|
Mióta félünk, csöndes vagy
és nincs vége a szónak,
mintha elmetszették volna.
Mióta félünk, túl nagy az ágy,
legalábbis innen nézve,
és hiába mondod – virág,
én csak halott szirmokat látok,
a rothadást várják vízbe téve.
Ma még szépek,
de nézd meg őket holnap.
Mióta félünk, pedig tegnap volt csak,
ezer év telt el,
hogy ott volt az az ismeretlen képlet.
Nézzük meg újra, holnap, mondták,
hátha mégse haldoklik az élet.
|
