Ablakmosó elégia

Mint fényes, apró alma magvak,
a fürge esőcseppek.
Úgy kopognak, ahogy potyognak.
Szétperegnek, majd egyenként összemennek.
Felszáradnak, miután mindent elmondtak.
Millió szemcsepp. Az éj könnybe merít.
Nem szövet, minden felhő rongy csak.
Kicsavarják a lelkük s észre sem veszik.
Úgy magányosak, hogy nincsenek egyedül.
Testként ragadtatnak el, mint ablakon a pára.
Közben emlékeket mos a Menny Báránya.
Most a szándék és tett egybeesik.
Mily eseménydús a Láthatatlan álma!
És bekövetkezik a halál halála.

Álmomban megértem, mi a kegyelem?
Felleg, nedv. Fű és selyem.
Verssé lesz természet és nyelv.

Halleluja. A sorsom elkelt.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-09-01 19:10:09
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-01 19:10:09