|
(Ma egy éve hunyt el tragikus hirtelenséggel
Zápor György, költő, barátunk, szerkesztőtársunk.
40 éves volt. Emlékezzünk rá ezzel a verssel is.)
lakni már nem akarok.
mert lakni nem jó.
csak legyalogolnék valahová,
amire lehet mondani,
hogy olyan hely,
ahová lemegy az ember.
csak zizegtetnék egy darab fogselymet,
míg el nem szakad,
aztán tekernék, tépnék egy új darabot,
és azt pengetném,
és ha már mind elfogyott,
a boltból hoznék másikat.
néha ételhordóban ebédet cipelnék.
megenném.
kitörölném kiflivel a tálat,
aztán tekernék, tépnék,
pengetnék fogselymet és énekelném, hogy
kifli csücsök az idő,
mákos guba esztendő,
haláltészta, haláltészta,
abroszforma jegykendő.
és ilyen mód lennék kinn.
valahol,
ahol nem kell lakni,
és ha nem pengetnék épp,
mert eluntam kissé,
akkor csak mondanám-mondanám az ilyen szövegeket,
és nem gondolnék az értelemmel,
meg formával,
csupán arra figyelnék,
gördüljenek a szavak,
meg, hogy ne mondjam el többször ugyanazt.
és, hogy rajtam,
és egy pókon kívül,
aki a HÉV-en egyszer a hajamba mászott,
ne legyen más szereplő.
|
