apám koboldjai
és akkor belepakoltam egy bőröndbe az életem
hátrahagytam minden fontosat
de elvittem minden ócska kacatot
hogy kapaszkodjak a gyermekálmokba
úgy hittem hogy iszonyúan fog fájni
hogy nem rágódhatom többé a megszokott ízű rágón
miközben azt a dalt hallgatom amit mindig
amíg a megszokott úton jártam
mert az ismerős ízekbe s hangokba
beletapadtak az emlékeim
de most itt ülök a valóban
egy vonaton és elmegyünk
és megtörténik és nézem anyám arcát
mert azt képzeltem sírni fog
de nem teszi csak a félig majszolt
rántott húsos szendvicset csomagolja
hogy elővegye a jegyet hogy majd ha jön a kalauz
akkor ne legyen fennakadás
hogy lássa az az idegen ember
hogy jogosultak vagyunk az útra
hogy szabad utunk van az ellenkező irányba
szorongatja nyamvadt bizonyítékát
hogy megmutassa jól cselekszünk
mert ez a természetes dolog
mert az állomáson simán adták ide
mint egy egyszerű jegyet
szorongatja gyűri hogy mindig kéznél legyen
ez a látlelete a cserbenhagyásnak
hogyha kérdi majd a rokon a szomszéd
majd felmutatja hogy nincs abban semmi különös
hogy elhagytuk apámat
régen könnyű volt a játék
a hibátlan hinta lebegés
apucival elhajóztunk álom állomásokra
vattacukrokban meg színes füstökben
összeragadtunk mi elválaszthatatlanok
a kis szövetséget csak anyám szakította meg
ne rángasd baja lesz tiszta kóc
de hagyd majd én megcsinálom
mi a baj bezzeg apádnak mindig megengeded
pedig apád pont úgy nyúzza
keleszti hajtja kérdezi mint én
de tőlem semmi sem jó
míg az étel főtt mi dzsungelekben jártunk
nyirkos zsíros gőzét az embertelen vidék
párájának képzeltük
a forróságban a kályha mellett a kis konyhában
ott éreztem először bűzét a játéknak
ott először mesélt nekem a rózsaszínű buborékról
álomvilágnak nevezte
azt mondta ne hagyjam kipukkanni
mert akkor nincs visszaút
azt csak megbánni lehet hiába próbálják
lám mások is újra felvenni
szerekről beszélt amik károsak
gyógyszer ízűek keserűek mérgek
de azzal sem megy nekik
és csak kegyetlen képzelgéseik vannak csupán
pedig neki meghagyta az isten
de el akarják venni tőle
mint mindent a földön ami különleges
ne hagyjam sikított
láttam ahogyan a tükörhöz beszélt de nem értettem
anyám azt mondta korábban is csinálta
ekkor már a babáimtól búcsúzkodtam
úgy tizennégy évesen
mert átjön majd a sárika hát mit szól majd hozzá
hogy én még mindig ezekkel barátkozom
de azért szeretem őket és hiányozni fognak
apuci ott ült mellettem ő is elbúcsúzott tőlük
és egy dobozban ágyaztunk meg nekik
aztán este a sárit elvitte a mamája
mert apuci berontott és feltépte a dobozokat
hogy megölöm a barátaim megfulladnak
megfojtom őt is
elszökött velük elköltözött velük
egy mesebeli házba koboldok közé
anyám kerestette szomszédokkal
kék fényekkel hangos szirénával
egyre rosszabb lett a helyzet
akkor vittem először haza fiút
bementem hozzá a szobájába
a félhomályban a semmivel beszélgetett
megpróbáltam kisurranni de akkor megállított
nem is köszönsz nekik
mondtam hogy nem látok senkit
de azt mondta régen láttam őket
megmondta hogy ne hagyjam a saját buborékom
elfoszlani hiába mondtam hogy nem tehetek róla
pedig szeretném őket látni
de úgy kell nekem ő már többé nem segíthet
de hátha az enyémet is az anya vette el
nézzem meg a padláson
a rönk alatt fűszálak között a mosógépben
majd ő segít nekem majd meglátom
most is keresi mindig
úgy kutatja egyetlen pajtása
fantáziáját mint egy pár zoknit
megnézi mindenütt rönk alatt
fűszálak között kórházi folyosón
a keserű szerekben meg az emberekben
akik nem hisznek neki
én meg itt ülök tekintetemet anyámról a tájra vetem
minden zsibbasztóan semleges és jellegtelen pedig
a megszokott ízű rágómat rágom
és a kedvenc dalomat hallgatom
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-12-11 02:07:50
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-11 02:07:50
