Az igaz, s a szép
Nem ismerem még lényed titkait,
De, úgy tűnik, talán fontos vagyok,
Nem tudom miként, s hogy rendelkezik
A sors, ínség tör rám, vagy szép napok;
Arcodat a magány törli és minket
Megsebez; dühét, nyilait, szelét,
Küldi, hogy hizlalja félelmeinket,
S vágyainkat mohón szakítsa szét;
Tetszel nekem, a szép szemed - a két
Kis fénylő csillag magával ragad,
Benne pompázik az igaz, s a szép,
Csak engedd hozzám közelébb magad;
Ha mégsem, a sorsom végzetes:
Részem a szép, s igaz múlása lesz.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.