Jónás Péter : Mindennapi Attilánk

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38697 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
Szilasi Katalin: Lélekszonett
Pataki Lili: Alma, fa, paradicsom
Kiss-Péterffy Márta: Színkör (vers a látássérült gyermekekért)
Veres Mária: pillanat
Tamási József: 2023
Zsigmond Eszter: Gondolatok
Vadas Tibor: Fekete koszorú
Vadas Tibor: Ütemre és dalra
FRISS FÓRUMOK

Cservinka Dávid 1 órája
Filip Tamás 10 órája
Tóth János Janus 12 órája
Valyon László 21 órája
Szilasi Katalin 1 napja
Bátai Tibor 2 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
Ózdi Annamária 2 napja
Kiss-Péterffy Márta 7 napja
Kiss-Teleki Rita 7 napja
Karaffa Gyula 8 napja
Egry Artúr 9 napja
Duma György 9 napja
DOKK_FAQ 10 napja
Csombor Blanka 13 napja
Tóth Gabriella 15 napja
Vadas Tibor 15 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 18 napja
Farkas György 19 napja
FRISS NAPLÓK

 Jószándékú párbeszélgetés 41 perce
Hetedíziglen 11 órája
az univerzum szélén 12 órája
Bátai Tibor 15 órája
négysorosok 19 órája
Minimal Planet 20 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 22 órája
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
A vádlottak padján 1 napja
Gyurcsi 1 napja
A fény nem publikus 1 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 2 napja
nélküled 2 napja
mix 3 napja
szilvakék 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Jónás Péter
Mindennapi Attilánk

Édes Istenem, szeretném hinni, hogy Attilája itt mindenkinek
van. Minden magyar embernek. Egy furcsa alak, láthatatlan,
mégis bőr alatt bizsergő, kopott kabátos, elguruló kalappal.
Mindenhol jelenvaló. Ülünk a munkába vivő buszon reggel, és
meleg lesz a bal tenyerünk. Ott ül valaki a bal oldalunkon és néz
ki a koszos ablakon. Szomorúsága betölti a buszt, mint a szeretet
a szívünket, ha haldokló anyákra vagy árva kisfiúkra gondolunk.
Hangosak vagyunk egy kocsmaasztalnál, és egyszer csak valami
halkságra késztet, elhallgatunk, látszólag minden ok nélkül,
egy heves mondat közepén, befejezetlen gondolatunk függ a
levegőben, mint a szakítás szeretők között, ha gyávák vagyunk
az igazsághoz. Eltölt minket a szégyen, gombóc a torokban,
a félig ivott pohárra árnyék vetül, néma szemrehányás
félresiklott életünk miatt. Valaki nem szeretett eléggé minket,
mi voltunk képtelenek szeretni. Az árnyék Attila, az elhallgatás
Attila, a félig ivott pohár Attila. És persze az félresiklott élet is,
a bűntudat, a szégyen, a félelem, a magány. Kis emberi
tehetetlenségünk, tökéletlenségünk, szeretetlenségünk,
képtelenségünk a szeretetre, az igazságra. Foltos öreg alma,
megbarnult terítő, szirmát hullatott virág, soha nem mosott
buszablak, eltörött cigaretta, elvesztett kabátgomb, meg
nem csókolt lányok, kimondatlan bocsánatkérés, a torokszorító,
elfojtott, titkos gaztettek, hogy számtalanszor nem voltunk jók,
amikor pedig jók lehettünk volna. Attila, Attila, Attila. Ha annyi
szeretet lenne a világban, amennyi Attilának hiányzott, jó lenne
nekünk.

Attilát minden magyar embernek. Panaszkodjunk kevesebbet,
vádoljunk szenvedélyesebben, szeressünk könyörtelenebbül,
fájjunk tisztábban. Akarjuk úgy a boldogságot magunknak,
mint mindenki másnak. Tanuljuk meg nézni, látni és hallgatni
a Dunát. Némuljunk el a vonatokon. Legyünk tisztességesek,
mint a fényesre mosdatott öregemberek, akik kapálás közben
halnak meg. Ne ismerjük a megalkuvást, ha bántanak vélt
igazunkban. Legyen szép nekünk a meztelen testünk. Húzzuk
szemünkbe kalapunkat, ha gyűlik májunkban az idegen anyag,
szűkre húzott szemmel menjünk szembe a szélnek, ne együnk
három napig és nőjön szemünkben virág, mint a kutyatej az
elhagyott gyárudvarokon. Szeressük anyánkat, ha világra szült,
és szeressük, ha nem szeretett minket eléggé, mert ilyeneknek kell
lennünk, ha tudjuk, hogy nincs bocsánat. A meleg a bal tenyérben,
az árnyék a félig ivott poháron, a mindennapi káromkodás a
szájban, az isten, aki nem emel fel, a semmiből osztott kenyér, a
kihűlt vacok a szüleid között a hitvesi ágyban, ahová valaha bebújtál
közéjük vasárnap reggel. Mindennapi Attilánkat add meg nékünk.

Persze nekem is megvan az Attilám. Nem barátkozik, nem szól
semmit, teszi a dolgát. De mindenki az ő véleményére kíváncsi,
mindenki az ő barátja akar lenni. Ha nincs itt, róla beszélünk, ha itt
van, lessük minden mozdulatát, vajon mit szól hozzánk, mi a
véleménye rólunk. Az én Attilám sokat könnyezik, ok nélkül is:
ül a villamoson, néz egy öreg nénit, és folynak a könnyei. Nem
sír, nem zokog, nem ad ki hangot, csak folynak a könnyei. Sétál
a rakparton, kenyérmorzsát dob a halaknak, nézi a felhőket és
folynak a könnyei. Ül egy kőkorláton, himbálja a lábát, és néz.
Csak néz, évmilliókon keresztül. Faágon is ül, diófán, egy
iskolaudvaron, várja a gyerekeket kicsöngetés után, néz, folynak
a könnyei. A kalapját soha nem veszi le, nem szólal már meg soha
többé, hallgat, néz, nagy, bánatos szemekkel, néz őzeket, gyerekeket,
a Dunát, öreg néniket villamosokon, koszos ablakokat buszokon,
vonatokon, felhőket, csillagokat, kocsmák ajtajában áll az ajtófélfának
dőlve, árnyékát a félig ivott poharakra veti, a vonatsíneken gyalogol
éjjel, utcagyerekeket néz, ahogy fociznak, ilyenkor néha csendesen
elmosolyodik, visszarúgja a labdát, aztán ballag tovább, kalapjába
kap a szél, Attila megáll, a kalap visszagurul lábához a lejtőről, Attila
lassan felteszi, a csillagokba bámul fényes nappal is, majd elindul egy
kis hegyi utcácskán felfelé, lassan ballag, csak a hátát látjuk, de én
tudom: folynak a könnyei.

Egy képtől nem szabadulok. Jolán írja, hogy az állomásfőnök Szárszón
letépte a Nagymagyarország-térképet a falról, azzal takarta be a véres
csonkokat. És most úgy érzem, Nagymagyarországot takarja be Attila,
véres csonkjainkat, kis bűneinket, nagy fájdalmainkat, ott az árnyék
minden félig ivott poháron, mert Attilája ezen a vidéken mindenkinek
van, ahogy hulláma a Dunának, hullája a temetőknek, szerelme a
szeretőknek, szeretete az anyáknak, fájdalma a költőknek, öngyilkosa
a vonatsíneknek, anyanyelve a csecsemőknek, bocsánata az
embereknek. Hallgassanak az árnyékok, follyanak a könnyek,
guruljanak a kalapok, mindennapi Attilánkat add meg nékünk és
emelj föl a sárból.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.



Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 08:03   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-03-28 04:25       ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth Gabriella Fél ballada
2024-03-27 22:44   Új fórumbejegyzés: Filip Tamás
2024-03-27 21:46   Napló: Hetedíziglen
2024-03-27 21:23   Napló: az univerzum szélén
2024-03-27 21:21   új fórumbejegyzés: Tóth János Janus
2024-03-27 20:18   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2024-03-27 18:24   Napló: Bátai Tibor
2024-03-27 17:35   új fórumbejegyzés: Tóth János Janus
2024-03-27 15:03   Napló: az univerzum szélén