről is készítsek egy videót, íme!
A kapitalista brigádnapló abban különbözik a szocialistától, hogy ebben nem hazudozom annyit. Tehát:
- Kedves Naplóm!
A mai napi melómba beleverheti bárki, nem ma gondoskodtam a felhőtlen öregkoromról, arról a közelgő demencia úgyis intézkedik, viszont a műhelyben töltött néhány óra legalább egy tanulságot hozott:
- Nem szeretek dolgozni, de az külön megvisel, ha kiderül, hogy amire eddig gondosan ügyeltem, felesleges volt. Egyébként is, amelyik probléma három napon belül nem oldódik meg magától, arra nagy pazarlás erőforrásokat csoportosítani.
Szóval a tanulságot összefoglaltam egy kis hárompercesben. Ha jobban összpontosítok, tán másfél perc is elég lett volna.
