Kudarc
Míly csodálatos Holdvilágnál és gyertyalángnál
megvallani szívem szerelmét.
Az utolsó trubadúr vagyok én. Szenvedéllyel súgom füledbe
hozzád írt dalomat.
Csókod métely, megfertőz és eltakar, romba dönt oly
sok férfit e világban.
Hányszor próbáltalak már elfeledni. Mosolyodat, szép
hajadat a múlt ködébe tenni.
De nem sikerül óh jaj micsoda gyötrelem.
Éjszaka tengődni, álmatlanul forgolódva.
Tudva szíved már örökké másoké, számomra
nem maradt benne semmi hely.
A történelem évezredes mocskába burkolózom,
hogy túléljem kudarcom, mit
vastag, áthatolhatatlan falaid alatt
szenvedtem el.
Süvítő szél, tomboló vihar, mit akkor
érzek ha rám szegezed tekinteted.
A pokol tüzén égjek el, csak egyszer
Érints meg úgy, ahogy akarom.
Zárj ketrecbe vadállatok közé, vagy verembe
tomboló bestiák mellé, de úgy is kimondom,
hogy csak Te kellesz, csak Te kellesz.
Rég letűnt korok vad románcát
hozd el nékem újra, mindent adj nekem
semmiért és mindent fogok Neked adni semmiért.
A láng lassan kialszik és felhevült
testem is nyugovóra tér, bízva kegyelmedben
és a maradék gyémánt tiszta szeretetedben,
mit ha nem is felém sugárzol, de legalább
VAN!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: nicht, nicht
Kötetben: Fikarc (Érd, 2005)
Kiadó: Scubidoo